Ezerszer megkaptam már a kérdést, hogy „ezt mégis ki venné fel?” Mi a divat? Művészet vagy üzlet? A kifutók sajátos dimenziója, vagy az utca stílusa? Hol a kapocs, a metszet? Vagy óriási szakadék húzódik a társadalom és a fashioniszták között?

A tárgy ural minket, vagy mi a tárgyat?

A divattervezők egyszerre művészek és üzletemberek (vagy üzletasszonyok). Egy kreatív, önkifejező (vagy éppen megtervezett és szigorúan kontrollált) folyamat végeredménye a kollekció. Melyet el kell adni. A ruhákat. Viselhető műalkotások? Viselhetetlen műalkotások? Viselhető darabok, mely melegen tartanak, fednek és óvnak, ahol kell? Praktikum vagy esztétika? Ötlet vagy megvalósíthatóság? A sziporkázásunk, parádénk, társadalmi megbecsülésünk és az irigylő pillantások kelléke? Vagy egy tárgy, amivel kapcsolatban a legfontosabb, hogy kiszolgálja szükségleteinket? Ki ural kit? Mi mondja, mutatja meg, hogy mik is vagyunk, amikor a ruha és a divat az önkifejezés egyik eszköze? Közben azt sugallunk, amit csak szeretnénk és fentebb pozícionálhatjuk ezáltal magunkat. Azzal, ha homo fashionomicus-ként, korlátainkat túllépve akarunk egy tárgyat, azzal elismerjük fentebbvalóságát, nem? Hogy eltávolodtunk a valóságtól és átléptünk a kreált fikció világába, ahol tárgyak uralnak minket?

Most akkor művészet vagy üzlet?

Ha csak a divatmárkák kampányfotóit vesszük: művészet létrehozni azt a fiktív karaktert, a márka Nőalakját. Megteremteni azt a különleges, csak a brand-re és az adott kollekcióra reflektáló vizuális világot. A legkisebb részlet is azt az életérzést hivatott szolgálni, ami a cég esszenciája. Ezeknek a kampányoknak a célja, hogy lenyűgözze és elcsábítsa az új, potenciális vásárlókat, a régit pedig meg kell, hogy erősítsék abban, érdemes továbbra is tőlük vásárolni. A pontosan behatárolt fogyasztói csoportnak önmagára kell asszociálnia a képek láttán – arra kell vágynom, hogy az a nő legyek, akit a fotó megtestesít. Értelemszerűen átgondolt koncepciónak kell megelőznie a fotózást, hogy valóban célba érjen. A kifutók látványvilágának megszelídítése – hisz ki tudná magára képzelni az adott szettet? Attól, hogy olyan divatikonok bújnak a még friss és ropogós darabokba, mint Anna dello Russo, attól még egy valódi Nő nem érzi közelebb magát a márkához – és a vásárlási szándékhoz. Végtére is a cél – eladni a ruhákat. A sikeres üzlethez pedig igény kell. Tim Blanks nyilatkozta a The Telegraph-nak idén márciusban: „I’m enthralled by fashion. It’s the mirror of our world.” (Lenyűgöz a divat. Ez a világunk tükre.) Na de mi a divat? Az átlag számára elérhetetlen márkák és a kifutók világa? Amikor egyszerűen elérhetetlennek, távolinak és ridegnek érzel egy-egy kollekciót? Olyannak látod, ami távol van a világképedtől? Vagy az utca stílusa a divat? Hisz az egyik felülről, a másik pedig alulról építkezik. Mi a divat, amikor a tervezők – Yves-Saint Laurent után/óta szabadon – az Utcától inspirálódnak? Hisz akkor ez egy oda-vissza, egymásra reflektáló, kavargó, pszichedelikus folyamat?

Elvesztettük a fonalat?

A kifutókon szinte performanszba hajló kollekciók bemutatása, amiket hihetetlen set dizájn szolgál ki, valamint a csillogó magazinok képi világa egy távoli dimenzió, egy elérhetetlen, külön világ annak a Nőnek, aki érdeklődik a divat iránt, aki szép akar lenni. Életidegen szféra, amihez nem érzi közel magát. Elképzelhetetlen, hogy sok darab hordató legyen. (Még ha az üzletek polcaira „finomított formában is kerül.) Az a jó, ha csak egy szűk, kiváltságos réteg divatozik? Hisz a társadalom nagy része nem fashioniszta, ami nem is baj.  A transzparens márkákról szóló cikkemben idéztem Li Edelkoort-tól, amit ismét aktuálisnak tartok: „(…) fashion is insular an placing itself outside of society, which is a very dangerous step (…)” (a divat elszigetelt és a társadalmon kívül helyezte magát, ami egy nagyon veszélyes lépés). Akkor pont, hogy a vesztébe rohan a divat azzal, hogy eltávolodik a társadalomtól? A Faster fashion című írásomban már említettem az „új rendszert”, ami arra reflektál, hogy a mostani metódus nem a vásárlói igényeket szolgálja ki, ezért számos divatmárka átstruktúrálja a kollekcióit és azok bemutatását. Mit akar a mai vásárló? Ami megtetszik neki és azt lehetőleg azonnal? A fikciót vagy a valóságot? A funkciót vagy az esztétikát? Vagy az arany középút a nyerő?