"A divat nem önkifejezés, hanem kőkemény üzlet"
Interjú Tus-Dzsurbán Ágnessel

A Konsanszky márka határozottan nemzetközi babérokra tör: nemrég kapott 160 millió forintos befektetést az SZTA-tól. A cég ügyvezetője, Tus-Dzsurbán Ágnes még ha „kevésbé is van reflektorfényben”, életútja és meglátásai annál több figyelmet érdemelnek. Vele beszélgettem a hazai textilipar összeomlásáról, a sikeres tervező elengedhetetlen tulajdonságairól, a „külföldi helyzetről”, digitális versenyről és a Konsanszky-ról, de arról is, hol vérzik el sok magyar márka és hogyan lett tervezőből ügyvezető, továbbá az egyik vesszőparipámról: a hazai divatszakma hiányosságairól és nehézségeiről.

A kreatív oldalról érkezel, hisz te is divattervező vagy, több mint 20 évig voltál szabadúszó tervező. Hogy hogy váltottál?

Ágnes: A MOMÉ-ra jártam kötött-hurkolt modelltervezés szakra utána pedig Olaszországban végeztem eltus-dzsurban_agnes_2mb1.jpg egy számítógépes ruhatervezés képzést. A diploma után visszamentem Debrecenbe – mivel debreceni vagyok -  és a Debreceni Kötöttárugyárnak dolgoztam másfél évig mint tervező. Amilyen díjakat itthon és nemzetközileg csak lehetett, elnyertem és iszonyatosan jó lehetőségeket kaptam, rengeteget utaztam. Egy olasz cég megkeresésére majdnem olasz tervező lettem, de az utolsó pillanatban úgy alakult a helyzet, hogy itthon maradtam. Utána következett be a magyar textilipar összeomlása. A következő lehetőség a Beriv Kft. megkeresése volt, jött egy akkor már privatizált, tőkeerős cég akik saját kollekciót szerettek volna; 8 éven keresztül csináltam a Catherine-t, tulajdonképpen a semmiből építettünk fel egy olyan magyar márkát, ami utána ki tudott lépni a nemzetközi piacra is. Tervezőként dolgoztam, de a tervezésnél mindig sokkal több dolgot csináltam, komplexen érdekelt az egész rendszer. Utána néztem annak, hogy gazdaságos-e amit és ahogy csinálunk, de még annak is, ki lett-e számlázva minden. Kétszer indítottam saját céget és márkát, nyilván mindig volt társam is. Egri Éva – aki egy nagyon rutinos külkereskedő – és nagyon jó barát is a munkakapcsolaton túl – közösen építettünk Agnes D néven kollekciót amit a hazai piac mellett  a Peek&Cloppenburg-nak adtunk el. Később már a P&C megkeresésére kollekcióztunk kifejezetten az áruházláncnak. Eleinte a Jake’s-be dolgoztunk be, a P&C saját márkájába, később Sunspot néven fejlesztettünk saját kollekciót a részükre. De volt hogy egy az egyben eladtuk egy német cégnek, amit terveztünk, 10 évvel ezelőtt ez szokatlan volt Magyarországon. Nyilván semmilyen sajtóvisszhanggal nem foglalkoztunk, nem érdekelt minket csak egy szempont: hogy sok pénzt keressünk. Emellett dolgoztam buyer-ként alapanyagos cégnek, voltam tanácsadó kínai cégnél, Kínában is. Úgy gondolom, a textilipar nagyon sok szegmensét ismerem, folyamatosan dolgoztam tervezőként német, francia, olasz cégeknek. Majd született 2 gyermekem. Kérdezte a német cég, hogy kis gyerekek mellett ki tudok menni egy évben kétszer Párizsba, ide meg oda… Megoldottam (nagyot sóhajt), mert imádok utazni, de 2 szezon után rájöttem, hogy két gyerekkel külföldi cégnek tervezni nem lehet úgy, hogy nem hozhatom Magyarországra a mintázást, ebbe sok cég nem megy bele.

fotó: Barna Bálint

Ekkor kezdtél el itthoni lehetőség után nézni?

