A nő és a tűsarkak esete

Egy nemrég napvilágot látott kutatás meghatározza, a nők mely csoportja tűr el több szenvedést „cipőfronton”. Neked is van olyan magassarkúd, ami rém kényelmetlen, de azért hordod? Meddig megyünk el, mi nők, hogy szexisek legyünk? Na és mi lesz évtizedek múltán, ha nyomorgatjuk a lábunkat fiatal korunkban? Megéri a szépségért szenvedni?

0-holding-high-heels.jpg

Nekem is van olyan cipőm, ami gyönyörű és csodálatosan tudok állni benne, legfeljebb egy órát. Amikor az alkalom megkívánja, kifogástalanul végig tipegem az estéket egy-egy szép magassarkúban. (Most elárulom „meglepő” titkom: a bejárat előtt ugrok át egy kényelmes topánból a magassarkúba.) Van olyan „alig magas” sarkú cipőm, ami borzalmasan kényelmetlen rövid idő után és olyan ultra magas sarkú is, amiben gond nélkül végigrohangálok egy egész napot, este pedig meg sem érzem, hogy a sarkaim 10 centiméternél magasabbra emeltek. Tavaly nyáron történt meg, hogy egy cipőtervező barátommal voltam, amikor egy ismerős lánnyal találkoztunk. Az udvarias bemutatás és néhány baráti mondat váltása után elköszöntünk, majd a barátom teljes magabiztossággal megmondta nekem, hogy a lánynak milyen lábproblémái vannak. Eléggé meglepődtem, mert én igaz, tudtam róla, de ők életükben először találkoztak akkor és erről természetesen nem esett szó. Egy mosollyal nyugtázta és azzal a mondattal, hogy a lány milyen rossz kiképzésű cipőt hord, egyértelmű volt. Lehet, hogy huszonévesen megrándítjuk a vállunkat, megmasszírozzuk vagy megmasszíroztatjuk este a lábunkat, veszünk egy frissítő lábfürdőt majd pár nap múlva nyugodt szívvel visszabújtatjuk az ominózus cipőbe. De mi lesz később...? Pár év, vagy évtizedek múltán, ha nem megfelelő cipőt hordunk?

what-to-wear-with-block-heels-street-style-inspiration-29.jpg

Mi nők, szeretünk csinosak lenni. Magassarkút hordunk, hogy szexisek, magabiztosak, elegánsabbak legyünk (meg talán magasabbak is). Hogy feltűnést keltsünk és formálja a lábunkat. Hogy megállíthatatlan istennőnek érezzük magunkat benne. Javítja a tartásunkat, erősíti a vádlinkat. Viszont terheli a lábfejünk elülső részét, a bokát és a térdet. Okozhat fej- (megmerevedő nyakizmok nyomják az idegeket) és hátfájdalmat, bütyköket és kalapácsujjat (a középízülettől felfelé hajlik az ujj, megbomlik a hajlító és a feszítő izmok egyensúlya). Azonban a lapos talpú cipőknek is megvannak a hátrányai: a nem megfelelő alátámasztás – vékony talp miatt „minden kavicsot érzünk a talpunk alatt”, ez pedig káros hatással lehet a talpra és a gerincre, ha pedig nem tartja kellően a lábfejünket, a bokánk is könnyen kibicsaklik.

2.jpg

Érdekes kutatás látott napvilágot nemrég, melyet a Long Tall Sally készített. A megkérdezett nők 90%-ának van otthon olyan cipője, ami kényelmetlen, de nem válnak meg tőle. Ki is emelik a nők egy csoportját, akik hajlamosabbak arra, hogy fájdalmat okozó cipőkbe dugják lábukat… (dobpergés) Ők pedig azok, akiknek 10-es a méretük. (Az amerikai női 10-es cipőméret európai 42-esnek felel meg. Így kell kattintékonyan felépíteni egy cikket.) Micsoda felismerés! Mindazonáltal érdekes számadatokkal szolgálnak arra vonatkozólag, mi nők, mennyi szenvedést elviselünk a „szépségért” (vagy éppen a semmiért…?). A megkérdezettek 72%-ának van legalább egy pár olyan cipője, amit gyötrelmes viselni. 75 %-uk nem szereti a lábfejét, 32%-uk pedig olyan cipőt hord, ami nem az ő mérete, de megveszi és hordja, mert tetszik neki. Egyfelől 42-es lábra melyik nő talál Szép cipőt..? És akinek kicsi lába van? (Hiába vannak szép cipők a gyerekosztályon, más egy gyermek és egy felnőtt lábfejének felépítése.) A szélsőséges méretekkel megáldottaknak muszáj kompromisszumot kötniük. Na de a két véglet közöttiek? Bármit elviselünk azzal a jelszóval, hogy a „szépségért szenvedni kell”? A férfiaknak pedig tényleg ez kell?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ydea.blog.hu/api/trackback/id/tr118675744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sia 2016.05.05. 09:11:07

