A Handbags by Julia Stadingert a finom színekről és a letisztult, nőies formákról ismerjük – noha még csak 2 éves múlt a brand, már sokak szívébe belopták magukat a darabok, amiket a tervezőnő kifejezetten 30-on felüli, dolgozó nőknek álmodott meg, nem pedig a huszonéves rétegnek, mint a legtöbb hazai márka.  A tervezővel, Stadinger Júliával beszélgettem az árképzés lélektani határairól, egyediségről, praktikumról, a hazai piacról, konkurenciáról de természetesen a munka és a magánélet összeegyeztetését is érintettük. 

Főállás és család mellett építed a márkádat. Hogyan-mikor jött az ötlet, hogy táskatervezéssel (is) szeretnél foglalkozni?

ST: Egy német cégnél dolgozom HR-esként. Két és fél éve épp egy „nem túl jó” időszakon mentem keresztül, nem éreztem jól magam a bőrömben. Kerestem valamit, ami felvidít, amivel tudok foglalkozni. Világéletemben rajzoltam. Elkezdtem táskákat rajzolgatni, tervezgetni és mivel teljesítményorientált vagyok, ha valamit kitalálok, azt meg is csinálom. Gyakorlatilag pár hónap alatt kidolgoztam a koncepciót, felkerestem az együttműködő partnereket, az alapanyag-lelőhelyeket. Végiggondoltam, mi is kell ehhez, egyfajta üzleti tervet dolgoztam ki. Hamarosan megszülettek a prototípusok, megtaláltam a megfelelő gyártót, akit a bőrnagykereskedésben ajánlottak. Kezdő voltam, nem tudtam, jó-e az, amit csinálok, csak „csináltam”. Már látni akartam az eredményt, nekem tetszett így „jó foglalatosságnak” minősült. Majd azon kaptam magam, hogy megvalósult az egész: volt honlapom, kollekcióm, felkerestem egy fotóst – mindig elbeszélgettem azokkal, akikkel együtt dolgoztam így láttam azt, miben lehetne fejlődni, lépésről-lépésre alakult az egész. Egyfelől érzem a tanulás, a képzésem szükségét, mert a környezetem is indukálja ezt, viszont annyi táska pörög a fejemben, hogy nincs is szükségem egyéb ingerre. Pontosan meg tudom tervezni azt, amit megálmodok, de „nem veszem annyira komolyan magam”. Másfelől nem engedi meg az életem, hogy továbbtanuljak ebbe az irányba: ha egy nap 48 órából állna, akkor esetleg, de ki tudja? Lehet, hogy egyszer majd úgy alakul az életem. Élvezetből csinálom.

fotó: Gácsi Georgina

Az amerikai utazásod során látott növények inspirálták a legújabb kollekciódat. Miből szoktál egyébként ihletet meríteni, hogyan tervezel?

ST: Amit a vásárló lát, az egy nagyon pici szeglete a tervezőasztalnak. Van olyan, hogy 50 tervből választok ki végül néhányat. Nem lehet sok modellt belezsúfolni egy kollekcióba, így is teljesen el tudunk veszni a kivitelezésben, az apró részletekben. Így az összes ötletet úgymond „bedobom egy szűrőbe”, rengeteg minden befolyásolja, mik maradnak a végleges darabok. A legújabb kollekció előtt 3 hetet töltöttem a férjemmel az USA-ban, a két gyerekünk is itthon maradt. Hosszú idő óta ez volt a leghosszabb szabadság: felkészültem az utazásra, vittem az összes tervezéshez szükséges holmimat és rengeteget rajzoltam, vázoltam: ez lenne az ideális alaphelyzet a tervezéshez. Általában akkor ülök neki, amikor otthon már este minden elcsendesedett. Nagyon hálás vagyok a férjemnek, ő egy igazi hős, mindenben mellettem áll, bátorít és támogat, sok mindent átvállal, hogy foglalkozhassak a márkával. Sokféle inspiráció szóba jöhet egyébként: ezek lehet trendek, de gyakran meglátok egy bőrt a kereskedésben és beleszeretek. Általában előbb a forma szokott megszületni és ahhoz keresek anyagot. Vannak „szerelmeim”: volt olyan kollekcióm, ami csak merevített darabokból állt és olyan is, ami összecsukható „szatyortáskákból”, mindig koncepcióban gondolkodom. Mire kijön általában egy kollekcióm, már unom és alig várom, hogy belekezdhessek a következőkbe, annyit foglalkoztam az aktuálissal. Ha elkészültem vele, kirakom és várom a reakciókat. Most már van segítségem marketingben és értékesítésben. Kettős személyiség vagyok: erős a reális énem de a kreatív is. A kreatív rajzol és tervez, a reális pedig keresi benne a hibákat. Viszont az értékesítés részét a reális énem sem szereti: tanulópénz, hogy hol és hogyan érdemes értékesíteni. Volt olyan kis üzlet, amitől nem vártam sokat és hihetetlenül jól mentek az eladások, de olyan is, ami nagyobb, „neves” volt és mégsem vált be.