Ágnes: Az alapötlet a férjemtől származik, ő találta ki, szerinte „mivel is kellene foglalkoznom”. Egy fejvadász cég keresett meg, hogy az egyik ismert magyar divatmárka vezérigazgatót keres és tulajdonképpen ez adta az ötletet: mi lenne, hogy ha fordítva kezdenénk az egészet és én keresnék egy olyan céget, akivel dolgoznék. Először szinergiában gondolkodtam, hogy kellene táskás, bőrös, ötvös, ruhás, akár kötött, több cégnek dolgozni, akár közös brand-et csinálni és behozni egy ernyő alá. Elkezdtem nézegetni azokat a magyar cégeket, akik még nem kaptak befektetést, hogy ki az, akivel el tudnám képzelni a közös munkát. Dóri volt az egyetlen, aki fenn maradt a rostán, akinél nem csontvázak estek ki a szekrényből, mint sok esetben. Nyilván megnéztük, hogy ha én mint angyalbefektető szállok be a történetbe, mi lesz, de ez semmire nem lett volna elég, így következett a lépés, hogy befektetőt kell keresni.

Sok márkát megnéztél, mielőtt Dórival egymásra találtatok?

Ágnes: Egy viszonylag lassú folyamat volt, mire őt megtaláltam, mert előtte nagyon sok tervezőt végignéztem. Akár kimondva, hogy én keresek valakit, aki mögé állhatok, akit menedzselhetek, akár kimondatlanul is, ismeretlenül elmentem a showroom-jukba, vettem tőlük valamit, hogy egyáltalán megnézzem, tényleg kollekció-e az, amit csinálnak. Hogy mit tudnak a kollekciózásról, az egész szakmáról. Dóra kimagaslott a tervezői gárdából, nem véletlen, hogy Párizsban is szerzett diplomát és amit mindig elfelejt elmondani, hogy a Lanvin-nél és Nina Ricci-nél volt gyakornok. Én viszont tettem egy szent ígéretet neki, hogy a tervezésbe nem fogok beleszólni, ha együtt dolgozunk.

Ezt sikerül(t) is betartanod?

Ágnes: Abszolút, szerelmes vagyok Dóri darabjaiba, hordom folyamatosan a ruháit. Úgy kezdődött az együttműködésünk, hogy vettem tőle néhány holmit és legszívesebben minden reggel felhívtam volna, hogy ez is és ez is borzalmasan jó! Meggyőződésem, hogy ami a Konsanszky márkáról a magyar vásárlók fejében él, az nem az a kép, ami ténylegesen a márka. Dóri egy világklasszis tervező, aki nem kapott elég lehetőséget. Kiállítottunk a Tranoï-on [nemzetközi divat tradeshow, business-to-business (B2B) vásár – D.E.] és ott is kiemelkedett rengeteg kiállító közül. Relatív drága alapanyagokat használunk, drágák vagyunk, maguk a mintadarabok itt készülnek, ennek ára van és ezt tudomásul kell venni. Emiatt picit szűkebb a magyar piacunk és nem is nagyon tervezünk további lépéseket itt. Itthon a Mono-ban, a ONE Fashion-ben és a Treasure-ben vagyunk, miután az Il Bacio kiesett ezek mellett pedig a saját showroom-ban.

camp03s.jpeg

Itthon mennyire van a Konsanszky-nak közönsége? Hisz árkategóriában egy átlagnál magasabb szintet képvisel.

Ágnes: Úgy érzem még itthon is tudnánk növekedni és jobban fel lehetne tenni a térképre a márkát. Ez még hátra van, nyilván egyszerűbbnek tűnik mint a nemzetközi terjeszkedés. A magyar divatszakma sokkal zártabb, személyesen ismersz sok főszerkesztőt. Van Dórinak egy nagy rajongója, aki az olasz Vogue-nál vezető szerkesztő és az új tehetségekért felelős, az ő véleménye sokat segít nekünk, a kommunikációnkban is. De nyilván amíg nem tettünk le komolyabban valamit az asztalra, addig ő sem tud sokat tenni. Nagyon fontos a website, a webshop, a folyamatos online jelenlét.

Hogy látod, mennyire éleződött ki a divatmárkák közti verseny a digitális világban?

