Make Online Media a Better Place

„Nagyon előre kell tervezni, miközben minden képlékeny”

2017. június 26. - Emese Dobos

A 2013-ban alapított, Varga Zsófia és Pákozdi Alexandra alkotta ÉMÉ márka az egyik iskolapéldája annak, hogy következetes és átgondolt lépésekkel, óvatos de magabiztos növekedéssel, 0 forintból is fel lehet építeni valami nagyon szépet. Az ÉMÉ – még ha nem is tőlük hangos a sajtó – az egyik legígéretesebb és legkonzekvensebb kollekciókat kínáló hazai márka. Szandival és Zsófival a hordhatóság, eladhatóság és a kreatív tervezői autonómia kérdéséről, a stabil vásárlóbázis kiépítésének mikéntjéről, egy épülő márka működtetésének kihívásairól és természetesen jövőbeni terveikről beszélgettem.  

Tovább

„Olyan boltot csináltunk, ami nekünk hiányzott”

Nemrég nyitott meg a Fehér Hajó utcában a Hababa Designer Store és Galéria, ami egy újszerű koncepcióval követel helyet magának a hazai divatszcénában és az üzletek soraiban. Vetlényi Lilivel, az egyik alapító-tulajdonossal az előkészületekről, fenntarthatóságról, a vásárlók motivációiról és intuícióról beszélgettem.

Tovább

Cannes igazi arca - I. rész,

avagy minden, amit rosszul gondolsz a filmfesztiválról

Idén márciusban, nem sokkal a születésnapom előtt derült ki, hogy eltölthetek egy hetet a világ talán legismertebb és legrangosabb filmfesztiválján Cannes-ban. Mindeddig - a legtöbb emberhez hasonlóan - csak annyit tudtam az eseményről, amit a médiában láttam. Hírességek, partyk, yachtok, Vajna Timik, miegymás. Meg persze vannak jó filmek, szóval nagy baj nem lehet, gondoltam.Nos, most, hogy utazásom ma este a végéhez ér, már biztosan állíthatom, hogy bár a fentiek valóban jelen vannak a francia riviéra pezsgő filmközpontjában, Cannes mégis teljesen más, mint amilyennek kívülről látszik. Szeretném most bemutatni nektek az igazi arcát, úgy, ahogy én láttam.

fullsizerender-1.jpg

Tovább

Divat, oktatás, ipar, Budapest

Hány divattervezőre van szükség egy évben? Elég az iskolapadban megszerzett tudás a valós szakmához? Mennyiben változtatja meg a divattervező-képzést az, hogy Magyarországon vagyunk? Nemes Marával, a KREA Kortárs Művészeti Iskola igazgatójával beszélgettem nem csupán divatról, de a könnyűipar és az alkalmazott művészeti oktatás helyzetéről valamint a menedzsmentháttérről és a legújabb terveikről is.

Tovább

A japán gyöngyhalásznők ruhái Amerikában

A PELSO-t 2012-ben hozta létre a márka mögött álló magyar csapat. A hazai meghódítása után májustól már az amerikai piacon is debütálnak a 100%-ban egyedi termékek. Mészáros Angélával, a márka tervezőjével és Bálint Attila kreatív vezetővel beszélgettem a terjeszkedésről, valamint arról, hogyan érinti őket a könnyűipar helyzete. A különböző országok fürdőruha-viselési szokásai mellett a bestseller darabjaik népszerűségét elemeztük és a fürdőruha-tervezés sajátosságaiba is betekintést nyertem.

Tovább

Te tudod, ki készíti a ruháidat?

Április végén Magyarországon is megrendezik a globális Fashion Revolution hetet, amelyhez mi is  büszkén csatlakozunk. Tedd fel te is a kérdést: Ki készíti a ruháinkat? Hisz a divatnak ugyanúgy része az, ki és milyen körülmények között varrja az általunk viselt darabokat, mint az, ki tervezi, ki viseli és hogy mennyire csillogó a végeredmény. Hisz a divatos darabokhoz sok esetben vér és veríték tapad.

Tovább

Vadonat-ÚJrahasznosított ruhák

Hogyan lesznek vadonatúj ruhadarabok újrahasznosított alapanyagból? Hogyan készül egy teljes mértékben ökotudatos és fenntartható kollekció? Az AWARE by Printa legújabb darabjai láttán mindenre fény derül.

Tovább

"Már nem félek, hogy letörik a körmöm!"

Avagy ilyen volt életem első Spartan Race-e.

Egészen fél évvel ezelőttig igazi kampányszerű sportoló voltam. Volt, hogy nagyon beindultam, és félmaratonokat futottam, aztán egy évig fel sem keltem a kanapéról. Fél éve vált az életem szerves részévé a sport, mikor rájöttem, hogy a saját életemet könnyítem meg, ha nem hektikusan foglalkozom az edzéssel, hanem beépítem a mindennapjaimba. Ennek ellenére, az edzés továbbra is maximum annyit jelentett számomra, hogy elmentem futni a Szigetre, vagy szépen felöltözve a legtrendibb edzőruhákban lelejtettem a konditerembe. Éppen ezért az első reakcióm egy hangos kacagás volt, mikor egy barátnőm megkérdezte, hogy nem nevezünk-e be a Spartan Race-re? A kétkedésem pedig nem volt indokolatlan. Hogy miért?

Tovább

KREA nyílt nap - Fókuszban a képzés

Programot ajánlunk: Kreatív szakmában képzeled el a jövődet? Továbbtanulnál, vagy pályamódosítás előtt állsz? Piacképes szakmai tudásra vágysz? Ismerd meg a Kortárs Művészeti Iskola enteriőr, divat, grafika, fotográfia és divatsmink képzéseit! A KREA 2017. március 22-én szerdán, 15 órától nyílt napra várja az érdeklődőket! 

Tovább

Minden a luxusról

Mindig is vonzott a luxus világa? Kíváncsi vagy, milyen marketingstratégia szükséges a luxusiparhoz? Mi jellemző a luxusfogyasztókra és a fenntartható luxusra? Kíváncsi vagy erre a speciális iparágra, bennfentes tapasztalatokhoz jutnál és szeretnél kapcsolatot építeni? Akkor a Lucia Divatakadémia egyedülálló Luxury branding kurzusát neked találták ki!

Tovább