A nők rabszolgasorba taszításának politikai szimbóluma lenne a kendő? Attól félünk, amit nem ismerünk, közben egyre radikálisabb az ellenérzés a terrortámadások miatt? A muszlim közösségekben is eltérően vélekednek az öltözködési „szabályok” mikéntjéről, a globális divatpiac pedig egyre erősebben fókuszál erre a jelentős vásárlóréteget jelentő csoportra, aminek nőtagjai a világ modernizációs folyamataival a közéletből és a társadalmi szerepvállalásból is egyre nagyobb szeletet hasítanak.

Pár hete elsuhant mellettem egy muszlim nő a Körúton. Mély nyomot hagyott bennem, a mai napig külseje minden egyes részletét fel tudnám idézni, holott egy másodperc erejéig haladtunk el egymás mellett. Dizájner napszemüveg, karakteres, de ízléses smink, gerjesztő de mégis könnyed parfümfelhő, luxustáska, hipermodern, divatos sportcipő. Bármelyik elemet is a legfrissebb Vogue lapjain megtalálhatnánk. És kendő valamint csador, de garantáltan dizájnerfajta: széleiken áttetsző sifonsávokkal volt díszítve a fekete drapéria. A muszlim öltözködési szabályokat valahogy gúzsba kötésként, megfosztásként képzeljük el. Ő azonban kihozta a maximumot a megkötésekből és fel sem merülhetett bennem a gondolat, hogy ne lenne nőies, hogy ne önkifejezés lenne ez a viselet a részéről és hogy ne lenne oda a divatért. 

Mik a szabályok?

„(Hidzsabot viselni) Allah parancsa, melyet azért nyilatkoztatott ki, hogy megvédje a muszlim nőket és egyedi személyiséget adjon nekik (…)” (idézet az iszlam.com-ról) Ez számomra elgondolkodtató. Hisz annyi ember van, akinek egzisztenciáját (sajnos) az határozza, meg mit visel és milyen képet fest magáról. Ami sokszor nincs összhangban Vele. Az igaz, hogy a divat önkifejezés, de nincs semmilyen kontroll arra vonatkozólag, meddig mehetsz el, mennyire festhetsz hamis képet az értékeidről és a státuszodról.

A Korán egyébként nem köti ki a nők számára, hogy kötelező kendőt viselniük, csak arra kéri a hívő nőket, hogy idegen férfiak előtt a házukból kilépvén takarják el „nem nyilvánvaló” testrészeiket és díszeiket. Tehát: utcára kilépvén és idegen férfiak előtt. Azt hiszem, ezzel az elvvel minden jó érzésű férfi egyetérthet, vallástól függetlenül. Hisz melyik pasi értékeli, ha más is szinte ugyanannyit lát a barátnőjéből, mint ő? Ha egyszer sok lány úgy öltözik, hogy gyakorlatilag épp csak nem teszik közszemlére a mellbimbójukat? (Szeretném, ha senki nem keverné ide a nemi erőszakot!) A legelfogadottabb nézet szerint arcukon és kézfejükön kívül eltakarják ruháikkal testüket a muszlim nők, ennek mikéntje (és mivolta) természetesen számtalan tényezőtől függhet: ez lehet ország, régió, de családi hagyomány és egyéni döntés is. Maga a vallás nem szankcionálja a szabályok betartását – ezt a különböző országok és közösségek, szokások és a család teszik meg olykor (Vagy néha? Gyakran? Mindig?), de sosem a vallás.

A Dolce&Gabbana muszlim kollekciójának egy fotója

 „Modest wear”

Az elmúlt időszakban egyre több márka ismerte fel, hogy milyen jelentős vásárlóréteget tehetnek ki a muszlim nők: az iszlám világ közel 266 milliárd dollárt költött cipőre és ruházatra, ezt a számot pedig 2019-re már több mint 480 milliárdra becsülik. Hisz az iszlám a kereszténység után a második legnagyobb világvallás, a Föld népességének majdnem 25 %-a muszlim. És csak néhány éve van olyan e-commerce vállalkozás, ami a muszlim nők divatéhségét elégíti ki. 2014-ben az amerikai DKNY rukkolt elő egy kapszula Ramadan (Az iszlám legfontosabb ünnepe a Ramadán, a böjtöt pedig közös lakomával zárják) kollekcióval. Nemsokára a japán fast fashion márka, az Uniqlo is követte példáját a muszlim nőket megcélzó – Hana Tajima tervezte – kollekciójával. A brit dizájner egyébként 17 évesen tért át az iszlámra, divatblogger, saját „erkölcsös” divatmárkát alapított és vizuális művészként is ismert. Idén januárban az olasz divatház, a Dolce & Gabbana hijab (kendő szinonímájaként használják) és abayas (hosszú egyrészes ruha, anyagában és mintájában egyező színű kendővel) kollekciót dobott piacra, kifejezetten az Egyesült Arab Emírségek és Közel-Kelet muszlim női vásárlóközönségét megcélozva. De a Mango, Monique Lhullier, Tommy Hilfiger és Oscar de la Renta is gondolt a muszlim vásárlókra Ramadan idején az elmúlt két évben. Tavaly szeptemberben az Angliában élő Mariah Idrissi volt a H&M első muszlim modellje: hijab-ot viselve szerepelt a cég kampányvideójában, felhívva a figyelmet arra, hogy a divatvilág méltatlanul nélkülözi a kendőt viselő iszlám vallású nőket. A videóban egy műlábbal élő bokszoló, egy idős férfi, egy transzvesztita és más szereplők mellett jelenik meg a muszlim lány, a kisfilm végén pedig az üzenet: „There is no rules in fashion (but one: Recycle you clothes)”. 

Uniqlo

Mindeközben Franciaországban

Az április folyamán Párizsban töltött hetem alatt a helyi híradók és műsorok egyik kiemelt témája volt a „hijab polémique”, hisz április 20-án tartották a Hijab Napját.  2011-ben Franciaországban betiltották a teljes arcot takaró kendő viselését köztereken, állami intézményekben, 3 évvel később pedig az Európai Emberi Jogok Bírósága is jóváhagyta a burka (teljes arcot takaró öltözet) és a nikáb (amelyben csak a szempár látszik ki) betiltására vonatkozó törvényét.  A terrortámadások után (érthetően) drasztikusan növekedett az ország lakosai körében az iszlamofóbia. Egy párizsi egyetemen szórólapot osztottak muszlim nők,a  kampány egyik szóvivője pedig (szerintem elég ütősen) azzal érvelt, hogy akár miniszoknyát viselnek a nők, akár fátylat, kritizálni fogják őket. Mi ez a kendőfóbia? Mi ez, ha nem a tipikus eset annak, hogy „attól félünk, amit nem ismerünk”? Nyáron én is kötök kendőt a fejemre, vallását nem gyakorló, megkeresztelt római katolikusként. Mert kendőt viselni – egyéni döntés. Zavar ez bárkit? Komolyan és őszintén? Hogy ha egy nő, kendővel takarja el a haját? Mit hiszünk, mi lapul az alatt? Ha rajtam múlna, jóval előbb tiltanám be (és büntetném is) sztreccs nadrágokat és a leggings-et – ha azt nadrágként viselik. Mert az zavarja az ember szemét és jóérzését. A kendő viszont nem. Betiltanák, hogy mondjuk a keresztények Jesus loves me feliratú pólót viseljenek?  Ez már inkább a választott vallásunk tetszőleges kifejezéséről szól. Mégis: a vallás tartsa be az adott ország szabályait vagy az ország tartsa tiszteletben a vallást?