#lovemyjob,
avagy egy kicsit mindenki HR-es

badge.pngFeltűnt már nektek, hogyha megkértek valakit, mutassa be magát, három dolog van, ami szinte minden esetben elhangzik? A neve, az életkora és az, hogy mivel foglalkozik. A munkánk több szempontból nagyon erősen meghatároz minket, éppen ezért előszeretettel beszélünk róla. Ma pedig már nem kell postagalamb ahhoz, hogy ez másokhoz is eljusson. Egy poszt a Facebookra ebben a témában és nemcsak saját véleményünket fejeztük ki, de ezzel párhuzamosan építettük vagy éppen romboltuk munkahelyünk népszerűségét is. Miért fontos ez nekünk, és mit jelent a vállalatok számára? Íme!

"Kiidegel a főnököm!" "Nekem vannak a legjobb kollégáim" "Egy újabb unalmas nap az irodában..." "#lovemyjob" És sorolhatnám még tovább azokat a tipikus mondatokat, amik valószínűleg már mindannyiunkkal szembejöttek legalább egyszer a közösségi médián keresztül. Ha belegondolunk, amikor ezeket olvassuk, igazából el sem gondolkodunk rajtuk, csak úgy értékeljük őket, mint ismerőseink önkifejezésének újabb eszközét. Betesszük abba a dobozba, ahol az illusztrált idézeteket, macskás, kutyás fotókat, eljegyzéseket és volt osztálytársaink gyermekeinek képeit tároljuk.
Minden megváltozik azonban akkor, ha megérik bennünk a gondolat, hogy új munkát keresünk, vagy éppen minket keresnek meg egy álláslehetőséggel.
Ekkor a korábban lényegtelennek tűnő információdarabkák egy másodperc alatt ugranak elő a tárolóból, és rendeződnek tökéletesen logikus rendszerbe. Azonnal beugrik, hogy melyik ismerősünk, hol dolgozik, hogy posztjainak hány százalékában dicsérte munkahelyét, és hányszor fejezte ki elégedetlenségét.

usatoday_com.jpg

A kutatásokból tudjuk, hogy a mi generációnkkal, az Y-nal kezdődően nagyon kritikusak vagyunk a médiával szemben. Éppen emiatt sokkal hitelesebb igazodási pontnak érezzük a saját barátaink ajánlásait, azoknak az embereknek a véleményét, akik az adott cégnél dolgoznak, vagy éppen eljöttek a vállalattól, és már végképp nem áll érdekükben bármit is elhallgatni.
Nem érdekelnek minket a reklámszlogenek, mert nem arra vagyunk kíváncsiak, hogy milyen jó a cég marketingese. Nem akarjuk a sokadik karrier oldalon is elolvasni, hogy "itt egy igazán jó csapatban dolgozhatsz", és "akkor fogod jól érezni magad nálunk, ha másokkal közösen, de önállóan is tudsz dolgozni" vagy "itt megvalósíthatod önmagad". 
Az igazat akarjuk cukormáz nélkül. Méghozzá azonnal.
Nem vagyunk naivak, tudjuk, hogy tökéletes munkahely csak a mesében létezik. Tudni akarunk a problémákról is, mert megalapozott döntésre törekszünk, hiszen a jövőnkről van szó. 
Ezzel párhuzamosan mi is szívesen megosztjuk a véleményünket, tapasztalatainkat. Ha szeretünk valahol dolgozni, akkor azért, hogy támogassuk munkáltatónkat, ha nem, akkor azért, hogy megkíméljünk mindenki mást attól, hogy át kelljen élnie mindazt, amit nekünk. Meg persze azért is, mert a megosztás egyszerűen a vérünkben van.
A "Z generáció" tagjai, akikről egy korábbi posztunkban olvashatsz, ennél csak "rosszabbak" lesznek ilyen szempontból.

Ezt a tendenciát itthon és külföldön is elkezdték felismerni, mind az állásportálok, mind a munkáltatók, így most már nemcsak a közösségi médián tudunk első kézből információhoz jutni egy cég milyenségét illetően, hanem kifejezetten erre a célra létrehozott oldalakra is ellátogathatunk.
A hazánkban még kevéssé használt, de külföldön már nagyon népszerű glassdoor.com volt az első olyan website, ahol bárkinek lehetősége van elmondani véleményét munkahelyéről, itthon pedig a munkatarsaim.hu követte ezt a trendet, ami ezt a posztot is inspirálta.

Mindezek mellett nem szabad azt sem elfelejtenünk, hogy ez a trend nemcsak számunkra fontos, hanem a munkáltatók számára is.

Hogy miért? 

