Hidegháború

A rossz hírem az, hogy a munkahelyeken hidegháború zajlik. women-vs-women.jpg
Egy ősi és ki tudja, mikor véget érő állóháború, amit a szingli és családos munkaerő vív egymással.
Mindkét fél meg van győződve az igazáról, és nem merném állítani, hogy bármelyikük is téved. De miről is szól ez az örökös csata, és mi lehet a megoldás?

"Hú Ági, ezt gyorsan még megcsinálnád? Az anyám vigyáz a gyerekre, és muszáj érte odaérnem fél 6-ra?"

"Ági este felhívlak! Most el kell mennem a szülőire, de 7 körül otthon vagyok, megvacsiztatom a családot, és 8-fél 9 körül jelentkezem"

Nos, ​már van egy egészen jól kigyakorolt arckifejezésem, mikor ezt hallom, és ha annyi ezresem lenne, ahányszor ezeket mondták nekem, akkor ha nem is lennék milliomos, de minimum egy egészen egzotikus, trópusi lakatlan szigeten tölteném a téli időszak jelentős részét.

anigif_enhanced-buzz-26830-1432391660-21.gif

Az elején mosolyogtam és megértő voltam: "Persze, semmi gond, megcsinálom" vagy "Hívj bármikor, én alkalmazkodom".
Aztán ahogy egyre sűrűbben történt velem hasonló, elkezdett zavarni a dolog. Először csak puffogtam kicsit a barátaimnak, hogy nem tartják tiszteletben a magánszférámat, majd azon kaptam magam, hogy elkezdtem a gyerekeseket ellenségként kezelni. A baj akkor tudatosult bennem, mikor már hétvégén a bevásárlás közben is felment bennem a pumpa, ha egy anyuka a kocsiba ültetett gyerekével elállta a puffasztott rizs vagy az esti bulira beszerzendő kedvenc rosém felé vezető utamat.

parks-and-rec.gif

Rájöttem, hogy tennem kell valamit. Idegeskedhetek, és kreálhatok magamnak állandóan problémát, vagy kereshetek megoldást.

Az utóbbi mellett döntöttem. 
Nem igazán tudtam, hogyan kezdjek hozzá, csak azt, hogy változtatnom kell.

Aztán, mikor legközelebb megtörtént az elkerülhetetlen, a legegyszerűbb megoldást választottam és a "hú most mennem kell, de este felhívlak" mondatfoszlányra kiöntöttem a lelkem.

"Figyelj, én abszolút megértem, hogy el kell intézned a családod körüli teendőket, de nekem más az életritmusom. Mikor te leteszed a gyereket, és végeztél a vacsorával, én valószínűleg a barátaimmal leszek valahol, ezért nem lesz alkalmas, hogy egyeztessünk"

A válasz pedig az elkerekedett szem és a rosszalló tekintet helyett ez volt: "Ja oké, akkor majd holnap kereslek"

Mi van? Ennyi? Ilyen egyszerű ez a történet?

tumblr_n83cxiojne1tfahgfo1_500.gif

Totálisan lefagytam. Kiderült, hogy ezt a háborút vérontás nélkül is le lehet zárni. Nincs szükség másra, mint egy kis empátiára és őszinteségre mindkét oldalról.
A gond pedig ott van, hogy nekünk, akiknek még egyedül vagyunk, beleült az a sztereotípia a fejünkbe, hogy onnantól kezdve, hogy valakinek családja van, más ember lesz. Már nem is tudjuk elképzelni, hogy megértik azt, ha egyszerűen közöljük, hogy a mi esténk márpedig egy orbitális buliból fog állni a fürdetés helyett.
Pedig ezeket az embereket nem cserélték ki, épp csak megváltozott az életük. Lehet, hogy néha hajlamosak elfelejteni, hogyan éltek korábban, de nem akadnak ki, ha emlékeztetjük őket erre.

ui.: ok, tudom, vannak kirívó esetek. Mind ismerjük azokat, akik felháborodnak, ha nem ugrasz félre az utcán, ha tőled öt méterre megjelennek a babakocsival, és a szemükben mindenki alsóbbrendű, akinek nincs családja, hát még, ha szingli. De őszintén, ezeknek az embereknek, ilyen hozzáállással nincs jövőjük egy sikeres munkahelyen, tehát ne aggódj, sokáig nem kell majd bajlódnod velük.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ydea.blog.hu/api/trackback/id/tr448199454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

O P E N   H E A R T.
O P E N   M I N D.

Facebook oldaldoboz

ÍRJ NEKÜNK!

Ha lenne egy "ydeád", ami érdekel, vagy a tarsolyodban van, ne tartsd a fiókban: ydeaonline@gmail.com