Divat, valóság, fikció

Ezerszer megkaptam már a kérdést, hogy „ezt mégis ki venné fel?” Mi a divat? Művészet vagy üzlet? A kifutók sajátos dimenziója, vagy az utca stílusa? Hol a kapocs, a metszet? Vagy óriási szakadék húzódik a társadalom és a fashioniszták között?

A tárgy ural minket, vagy mi a tárgyat?

A divattervezők egyszerre művészek és üzletemberek (vagy üzletasszonyok). Egy kreatív, önkifejező (vagy éppen megtervezett és szigorúan kontrollált) folyamat végeredménye a kollekció. Melyet el kell adni. A ruhákat. Viselhető műalkotások? Viselhetetlen műalkotások? Viselhető darabok, mely melegen tartanak, fednek és óvnak, ahol kell? Praktikum vagy esztétika? Ötlet vagy megvalósíthatóság? A sziporkázásunk, parádénk, társadalmi megbecsülésünk és az irigylő pillantások kelléke? Vagy egy tárgy, amivel kapcsolatban a legfontosabb, hogy kiszolgálja szükségleteinket? Ki ural kit? Mi mondja, mutatja meg, hogy mik is vagyunk, amikor a ruha és a divat az önkifejezés egyik eszköze? Közben azt sugallunk, amit csak szeretnénk és fentebb pozícionálhatjuk ezáltal magunkat. Azzal, ha homo fashionomicus-ként, korlátainkat túllépve akarunk egy tárgyat, azzal elismerjük fentebbvalóságát, nem? Hogy eltávolodtunk a valóságtól és átléptünk a kreált fikció világába, ahol tárgyak uralnak minket?

01_prada.jpg

Most akkor művészet vagy üzlet?

Ha csak a divatmárkák kampányfotóit vesszük: művészet létrehozni azt a fiktív karaktert, a márka Nőalakját. Megteremteni azt a különleges, csak a brand-re és az adott kollekcióra reflektáló vizuális világot. A legkisebb részlet is azt az életérzést hivatott szolgálni, ami a cég esszenciája. Ezeknek a kampányoknak a célja, hogy lenyűgözze és elcsábítsa az új, potenciális vásárlókat, a régit pedig meg kell, hogy erősítsék abban, érdemes továbbra is tőlük vásárolni. A pontosan behatárolt fogyasztói csoportnak önmagára kell asszociálnia a képek láttán – arra kell vágynom, hogy az a nő legyek, akit a fotó megtestesít. Értelemszerűen átgondolt koncepciónak kell megelőznie a fotózást, hogy valóban célba érjen. A kifutók látványvilágának megszelídítése – hisz ki tudná magára képzelni az adott szettet? Attól, hogy olyan divatikonok bújnak a még friss és ropogós darabokba, mint Anna dello Russo, attól még egy valódi Nő nem érzi közelebb magát a márkához – és a vásárlási szándékhoz. Végtére is a cél – eladni a ruhákat. A sikeres üzlethez pedig igény kell. Tim Blanks nyilatkozta a The Telegraph-nak idén márciusban: „I’m enthralled by fashion. It’s the mirror of our world.” (Lenyűgöz a divat. Ez a világunk tükre.) Na de mi a divat? Az átlag számára elérhetetlen márkák és a kifutók világa? Amikor egyszerűen elérhetetlennek, távolinak és ridegnek érzel egy-egy kollekciót? Olyannak látod, ami távol van a világképedtől? Vagy az utca stílusa a divat? Hisz az egyik felülről, a másik pedig alulról építkezik. Mi a divat, amikor a tervezők – Yves-Saint Laurent után/óta szabadon – az Utcától inspirálódnak? Hisz akkor ez egy oda-vissza, egymásra reflektáló, kavargó, pszichedelikus folyamat?


0513.jpg

Elvesztettük a fonalat?

A kifutókon szinte performanszba hajló kollekciók bemutatása, amiket hihetetlen set dizájn szolgál ki, valamint a csillogó magazinok képi világa egy távoli dimenzió, egy elérhetetlen, külön világ annak a Nőnek, aki érdeklődik a divat iránt, aki szép akar lenni. Életidegen szféra, amihez nem érzi közel magát. Elképzelhetetlen, hogy sok darab hordató legyen. (Még ha az üzletek polcaira „finomított formában is kerül.) Az a jó, ha csak egy szűk, kiváltságos réteg divatozik? Hisz a társadalom nagy része nem fashioniszta, ami nem is baj.  A transzparens márkákról szóló cikkemben idéztem Li Edelkoort-tól, amit ismét aktuálisnak tartok: „(…) fashion is insular an placing itself outside of society, which is a very dangerous step (…)” (a divat elszigetelt és a társadalmon kívül helyezte magát, ami egy nagyon veszélyes lépés). Akkor pont, hogy a vesztébe rohan a divat azzal, hogy eltávolodik a társadalomtól? A Faster fashion című írásomban már említettem az „új rendszert”, ami arra reflektál, hogy a mostani metódus nem a vásárlói igényeket szolgálja ki, ezért számos divatmárka átstruktúrálja a kollekcióit és azok bemutatását. Mit akar a mai vásárló? Ami megtetszik neki és azt lehetőleg azonnal? A fikciót vagy a valóságot? A funkciót vagy az esztétikát? Vagy az arany középút a nyerő?

nyfw-spring-2015-street-style-12.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ydea.blog.hu/api/trackback/id/tr838455268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hungarisztan 2016.03.17. 13:45:47

Ezek jogos kérdések.
A magam részéről a divatot egy óriási blöffnek tartom – mi más is lehetne az, hogy valahol valakik eldöntik, hogy ha ebben a szezonban csíkosat veszek fel pöttyössel, akkor trendi leszek, ellenben ha kockásat lilával, akkor szánnivaló marha, aki csak kullog a világ után, hiszen mindenki tudja, hogy az tegnapi divat volt. És ezt egy fél világ képes bekajálni. Hehe.

Az meg külön sértés, hogy azt feltételezi rólam a divatipar, hogy nekik kell megmondaniuk, mit vegyek fel. A divatolás a szellemi prolik irigységből származó tápszere. Alapvetően számomra taszító ürességet próbál leplezni – és nem azért, mert zsíroshajú, büdös hónaljú, ápolatlan hajléktalan vagyok (bár még lehetek). De ha megfigyeljük, a valódi stílusos embereknek nincs szükségük arra, hogy divatosnak kikiáltott, valójában az egyediség csíráját is kiirtó tömegtermékeket aggassanak magukra. Ők időtlen, de „egyedi divatot” (oximoron) tudnak csinálni bárhol, bármiből, bármikor. Sőt, a tehetős emberek sem a divat célcsoportjai: ott megvannak azok a szabások, anyagok, minták, amelyek 200 éve is pont ugyanazok voltak, és pont ugyanolyan nagyszerűen néztek ki. Ők a colour blockingot, meg a többi hasonló marketing szarságot messziről megmosolyogják, mert kösz, jól érzik magukat a logómentes tweed zakóban, a 100 évet kibíró full bőr cipőikben (amit persze a száz éve változatlan formában gyártott sámfával együtt kell megvenni), és az óráiknál sem a méret növeli a péniszt... Szóval divatozzon az, aki másképp kevés. Nekik van kitalálva, nekik szól.

O P E N   H E A R T.
O P E N   M I N D.

Facebook oldaldoboz

ÍRJ NEKÜNK!

Ha lenne egy "ydeád", ami érdekel, vagy a tarsolyodban van, ne tartsd a fiókban: ydeaonline@gmail.com