Hogyan válhatsz netes hőssé?

Netes hős. Annyiszor jön velünk szembe ez a kifejezés. De vajon mire asszociálunk és mit is jelent pontosan? Tanmese, a szavak (modern) jelentéséről. 

Sokszor fordul elő velem, híreket olvasok, több különböző portálon, pörgetem-görgetem végig a leadeket, a címeket, tudat alatt megragad valami, ami jóval később kattan be nálam és indítja be a fantáziám, hogy „Igen, erről írni fogok!” Most sem történt ez másként. Nemrégiben cikkeztek Erica Andrews-ról, aki 24 órával a szülése után készített félalakos szelfit, a bejegyzése pedig rövid idő alatt több mint 160.000 lájkot és több mint 44.000 megosztást kapott – netes hőssé vált az újdonsült anyuka. Hogy mire tanított ez bennünket? Hogy kanyarodjunk már vissza a való világba, felejtsük el a tökéletes testű Victoria’s Secret modelleket. Hogy tökéletlenek vagyunk. Mégis, ki hitte azt, hogy miután életet ad valaki egy gyermeknek, lapos hassal folytatja tovább a napját? Még ha abszurd is a gondolat, hogy erről bárki így vélekedik, mindenképpen egy pozitív, elöljáró példa Erica esete arra, hogy fogadjuk el magunkat és ne hajszoljuk mértéktelenül a tökéletességet.

erica_andrews.jpg

Ezután jó néhány nappal, sőt egy bő héttel később megérett bennem az elhatározás, hogy írok a netes hősökről. Kik ők és mivel érdemelték ki ezt a címet? A prekoncepcióm az volt, hogy egy átlagember a netes hős. Aki bármelyikünk lehetne, azonban az átlagnál bátrabb és vagy megdönt valami tabut, amiről nem beszélünk valami miatt, vagy amit nem mutatunk, vagy olyat cselekszik, egy olyan jócselekedet hajt végre, ami sokakra hatással lehet. Az internetnek hála pedig ezrekhez, tízezrekhez, sőt akár milliókhoz is eljut a híre! Derék dolog. Ám tévedtem.

Ki is a Hős? Középiskolás irodalomtudásunkat tornáztassuk meg egy kicsit, de gyors segítségnek itt is a Wikipedia: „A hős szó leggyakoribb jelentése olyan férfi vagy nő, aki egy történet, különösen a mítosz, mese, legenda és monda központi szereplője, vagy egy népcsoport, kultúra rendkívüli, önfeláldozó tettet végrehajtó híres személyisége. Olyan valaki, aki egy átlagos személynél lényegesen kiválóbb jellem vagy rendkívüliek a tulajdonságai, és ezek az adottságok képessé teszik arra, hogy azokat a különleges tetteket véghez tudja vinni (hősies cselekedetek), amelyekről híressé válik. Ezek a képességek nemcsak testi, fizikai jellegűek, hanem lelki, szellemi erők is. A hős általában megfelel az adott kultúrában jónak és nemesnek tekintett dolgok definíciójának.” A hős tehát klasszisokkal bravúrosabb képességekkel rendelkezik, mint mi, földi halandók, de a netes hős attól még lehet átlagember. Az előzetes elképzelésem akár meg is állhatná a helyét, ugye?

5023504-3x2-700x467.jpg

Ezután egy kis netes kutatómunkába kezdtem, ha már netes hősökről ír az ember lánya. Erica Andrews után a következő releváns találat hajdani köztársasági elnökünk, Schmitt Pál és hírhedt plágiumbotránya. Majd a Balaton jegén korcsolyázni mégsem tudó Hummer és az amerikai „Csirkekirály”, aki utolsó Burger Kinges munkanapján elvitte az összes chicken nuggets-et? Ez most komoly? Majd következett az arizonai, Asperger szindrómában szenvedő Danielle Jacobs, aki levideózta, hogyan akadályozza meg a kutyája, hogy kárt tegyen magában egy pánikroham közben. Rendben, a kisgyereket megmentő kutyák tényleg cukik és szívet melengetőek. Mint a kisgyerekek és az állatok úgy általában. És a „baglyot tartó lány”, aki a mémgyárosok körülrajongott és unásig ismételt alanyává vált? Ő vajon mitől… hős?

A prekoncepcióm ritka csúnyán megbukott.  Hogy mi lett a végkövetkeztetésem? Az a netes hős, akiről rövid idő alatt rengetegen írnak, de nem előfeltétel, hogy ez pozitív legyen. Aki posztját rengetegen újraosztják, kedvelik és kommentlavinát indít el. Akinek a sztorija/fotója vírusszerűen terjed. Példaként hoztam két definíciót is: az egyik verzió a Wikia kifejtése, a másik pedig az Urban Dictionary magyarázata. Előbbi a netes hőst értelemszerűen csak az interneten „fellelhető” figurának tartja, akit inkább paródiaként reposztolnak, egy komédia (elszenvedő) alanya, de ez még mindig szolgálhat egy erkölcsileg nemesebb célt. Valami figyelemfelhívást. Az utóbbi definíciója azonban minden lehetséges képzetet romba dönt: a netes hős egy szarkasztikus kifejezés. Arra használják, aki ideje nagy részét a monitor előtt tölti (őket véli a társadalom túlsúlyos, szemüveges, maguknak való kockáknak), egy igazi „megmondóember”, a való életben rendkívül kevés – a virtuális térben viszont annál több hasonszőrű baráttal.

page.jpg

Egy lapon említhető egy negatív példa, a szőrös hasú kommenthuszár és egy olyan nő, aki felvállalta testét egy ilyen sebezhető helyzetben? Ami talán a legsebezhetőbb élethelyzet, amit csak egy nő megélhet? Ezek szerint igen. Mert könnyelműen, az eredeti jelentés ismerete nélkül olyan lelkesen dobálózunk mindenféle szavakkal. Számtalanszor megmosolyogtam már bloggerek bejegyzéseit, amiben is az adott – jóindulattal középkategóriás – ruhadarab egyszerűen csak: mesés, lélegzetelállító, fantasztikus és lenyűgöző. Azonban nem ártana lassítanunk és lecsitulnunk egy kicsit. Ki az igazi hős? Mindegy, hogy az interneten vagy a „való életben”. Még ha idézőjelbe is teszed, ezt a szót használod. Mi valóban lélegzetelállító? Egy nyomott mintás póló? Biztos vagy benne? Milyen jelzővel illeted majd azt, ami valóban lélegzetelállító lesz az életedben? Kit is Szeretünk? Tízből kilenc Messenger-ismerősünket, akiket csókokkal és szívekkel halmozunk el? Csak hogy legyen már súlya  annak, amit mondunk – és amit leírunk.   

A bejegyzés trackback címe:

https://ydea.blog.hu/api/trackback/id/tr778358074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

O P E N   H E A R T.
O P E N   M I N D.

Facebook oldaldoboz

ÍRJ NEKÜNK!

Ha lenne egy "ydeád", ami érdekel, vagy a tarsolyodban van, ne tartsd a fiókban: ydeaonline@gmail.com