Ágnes: Ez kétélű fegyver. Egyrészt kinyílt a világ és nincsenek már határok. Másrészt pedig hirtelen az egész világ a versenytársaddá vált. Dolgoztam olyan cégnek is, ahol maga a marketing sokkal jobb volt, mint a termék. Ha jobb a marketing és a kommunikáció – az visszaüt egy idő után. Ebben a megnyerő marketingben pedig elég erős az online világ.

A legjobb marketing szerintem maga a termék, amiben nem lehet csalódni.

Ágnes: Pontosan, csak akkor térnek vissza a vásárlóid!

Nemrég írtam a Marie Claire-nek egy riportot az osztrák és a magyar divatpiac közti különbségről és az jött át végeredményképpen, hogy a magyar vásárlók közel sem olyan igényesek például a minőségi alapanyagra, mint Ausztriában.

Ágnes: Igen, nyitottak az új színekre, de az alapanyagokat nem ismerik igazán. Aki gyerekkorában nem találkozott a kasmírral, selyemmel, az felnőtt korában már nem fogja megtanulni. Az osztrákok belenőttek abba, hogy „anyukámnak is van Louboutin-cipője”. Tudják, mi a Chanel, mi a Prada. Az én gyerekem már tudni fogja és selyemruhában szeretne óvodába menni! J Hiába tud nagyon vigyázni a dolgaira, nem lenne praktikus. Míg más gyerekek fülig sárosak, neki hófehér tollas dzsekije van, fehér szőrmeszegéllyel, és nem koszolja össze. Vagy, valamelyik nap meginvitálta a barátnőmet: gyere, megmutatom a ruháimat!

 campaign_05_konsanszky.jpeg

Most vissza fogok kanyarodni egy kicsit: mondtad, hogy sok magyar márkát megnéztél, de a legtöbben elvéreztek. Mik voltak a legfőbb hibák, hiányosságok?

Ágnes: Nem értik, hogy mi az a kollekció. Nem értik, hogy ez is több részből áll: vannak high end és eladható darabok. Hogy a nőknek van melle. Ez egy olyan apróság, amit szeretnek elfelejteni. Egy ruhának nem 34-es méretben kell megállnia a helyét a kifutón, hisz egy 42-es méretű nő is fel akarhatja venni. Az eldolgozások, a szakmai tudás, az ötletek kezelése, hogy mennyire trendkövető… És amin a legtöbbször áll vagy bukik: felfogja azt, hogy a divat nem önkifejezés? A divatszakma nem egy frissen felnőtt kislány homokozója, hanem ez kőkemény üzlet. Amikor elfogy mögülem apuka és anyuka finanszírozása, akkor azért meg kellene állni a lábamon.

Szerintem több fiatal márka kiesik pár éven belül, mert be kell, hogy lássák, ha hosszú évek óta örülnek, ha nullszaldóra kijönnek, nincs értelme csinálni.

Ágnes: Persze, meg kellene élni belőle. Nem csak nekik, hanem a céget is fenn kell tartani, egy cégnek pedig adót is kell fizetnie. És a minőség, mindenekelőtt! Dórival az ilyen elvek tekintetében teljesen egy nyelvet beszélünk.

Nem hiányzik a tervezés? A szakmai kreatívabb oldala, miután több mint 20 évig divattervezőként dolgoztál?

Ágnes: A kreativitás itt megvan a cégvezetésben! :) (nevetés) De, néha. Amikor összeállítunk egy kollekciószerkezetet, mielőtt elkezdünk kollekciózni, csinálunk egy táblázatot, hogy lesznek egymás mellett a modell-családok, közöttük hol lesz átfedés, hol lesz összeöltöztethetőség és ehhez jön még az alapanyaggyártók elvárása, amit teljesítenünk kell, ezt is bele kell kalkulálni… Ilyen szempontból nagyon szoros Dórával a kapcsolatunk, ha elkészül egy mintadarab, még este 11-kor is elküldi a fotót és együtt örülünk neki. Szóval azt hiszem, mégsem. Annyi napi feladat van és annyi tervező ezt „one man show”-ban csinálja, pedig úgy nem lehet.

page3_2.jpg

Pont Török József, a Széchenyi Tőkealap üzletfejlesztési és startup-igazgatója használta a „one woman show” kifejezést magyar divatmárkákra.

