Fiatal felnőttek válságban

Az "életnegyedi válság", más néven "kapunyitási pánik" szerves része lett a modern társadalomnak. A nyugati államok többségében jogilag 18 évesen lépünk be a nagykorúak táborába. Azonban megnézve az egyetemisták világát, vagy épp visszagondolva saját húszas éveink elejére, tudjuk, ez még nem az igazi felnőttkor. A társadalmi értelemben való felnőtté válás sokkal több annál, hogy szavazhatunk és büntethetőek vagyunk.
Erre döbbennek rá az egyetemről kilépő fiatalok, akik szembesülnek a való élet kihívásaival és a felnőttek korábban oly vonzónak hitt világával.

Azt gondolná az ember, hogy a tinédzserkor megpróbáltatásai után és az egyetemi vizsgák túlélését követően már egyszerű dolgunk van. Az út tisztán látszik: munka, család, siker, pénz, na meg egy kis csillogás, és egyenes út vezet minket a boldogság felé.
A valóság azonban - nagyon úgy tűnik - sosem olyan szép vagy egyértelmű, ahogy elképzeljük. Az iskolarendszer és a család védettségéből kilépve hirtelen egy olyan világban kell boldogulnunk, aminek valós oldaláról igen keveset tudtunk. Bármennyire is próbálnak erre felkészíteni az egyetemen, addig nem értjük igazán mi vár ránk, amíg a saját bőrünkön meg nem tapasztaljuk. 
A felsőoktatásban eltöltött időszak egy nagyon fura és nehezen behatárolható periódusa az életnek, amikor bár hivatalosan már felnőtt vagy, még természetesnek veszik azt, hogy a tanuláson, szórakozáson van a hangsúly. Ha a családod élethelyzete lehetővé teszi, akkor rajtad múlik, hogy dolgozol-e. Ha igen, az inkább egy extra plusz pont, mint egy elvárás kipipálása.
De ez a néhány éve hamarabb elröpül, mint a legtöbben gondolnák, és a dolgok hirtelen egycsapásra megváltoznak. 
Egyik pillanatról a másikra változnak meg a társadalmi elvárások, amikkel szembesülünk és ez az perc, ami azt eredményezheti, hogy - élethelyzettől és lelki beállítottságtól függően - húszas éveink közepére vagy második felére belecsússzunk a XXI. század egyik új krízisébe, az életnegyedi válságba.

the-generation-y-who-they-are-and-what-tickles-their-marketing-bones_done2.jpg

A kapunyitási pánikot Oliver C. Robinson, Gordon R. T. Wright és Jonathan A. Smith négy fő fázisra osztotta fel, melyekkel jól szemléltethető az is, hogy mik a kiváltó okai, tünetei ennek a jelenségnek, és milyen folyamaton megy végig az, aki végigéli ezt az élethelyzetet.

A tamulmány szerint a válság első fázisa a "BEZÁRTSÁG".
Ez az elnevezés arra utal, hogy ebben az időszakban a fiatalok rengeteg olyan kötöttséget élnek meg, amelyek számukra már nem kívánatosak, de még nincs arra lehetőségük, hogy ezeken változtassanak.

Ilyen lehet sok esetben a szülőkkel való kapcsolat. Egyrészt sokan ebben az időszakban - különösen, ha szülővárosukban maradnak - még nem költöznek el otthonról. A "mamahotel" melege, ami az egyetemi évek alatt kényelmet biztosított, elkezd nem kívánatossá válni. A felnőtt öntudatra ébredés miatt a fiatalok egyre kevésbé szeretik, ha szüleik az életüket a legapróbb részleteikig ismerni akarják. Szívük szerint elköltöznének, de itt jön a következő probléma. Nagyon sokszor ebben az időszakban még nem tudnak teljesen függetlenedni anyagilag a családjuktól. Még ha önálló háztarásban is élnek, nem költhetnek arra, amire akarnak, hiszen részben vagy egészben még nem a saját maguk által megkeresett pénzből tartják fent életvitelüket.
Ha mégis elköltöznek, akkor sokszor ez az időszak, amikor először élik meg azt, milyen valóban egyedül élni. Korábban a szülők, testvérek, később a lakó- vagy szobatársak jelentették az állandó társaságot, most azonban meg kell szokniuk azt is, hogy sokszor üres lakásba mennek haza.

