Nem szabad félni

Az elmúlt néhány hónap történései itthon és külföldön engem is elgondolkodtattak. Nem tagadom, sokszor megrettenek. Féltem a családom, féltem a barátaimat, féltem a környezetemet, és nem utolsó sorban féltem a jövőben majd valamikor megszületendő gyermekeimet, akikre talán egy, még a mostaninál is ijesztőbb korszak vár. Mégis van bennem egy másik, a félelemnél erősebb érzés, ami ösztönösen húz a felszínre, amikor a rettegés a mélybe ránt. 
Nem akarom hagyni, hogy a rémület megbéklyózzon.

Kis korunk óta arra nevelnek minket, hogy kerüljük el a rossz embereket. Ne álljunk szóba idegenekkel, ne fogadjunk el cukorkát, ajándékot, legyünk óvatosak. A szüleink, tanáraink, barátaink óvnak minket, és egy darabig azt gondoljuk, hogy ha mi is felelősen élünk, és mások is vigyáznak ránk, nem lehet baj.
Azonban rá kell jönnünk, hogy ma már senki nem tud minket megvédeni. Mert nem tudjuk, kitől kell félnünk. A gonoszság ott van velünk szemben a buszon, mellettünk az iskolapadban, a szomszéd irodában, a tengerparti napsütésben vagy a sarki étteremben.
Lehet szőke, barna, vörös hajú, ölthet férfi vagy női alakot, lehet bármilyen árnyalatú a bőrszíne, a gazdasági helyzete vagy a nemzetisége. Nem tudhatjuk, mi zajlik le benne.

Barát vagy ellenség

Amikor először olvastam, hogy eltűnt egy 20 éves lány a Népliget környékén egy olyan szórakozóhelyről hazafelé tartva, melynek "testvérébe" mi is oly sokat jártunk főiskolai éveinkben, megborzongtam. Arra _80374795_80370808.jpggondoltam, hogy ez bárkivel megeshet, és hogy milyen szerencsés vagyok, hogy soha semmilyen atrocitás nem ért eddig életemben. Visszagondoltam a téli hajnalokra, amikor néha órákig vártam a sötét utcán az éjszakai járatot, hogy hazajussak, hiszen főiskolásként eszembe nem jutott volna, hogy taxira költsek. Felrémlettek bennem a barátnőim történetei, akik nem voltak olyan szerencsések, mint én, de összességében némi ijedtséggel és 8 napon belül gyógyuló sérüléssel megúszták a dolgot.
Aztán persze, ahogy ez a legtöbb - a híradókból felénk áradó tragédia kavalkádon megedződött - emberrel lenni szokott, ezen a híren is továbblendültem egy "ilyen világban élünk" sóhajtással kísérve. 
Aztán másnap reggel - mikor rossz szokásomhoz híven első dolgom volt, hogy még a takaró melegébe burkolózva végigolvassam, miről maradtam le éjszaka - döbbentem szembesültem azzal, hogy a fiatal lány esete talán mégsem egy a sok közül. Mégsem csak a rossz időben, rossz helyen, rossz emberrel találkozott háromszög áldozata lett.
Kevés eset van, ami igazán megérint, de valahogy mindig úgy érzem magam, mint akit gyomron rúgtak, mikor kiderül, hogy valaki olyan követte el a bűncselekményt, akiben az áldozat igazán megbízott. 
Barátok, szeretők, testvérek és szülők. Ha már előttük sem lehetünk 100%-osan védtelenek, akkor ki marad, mi marad?
A lelki sebek, amiket életünk során szerzünk már így is sokszor falat építenek körénk, hová vezethet az, ha már azokban is csalódnunk kell, akik évek óta mellettünk vannak?