Mennyire tervezel magadnak? Van egy elképzelt nőalak, aki lebeg esetleg a szemed előtt, amikor megálmodsz egy-egy új darabot?

ST: Olyan sokszor hallottam már azt negatív értelemben, hogy „na, ez a tervező is csak magának tervez”. Ez azonban nem feltétlenül rossz. Akkor hiteles az egész, ha Te vagy benne. A meghatározott célközönségem a 30-on felüli, dolgozó nők csoportja. Az életkorom, a környezetem és a tapasztalataim is erre predesztinálnak. Úgy érzem, van rálátásom az igényeikre – így célszerű tervezni nekik. De volt már olyan kollekcióm is, aminek egy darabját sem vettem volna fel.

Megnyilvánult ez az eladásokban?

ST: Nem! Nagyon sikeres volt :) Igyekszem egyébként alacsonyan tartani az árakat, hogy elérhetőek maradjanak a darabok. Azok a cégek, akik kifejezetten az én célközönségemnek értékesítenek, nagy márkák: Michael Kors, Coccinelle. Sok esetben magas áron kínálják a darabokat, átlépve egy olyan lélektani határt, ami felett, még ha meg is engedhetné magának az ember azt a táskát, egyszerűen nem veszi meg, én pedig igyekszem ugyanazt a minőséget kínálni.

A darabjaid variálhatóak is. Mennyire fontos szempont a nőknél a praktikum? Mint Nőt (és viselőt) és mint tervezőt is kérdezlek. Mennyire izgatnak a variálhatóság korlátai, lehetőségei?

ST: Úgy érzem, ez fontos a célközönségemnek. Én is arra vágyom, hogy ha megveszek valamit, ha már egy nagyobb összeget rászánok egy szép, minőségi darabra, akkor abban legyen valami plusz, amiben megtalálom önmagam. Hogy ne jöjjön velem szembe az utcán. Ez a plusz lehet maga a praktikum is. Ha az ember munka és család közt egyensúlyoz, akkor nagyon jó, ha egy darab variálható, ezt pedig egyszerűen bele lehet csempészni egy-egy kollekcióba.

Nagy vagy kis táskával jársz?

ST: Én egyébként nagy táskákkal járok, mindenfélét magammal hordok. Nem elég szerintem egy táskánál, ha jól néz ki: bosszantó, ha nem találsz meg benne semmit, ha nehezen tudod kombinálni, ha nincs hozzá cipőd…

A darabjaid könnyen kombinálható, „semleges” színűek. Gondolom ez is egy szempont a tervezésnél.

ST: Természetesen. Hiába tetszik a narancssárga, ha egyszer nehezen kihasználható.

Mit tartasz az eddig elért, legnagyobb sikerednek?

ST: Anyukám azt mondta, hogy sokat fejlődtem az elmúlt 2 évben :) És a sógornőm is hordja a táskáimat, amíg ez így van, addig talán lesz belőlem valami ;)

Mi a véleményed a „táskafelhozatalról”? Milyen rést tölt ki a piacon a Handbags by Julia Stadinger?

ST: Már az a skála és ízlésvilág is nagyon széles, amit a hazai tervezők igyekeznek lefedni. Gombamód szaporodnak a dizájnerek, de sokkal jobban fókuszálnak a „fiatalokra”, a huszonévesekre. Ők pedig „más világ”: harmincon túl azért máshogy öltözöl, más számít már szépnek. Természetesen folyamatosan figyelem a „konkurenciát” és elismerem, hogy ügyesek, szép darabok kerülnek ki a kezeik közül. Én mindig azt keresem, hogy mi az a pici dolog, amivel magadévá alakíthatod az adott darabot: ezek lehetnek cserélhető részletek, egy fogó, egy kivehető clutch, egy pánt. Nagyon sokat dolgozom egyedi megrendelésre: sokszor a különböző elemeket, részleteket más színűben szeretnék mint ami a kollekcióban van, ezt természetesen mindig megoldjuk. Most az anyagösszetétellel is szeretnék majd variálni és belecsempészni a táskákba más matériákat is, nem csak bőrt.

Mik egyébként a következő lépéseid?

ST: Már készülnek a téli darabok, a formák már ismertek, de most „téli” színekben lesznek elérhetőek: feketében, barnában és természetesen  néhány „nem klasszikus” színt is belecsempészek a kollekcióba valamint augusztusban kijön egy kapszulakollekcióm is!

Handbags by Julia Stadinger Facebook-on, Instagramon és webshop