Ugyancsak kötelezettségeknek élnek meg bizonyos kapcsolatokat. Lehet ez akár egy barátság, akár egy szerelem, ami az iskolából kilépve már nem elég erős, hogy kiállja az idő próbáját. Könnyen okozhat belső harcokat az, hogy ezekből ki kell, vagy ki szabad-e lépni.
Szintén gyakran előfordul, hogy a fiatalok ebben az időben döbbennek rá arra, hogy nem is igazán akarnak azzal foglalkozni, amit tanultak. Elképzelhető, hogy ők döntöttek rosszul pályaválasztáskor, de akár az is lehetséges, hogy a szüleik határozták meg számukra az irányt. Ilyenkor tehetetlenséget éreznek, hiszen kezükben egy diplomával úgy érzik, már késő változtatni, hiszen a kockát régen elvetették.

További belső zavart válthat ki az is, hogy teljesen ellentmondásos ingerek érik a fiatalokat ebben az időszakban. A munkahelyükön még szinte gyerekként kezelik őket, míg kívülről már sokszor olyan komoly társadalmi elvárásokkal nyomasztják őket, mint a házasság vagy a gyermekvállalás. Ezek vegyes hatások könnyen zavarodottságot válthatnak ki bárkiből, különösen egy amúgyis mentálisan terhelt időszakban.

Fontos azt is látni, hogy ezen események hatására a fiatalok stressz szintje erősen megnövekedik. A tanulmányok szerint a legnagyobb stressz növekedés a húszas évek eleje és vége között mérhető egy emberen. Ez persze nem azt jelenti, hogy általánosságban a harmicas éveinktől kezdve kevesebb stressz ér minket, egyszerűen csak "hozzászokunk" a feszültséghez, és már nem vált ki belőlünk olyan erős érzelmi reakciókat.

mht060_crying-young-people-depression_fs.jpg

A kutatás a kapunyitási krízis második fázisát "SZEPARÁCIÓ" névre keresztelte.

Ez a fázis, akkor indul, mikor a fent említett kötöttségektől el kezd valaki eltávolodni ennek minden örömteli és fájó mellékhatásával együtt. Ez az időszak pozitív lehet, hiszen a fiatalok ekkor már abba az irányba tehetnek lépéseket, amerre valóban menni akarnak. Ugyanakkor mindezt negatív értelemben is megélhetik, hiszen egyrészt nem minden esetben tudják még, valójában merre akarnak menni, másrészt a nagy változások sosem könnyűek.
Ezeket a hónapokat, éveket általában bizonytalanság, félelelem, sokszor szorongás jellmezi. Gyakran az úgynevezett időkéréssel ér véget ez a fázis, amikor tulajdonképpen az érintett  rövidebb-hosszabb időre "szabadságot vesz ki", hogy átgondolja a dolgait. Ez gyakran lehet utazás, költözés, vagy bármilyen környezet változás, ami lehetősév teszi, megszokottból való kiszakadást, és segíti a gondolatok szabad áramlását.

A válság harmadik szakasza a "FELFEDEZÉS"

Ez az időszak a korábbiaknál már sokkal tudatosabb. Persze csa abban az értelemben, hogy a válság alanya ilyenkor már tudatosan keresi azokat az élményeket, tapasztalatokat, amik szerinte hozzájárulnak ahhoz, hogy  a lehető legjobban megismerje önmagát, kipróbálja mindazt, amit szerinte ki kell próbálni, hogy végül majd azzá az emberré válhasson, aki lenni akar.
Ha valaki a válságot inkább a magánéletében élte meg, akkor tipikusan a féktelen bulizások és kalandok időszaka lehet ez. Mind kapcsolatok, mind szexuális értelemben.
Ha valaki a karrierjében érzékelte a problémát, akkor szinte minden esetben új munkahely(ek)et eredményez ez a fázis. Sokszor ez akár jelenthet egy olyan megállót is a siker felé vezető úton, ami abszolút nem illik bele abba a képbe, amit az illető korábban elképzelt magának, vagy amit mások elképzeltek neki. Ezt úgy éli meg, hogy inkább most kísérlezetten, mint 10 év múlva, és ezen a nyomon elindulva tényleg kipróbál olyan számára vonzó szakmákat is, amelyeknek talán semmi köze a képzettségéhez, végzettségéhez.