Mert rá kell jönniük, hogy saját kollégáik a legfontosabb nagyköveteik nemcsak akkor ha, termékekről és joehuser.jpgszolgáltatásokról van szó, hanem akkor is, ha a munkáltatói márkájukat szeretnék építeni. 
Ez egyrészt kihívás számukra, hiszen a hiteles kommunikáció még soha sem volt ennyire fontos. Kiemelt figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy ugyanazt üzenjék a kollégák és a külvilág felé, és ne állítsák be a céget olyannak, amitől valójában nagyon távol áll.
Gondoljunk csak bele abba, hogy milyen kínos lehet, ha egy jól felépített, anyagi és emberi erőforrással megtámogatott kampányt a vállalat saját munkavállalói cáfolnak meg, és tesznek totálisan sikertelenné.

Másrészt viszont elképesztő lehetőségeket rejt magában ez az irány, ha egy cég élni tud vele.
Ha egy munkáltató, valóban foglalkozik a kollégákkal, akkor ők ezáltal elkötelezettek lesznek, és garantáltan jó hírét fogják vinni a munkáltatónak mind saját személyes csatornáikon, mind az erre létrehozott felületeken keresztül.
Emellett, ha a vállalat nem találja a megfelelő jelöltet egy adott pozícióra, bátran fordulhat majd a munkavállalóihoz. Ha szeretik a munkahelyüket, garantáltan csak olyan jelöltet fognak javasolni, aki tényleg szakmailag felkészült és alkalmas az adott állásra, hiszen nem szeretnék magukat sem lejáratni azzal, hogy rossz jelölt kerül be a cégbe rajtuk keresztül.

Zárásul pedig egy személyes sztorit szeretnék elmesélni, ami szerintem jól példázza azt, hogyan működnek a fent leírtak a gyakorlatban.

Idén hat éve, hogy a jelenlegi munkahelyemen dolgozom, és soha nem csináltam belőle titkot, hogy mennyire szeretem és inspirálónak tartom a vezetőmet, milyen izgalmasnak gondolom a feladataimat, és jónak értékelem a céget magát és a közösséget, amibe bekerültem.
Éppen ezért nem is volt kérdés, hogy mikor a legjobb barátnőim közül ketten is álláskeresésbe fogtak, azonnal felmentem a karrieroldalunkra, és megnéztem, van-e bármi nekik való. Mindannyiunk szerencséjére volt.
Nem tettem mást, csak felhívtam a figyelmüket az adott állásra, és javasoltam, hogy pályázzanak hozzánk. Megtették, hiszen hiteles forrásnak tartottak, tudták, hogy nem ajánlanám nekik ezt a lehetőséget, ha nem gondolnám úgy tiszta szívemből, hogy emberileg és szakmailag is jó helyük lesz.
Szóval be is adták a jelentkezésüket, és mindkettőjüket felvették, sőt mára már sikerült továbblépniük egy felelősségteljesebb és szakmailag nagyobb kihívást ígérő pozícióba. Tehát abszolút beváltak.
Ezzel mindenki csak nyert: a cég szerzett két elkötelezett és jól teljesítő munkatársat, a barátnőimnek olyan munkahelye van, amit szeretnek, nekem pedig van kivel bandáznom az ebédlőben.

Kell ennél több?

A bejegyzés trackback címe:

https://ydea.blog.hu/api/trackback/id/tr218259118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.17. 09:39:22

A munka kényszer, minek vele dicsekedni?

vajdasagi 2016.01.17. 10:43:12

@BircaHang Média: Birca, Te egy korlátolt hülye vagy. Ezt nem csupán ez a mondatod miatt írom, de most kívánkozott ki belőlem. A munka nagyszerű - már ha valami alkotó jellegűt és hasznosat csinálsz. De úgy látszik , Te ezt nem értheted meg.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.17. 10:48:46

@vajdasagi:

Ez egy törpe kisebbségre jellemző csak, ezt te is tudod.

vajdasagi 2016.01.17. 11:02:09

@BircaHang Média: Én azt tudom, hogy ez a "törpe kisebbség" minél nagyobb kell hogy legyen. Mert csak az ő jövőjük alakulhat jól. De már ma is többszázezer ilyen létezik az oszágban. Én pl. ma is doglozom - merő élvezetből.

Persze ha Te tényleg Bulgáriában élsz, mint amit ás blogokon mondanak rólad, és tényleg Putyin fizetett propagandistája vagy (ezt is sokan mondják - nem is alaptalanul), akkor Te persze nem értheted ezt, bármily művelt is vagy.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.17. 11:07:09

@vajdasagi:

Akkor neked szerencséd van. Az emberek 95 %-ának nincs.

Egyedül az igazság propagandistája vagyok.

vajdasagi 2016.01.17. 11:51:29

@BircaHang Média: Sajnos mindig több "igazság" létezik. A dolog elsősorban nem szerencse, hanem neveltetés, szorgalom, stb. A társadali közhangulat nagyon sokat segíthet ebben - persze a hatása évtizedek múltán mutatkozhat csak. De akkor is hatni kell abba az irányba, és nem "szerencséről" beszélni.

O P E N   H E A R T.
O P E N   M I N D.

Facebook oldaldoboz

ÍRJ NEKÜNK!

Ha lenne egy "ydeád", ami érdekel, vagy a tarsolyodban van, ne tartsd a fiókban: ydeaonline@gmail.com