Bárhol, bármikor

Mikor azon gondolkodunk, hogyan is lehetünk felelős állampolgárok, merre menjünk és merre ne, hogy biztosan133038839_11n.jpg "ne keveredjünk bajba", akkor általában eszünkbe jutnak azok a környékek, amikről hagyományosan rémtörténeteket hallani és ahová még a taxi sem megy ki érted, ha hívod. Felötlenek anyukád jó tanácsai, hogy éjszaka mit kerülj el, és milyen kerülőutat válassz, ha biztonságosan haza akarsz jutni.
Az elmúlt időszakban a világban zajló események azonban megmutatták, hogy sokszor, bármennyire is óvatos vagy, bármennyire is vigyázol magadra, nem tudod elkerülni az elkerülhetetlen, hiszen élnek köztünk olyan emberek, akiknek az emberi élet semmit nem jelent. Akik éppen az általunk legbiztonságosabbnak tartott helyeket célozzák meg, vagy olyan helyszíneken csapnak le, ami a legtöbb hétköznapi ember mindennapjainak része.
Előlük nem tudsz elmenekülni azzal, hogy átmész az utca túloldalára, és nem segít, ha az önvédelmi tanfolyamon megtanultak szerint előkészíted a kulcsod, hogy fájdalmas sérülést okozz a támadódnak.
Annak ellenére, hogy ebben a "háborúban" nem katonák esnek el, egy átlag ember eszköztára messze nem elegendő ahhoz, hogy  tehessen bármit is. Sőt, legtöbbször nem is értjük igazán mi zajlik a háttérben. Milyen érdekek, elvek, hatalmak, egok ütköznek egymással egy olyan világban, amiről vajmi keveset tudunk.
Amit mi látunk, az csak az iszonyat, amit pedig érzünk az az elnémító döbbenet.

Béklyóban élni...?

És hogy számomra mi ebből a tanulság?
Az, hogy egy tökéletlen és egyre romlottabb világban élünk, ahol - beszéljünk akár terrorcselekményről, akár csak egy "szimpla" falusi rablógyilkosságról, vagy nemi erőszakról - az alapvető emberi jogok és egymás tisztelete egyre inkább háttérbe szorul, mitöbb megkérdőjeleződik.
Hogy a felelős pozícióban lévő emberek sokszor csak egymásra mutogatnak a valós megoldás keresése helyett, és az okok kiiktatása helyett csak a következményeket kezeljük helyileg.
Hogy egyes emberek életét értékesebbnek tekintjük, mint másokét.
Hogy sokkal szívesebben foglalkozunk más háza tájával, ahol mi nem tudunk söprögetni, mintsem hogy rendbe tegyük a saját portánkat.

És az, hogy emberek millióit béklyózza meg a félelem. Márpedig félni nem szabad.
Nem szabad, mert ha félünk, észre sem vesszük, de akkor is áldozatává válunk a gonosznak, ha velünk nem történik semmi. Mert először az agyunkat, aztán a kezünket köti gúzsba a rettegés. Valami olyan ellen kezdünk magunkban szélmalomharcba, ami ellen nekünk nincs fegyverünk. Egy ilyen harc pedig őrjítő lehet.
Márpedig életünk csak egy van. Ennek minden előnyével és hátrányával. Teljesen természetesen emberi reakció, hogy ezt az egyetlen kis életünket óvjuk.
De ne feledjük el, hogy miközben ezt tesszük, a napok, hónapok, évek porszemként peregnek ki az ujjaink közül, és észre sem vesszük, hogy annyira rettegtünk, hogy közben elfelejtettünk élni.

Éppen ezért mikor azt érezzük, hogy a helyzet olyan kétségbeejtő, hogy rosszabb talán már nem is lehet, még a  a legnehezebb pillanatokban sem szabad elfelejtenünk: Nem szabad félni.

A bejegyzés trackback címe:

https://ydea.blog.hu/api/trackback/id/tr898519876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

O P E N   H E A R T.
O P E N   M I N D.

Facebook oldaldoboz

ÍRJ NEKÜNK!

Ha lenne egy "ydeád", ami érdekel, vagy a tarsolyodban van, ne tartsd a fiókban: ydeaonline@gmail.com