laughing.jpg

A negyedik és egyben záró fázis az "ÚJRAÉPÍTÉS"

Ez az időszak ismét az elköteleződésekről szól. Ezúttal azonban sokkal hosszabb távra és sokkal kielégítőbben. Ez az a szakasz, amiben általánosságban mindenki a legmotiváltabb arra, hogy elérje, amit akar. Ehhez persze elengedhettelen, hogy már tisztában legyen azzal, mi is ez igazából. Ahhoz pedig, hogy ez kiderüljön, bizony végig kell járni az előző fázisokat.
Szerencsés esetben ekkor az érzések és a tettek már összhangban vannak, ami mind a külső környezet számára pozitív, mind a életnegyedi válságot lezáró fiatal számára, hiszen nem kell állandó belső disszonanciával küzdenie.
Ha minden jól megy ennek az időszaknak a végére elérhető az, hogy pozitív mérleggel záruljon az egész krízis, és visszagondolva már ne is válságként kelljen megélni.

Összességében azt mondhatjuk, hogy a kapunyitási pánik talán nem is kell, hogy akkora ijedtséget okozzon. Talán ez csak egy természetes folyamat, ami része a felnőtté válásnak, és ami elengedhetetlen ahhoz, hogy valóban megismerjük magunkat, megtanuljuk uralni az érzéseinket, és boldog, kielégítő életet élhessünk.
Szükség van rá ahhoz, hogy olyan elkötelezettségeket vállaljunk fel, aminek aztán képesek leszünk egy életen keresztül megfelelni, és hogy olyan kapcsolatokat építsünk ki, amik jó eséllyel tényleg hosszútávra szólnak.

Igaz ugyan, hogy ez a folyamat is az egyik oka lehet annak, hogy bizonyos élethelyzetek későbbre tolódnak, (Egy 2012-es kutatás szerint a fejlett nyugati államokban a házasságra lépők átlagéletkora 26 és 30 év között van, míg a gyermekvállalás általában 27 és 31 között történik. Ez azóta valószínűleg még hátrébb csúszott), de végülis nem sietünk sehová.

Az viszont ennél sokkal aggasztóbb, hogy az életnegyedi válságot - bármennyire is kezelhetjük természetesn folyamatként - sokan nagyon nehezen élik meg. Egyre több a fiatalok körében a pánikbeteg, a depressziós emberek átlagéletkora pedig jelentősen csökkent, 45-50-ről 25-30-ra.

Szintén érdekes kérdés, hogy miként éli meg ezt az időszakot az a réteg, akik a középfokú tanulmányaik után egyből dolgozni kezdenek, illetve azok, akiket az élethelyzetük már ideje korán rákényszerít arra, hogy felnőjenek.
Ők azok, akik a korukból adódóan ugyanazokon az élettani folyamatokon, sajátságokon mennének keresztül, mint kortársaik, a kérdés csak az, hogy mikor és milyen formában. 

Előretolódhat-e a kapunyitási pánik 18 vagy akár 16 éves korra? Nagyobb-e az esélye az életközépi válságra azoknak, akik élethelyzetükből vagy környezetükből adódóan nem tudták végigjárni a folyamat lépcsőit?

Ezekre a kérdésekre a szakirodalom jelenleg nem ad választ, pedig erre is szükség lenne ahhoz, hogy a témát teljes egészében láthassuk, és ha kell, megoldhassuk. 

A bejegyzés trackback címe:

https://ydea.blog.hu/api/trackback/id/tr748474570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vizsla_barat 2016.03.15. 01:49:53

Különösen az Y gen. Ahelyett hogy előre lépnének buliznak. Majd 40 évesen szültok mi?