Nagyon jó cikk. Esetleg névtelenül nem készítenél egy interjút a cipőtervező ismerősöddel? Engem nagyon érdekelne, hogy hogy működik a cipőipar, különösen mert ha szétnézünk az átlag cipőüzletekben, amelyek megfizethető árúak (Deichmann, CCC stb), szinte csak a két véglet van: lapos sarkú, fiús kiképzésű cipők vagy óriás sarkú, vékony testű cipők, amelyek elszorítják a lábfejet és nem lehet benne menni. Én nem tudok, és nem is akarok 10 centis cipőben járni. Teljesen lapos sarkút nem lehet mindenhez felvenni. Ami kisebb sarkú, az vagy körömcipő, hegyes orrkiképzéssel (megintcsak összeszorítja a lábujjakat), vagy 70 éves néniknek való dizájnú "nagymamicipők". Miért nem lehet nagyobb választék kisebb sarkú, kényelmes, de csinos cipőkből? A másik a csizma, MEGŐRÜLÖK a vásárláskor. Nincs széles vádlim, vékony lábam van, nem piszkafa, de nem is vastag. Nem találok télen olyan magas szárú csizmát, aminek fel lehetne húzni a cipzárját. 40-es méretű csizmának ugyanolyan széles szárat varrnak, mint a 36-osnak. ????? Szandál dettó, egyáltalán nem vastag a bokám, mégis vadászni kell az olyan szandált, aminek körbeér a pántja. Hogy a picsába tervezik ezeket, már elnézést a káromkodásért... Milyen mintát vesznek alapul? Kínai nők gyerekméretű lábára terveznek és onnan növelik a méreteket, vagy hogy megy ez? Most tavaszra három hétvégém ment el szandálkereséssel. Ótvar kinézetűek vannak "divatosként" reklámozva, vagy strandpapucs szintű kinézettel, vagy olyan sarokkal, hogy elviselhetetlen benne állni is, nem hogy menni, ami meg türhető lenne, annak nem ér körbe a pántja. Iszonyú kiborító, és nem csak én szenvedek ezzel, de szinte minden ismerősöm. A hugom is állandóan panaszkodik, hogy nem talál cipőt, pedig neki még ideális 38-as mérete van, de picit szélesebb a lábfeje, a cipők nagy részét meg totál karcsúra tervezik, mintha nem is emberi lábat vennének alapul a tervezéskor, hanem valami fantáziajáték főszereplőjére tervezének. Valamit meg hordani KELL, így az ember megveszi a kényelmetlen cipőt is, mert nincs más. Arra meg hányunknak van pénze, hogy 60 ezret költsön egy cipőre a Salamanderben meg olasz márkáknál? Nem sokunknak szerintem. Szóval én ógy gondolom, hogy a nők többsége nem azért hord kényelmetlen cipőt, mert szexisnek akar kinézni, hanem mert nincs választása - egyszerűen kényelmetlen, hordhatatlan dizájnok vannak. Bocs a kirohanásért, de jólesett kiadni magamból a gőzt, a cipővásárlástól gyomoridegem lesz mindig.

Emese Dobos 2016.05.05. 15:15:11

@Shin99: Dehogynem, ezer örömmel elkészítem ezt az interjút, hogy választ kaphass a kérdéseidre. Amúgy teljesen jogos a felháborodásod, és garantáltan nem vagy egyedül...

Sia 2016.05.05. 23:58:01

@Emese Dobos: Köszönöm, biztosan sokakat másokat is érdekelni fog az interjú :)

Emese Dobos 2016.05.06. 09:34:27

Köszönöm a témajavaslatot, írtam is a tervezőnek, jelzem neked, ha kész a cikk :)) Az üzeneted után még rengeteg kérdés felmerült bennem, úgyhogy nagyon izgalmasnak ígérkezik! :))

O P E N   H E A R T.
O P E N   M I N D.

Facebook oldaldoboz

ÍRJ NEKÜNK!

Ha lenne egy "ydeád", ami érdekel, vagy a tarsolyodban van, ne tartsd a fiókban: ydeaonline@gmail.com

süti beállítások módosítása