Nzoltan 2016.03.15. 06:51:54

Kapunyitási pánik? Inkább a mindenbe beleszarás, felelősségteljes döntések kerülése. Lehet magyarázni a szülők nevelési zsákutcáját, csakhogy a végeredményen nem változtat. Egy jól nevelt gyereknek nincsenek különösebb problémái még fiatal korban sem.
Ja, és a gyerekkor valahol 15-16 évnél végetér. Ha ott nem tudja valaki, hogy mit fog magával kezdeni, bizony mind a munkaerőpiacon, mind a nagybetűs életben lemarad.

murray 2016.03.15. 07:55:30

ezerszer nagyobb lehetőségei vannak egy mai fiatalnak mint pl nekünk 20 éve.
csak egy a bajuk hogy mindent MOST akarnak. nem, nem tudnak várni.
nettó 300 -500 rugós fizu, lakás, ájfon, stb. hát egy túrót.
akinek nincsennek gazdag szülei annak sajnos kaparni kell.

a kedvencem mikor 20 évesek hatalmas élettapasztalatokat osztanak meg.. :-)
majd nagyanyámat megkérdezem ha erre lenne szükségem

Köldök_szösz 2016.03.15. 10:01:30

@murray: Persze hogy most akarjuk. Nem akkor kell a rendes élet amikor már a faszom sem áll fel rendesen...

Köldök_szösz 2016.03.15. 10:02:14

@Nzoltan: Been there done that
már leköröztek a nagybetűs lószarban a többiek 20-szor

Pöff 2016.03.15. 10:51:40

@murray:
Nos...így az X-Y generáció határán, azt tudom mondani, hogy:
Mind az X mind az Y generáció kimegy oszt kap 500-1 milliós fizetést könnyedén.
Lehet hogy te szeretsz nyomorogni 100-200e Ft-ból...de attól a többinek nem igen van szüksége erre a fajta komcsi proli paraszt létre.
Aki ma nem keres 300-500e Ft-ot az keresztet vethet magára mert még úgy se fog élni mint a kisnyögdíjas (nagy) szülei.

Úgyhogy jöhetsz ide a panel proli nagyanyó élettapasztalattal, hogy főzzük le a kávét még 2xer....De lásd be senkit nem izgat. A 300-500e nettó nem túlzó, Ez az alap, a nem lecsúszáshoz.

A főnököm(keim) cég vezetők is pont ilyen süket dumával etetnek (mindenkit) pont így amit te írtál. Akik a 70-es években születtek a 80-90-es években szocializálódtak.
Egyrészt azt látták, hogy a nyomorgás az életnek a része kell hogy legyen.
Másrészt még meg is akarják másoknak (fiatalabbaknak) határozni, szabni, hogy márpedig úgy kell élnie és boldogulnia ahogy ő akarja.
Nem léphetsz előre mert akkor egy szinten lennél vele. Próbálja bizonygatni, hogy ő vezető. Mert ő is szépen lassan lépett előre. (bukott felfelé a seggnyalással)
Nem kaphatsz nagyobb fizetést, mert legyen ennyi is elég....ő se kapott többet duma.

Ami egyébként azért vicces, mert kb most a korai 40-es gárdát erősítik, de már most kinyalja a HR a seggüket. Közel milliós fizetéssel..meg a szokásos manageri kerettel(legújabb 200ezres teló, kocsi..miegymás managert "megillető" dolgok.)
De az X és Y generációt lófasz se illeti meg.
És mindezt úgy sikerült elérniük, hogy vagy kihaltak előle, vagy soha nem is voltak (új cég stb)
...Valójában a beosztottaknak az esélyük sincs meg hogy belátható időn belül érdemben feljebb lépjen, legyen az pozíció vagy fizetés..

"Ezerszer nagyobb lehetőségei vannak egy mai fiatalnak mint pl nekünk 20 éve. "
Nincs sőt még annyi se, mert ti elálljátok a napot, sőt rákényszerítenétek, hogy azt az utat kövesse amit ti végig csináltatok.....jah bocs előttetek nem igen állt senki..kevés volt a diplomás, ellenben a zűrös jogszabályokban lehett fetrengeni, lehetőségek ezrei...igazi uram bátyám rendszer. De a kapuk mára bezáródtak, csak az van ami kialakult.

"csak egy a bajuk hogy mindent MOST akarnak. nem, nem tudnak várni.
nettó 300 -500 rugós fizu, lakás, ájfon, stb. hát egy túrót."
nem majd 60 évesen majd összejön-e?...
a fiatal lakosság nagyrésze a kisszobában lakik, ezért az a fajta szocializáció alakult ki, hogy vagy most vagy soha. Nem fizettek?, szevasztok. Külföldön ez már rég így megy.
A nem fizetős lehúzós cégek, szar körülményeket biztosító cégek, nagyon gyorsan koppannak a földön és kénytelenek megadni a magasabb fizetést. (persze mindig lesz kivétel)

"akinek nincsenek gazdag szülei annak sajnos kaparni kell. "
nem, ők már csomagoltak...és már az elgondolás is rossz.

Sajnos(szerencsére) fel kell ocsúdni, az X és leginkább az Y generáció nem fog segget nyalni. Kikerülnek a gecibe, és könnyen fordulhat a felállás is és a managerek hoppon maradnak.
Hogy ki fog dolgozni? majd az aki benyalja a süket dumát, hogy neked szolgaként kell dolgoznod és teljesíteni a főkön utasításait és azzal viszed majd többre.

steery 2016.03.15. 11:33:37

Amikor végignézek a saját életemen, semmi mást nem látok a születésem előtti pillanatoktól kezdve a jelenig, csak és kizárólag válságok, tragédiák, katasztrófák, kudarcok és kellemetlenségek sorozatát. És a jövőbe előretekintve is csak erre látok esélyt, mindhalálig. Sőt, a halálom után a túlvilágon is csak erre látok látok esélyt a végtelenségig. Sőt, a születésem elé visszanézve az összes előző életemre, egészen a megteremtésem pillanatáig, csak ilyesmiket látok a tudatalattimban megbújni.
Szerintem az élet maga a válság. Ha nem lenne válság, már nem is lehetne életnek nevezni. Az emiatt érzett reménytelenség, depresszió, harag, csalódás, gyűlölet és elutasítás az élet természetes részei, nélkülözhetetlen elemei. Ilyenre van teremtve a világegyetem. Nem a mi kedvünkért készült. Mi csak egy mellékesen felbukkant apró hiba, kis piszokfolt vagyunk az univerzumban, teljességgel lényegtelenek a nagy egész működése szempontjából.
Pont emiatt lesznek nagyobb gyakorisággal öngyilkosok a vallásos emberek, mert látják az igazságot, ami ütközik a hitükkel, a betanult, valótlan ideológiákkal és nem tudják ezt a válságot lelkileg feldolgozni (hogy az életük nagy része csak önámítás és másámítás).
Ember, ki élsz és halsz, hagyj fel minden reménnyel. Nincs hatalmad az entrópia fölött.

laci_52 2016.03.15. 22:32:39

A "kapunyitási pánik" legjobb ellenszere: párt kell találni és vele együtt megvalósítani a szülőktől való elszakadást. Így elmarad az üres lakásba hazamenés nem túl kellemes érzése. Az önálló életkezdést sokkal könnyebb ketten, szövetségben, összefogva megvalósítani.

Ehhez persze szerencse kell, hiszen nem mindig sikerül olyan párt találni, akivel zökkenőmentesen megoldható az önállóvá válás.

Ha mindkét fiatalnak normális munkája van, a szülőktől való anyagi függetlenedés is megoldható.

Ha a kötődés elég erős, a családalapítás is zökkenőmentes lesz.

Mindezt saját tapasztalataim alapján írom.

Köldök_szösz 2016.03.16. 13:18:51

@steery: szerintem meg pont hogy kevésbé lesznek gyakrabban öngyilkosok mivel ott van nekik a hit amit egy igazán vallásos ember sosem ad fel és ez viszi tovább őket akkor is amikor ezredjére látják hogy mennyire igazságtalan fostallér az egész világ és az élet.
Míg az ateisták végig tudják hogy mi a tuti, milyen képességekkel stb rendelkeznek és így milyen kilátásaik vannak az életre (szerencse nem számít most)

na4 2016.03.30. 21:31:54

Rinyálás az egész. Nem rinyálni, csinálni. Egy egészséges embernek eszébe sem jut ez a vernyákolás. Olvasni is szörnyű :-(( a magyar átok.

O P E N   H E A R T.
O P E N   M I N D.

Facebook oldaldoboz

ÍRJ NEKÜNK!

Ha lenne egy "ydeád", ami érdekel, vagy a tarsolyodban van, ne tartsd a fiókban: ydeaonline@gmail.com