Ágnes: Pontosan. Itt ül Juli a mellettünk lévő szobában (Pintér Júlia, a Konsanszky sales-ese, aki hosszú évekig New York-ban élt és dolgozott ottani márkáknak – D. E.), van, hogy napi 10 órát dolgozik és nem ritka az sem, hogy szombat-vasárnap is dolgozunk, hogy minden rendben legyen. Én amellett, hogy vezetem a céget, vizionalizálom, hogy hol merre van az előre és a marketinges kolléganőnk is rengeteget dolgozik.

Másfelől az ember könnyedén beáldozza a hétvégét, ha tudja és látja, hogy eredménye van a beletett munkának és energiának, hogy később már olajozottan menjenek a dolgok.

Ágnes: Persze, ha az ember szenvedélyesen szereti, amit csinál, akkor ez benne van, de persze mellette időt is kell hagyni, muszáj néha kiszállni egy picit és levegőhöz jutni.

Mit javasolnál egy fiatal, pályakezdő divattervezőnek?

Ágnes: Menjenek el gyakornoknak. Magyarországon nem bevett gyakorlat „gyakorlatra menni”. Nem tudják hol megtanulni azt, hogy hol a tervező helye a rendszerben, hogy miért felelős és mik az elvárások. Nem tanulják meg azokat az apró, néha nüansznyi dolgokat, amiket sokszor egy jó varrónőtől is el lehet lesni, főleg a mintavarrónőktől és a modellezőktől, akik a szakma csúcsát képviselik. Nagyon sokszor jött vissza olyan a modellezőktől, hogy oké, hogy én papíron csináltam valamit, de ezt így nem lehet megvarrni, viszont továbbvitte az én gondolkodásomat olyan irányba, amire felépítettem egy dizájnötletet. Dóra is különleges szabásvonalakat használ, amiket a francia, távol-keleti és egy kicsit alternatív szabászati világgal ötvöz, ugyanakkor hordhatóak, különleges részletmegoldásokban gazdagok a darabjai. Ezek mind nagyon fontos dolgok, hogy a nemzetközi piacon is megálld a helyed.

page2_1.jpg

Számos tervezői interjú után úgy látom, hogy nagyon sokan valóban egyszemélyes hadseregként próbálnak a felszínen maradni és vágyakoznak a nemzetközi piac után, érzékelve, hogy az itthoni szűk.

Ágnes: Nagyon érdekes egyébként, mert dolgoztam 5 évig a FAD-programban, ami pont a textilipar nevelését volt hivatott segíteni. Ebből a törökök és a görögök – a magyarokkal ellentétben – nagyon sokat profitáltak. Egyrészt korán volt, ha ez most lenne, nyilván más lehetőségek adódnának és jobban ki tudnák használni azokat. Angol és ír tervezőktől lehetett tanulni, egyrészt rengeteget a kollekciózásról és a résztvevőknek lehetősége nyílt támogatott nemzetközi vásárokon is részt venni, megtanulhatták mi kell egy ilyen vásárra. Hogy tálalom a kollekciót? Hogy értékesítem? Hogyan követem le a sales folyamatot? Hogy foglalkozom a rendelésekkel, mikor-hogy igazolok vissza? Ezek nagyon fontosak.  Ilyen tapasztalatokkal felvértezve már be lehet kerülni a nemzetközi vérkeringésbe. Itt hiányzik nagyon a gyakornoki idő. Nem véletlen, hogy a legnagyobb nemzetközi tervezők legszűkebb önéletrajzában is benne van az, hol voltak gyakornokok. Nagyon komoly verseny folyik azért, hogy ki melyik divatházhoz kerül be gyakornoknak, lehetőleg minél nagyobb és nemzetközibb céghez! Nyilván teljesen másképpen fog bele egy márka felépítésébe az, aki már látott belülről divatmárkát, még akkor is, ha az éppen építkezik. Neki nem kell elmagyarázni, mi az a line sheet; ha megfog egy alapanyagot, pontosan tudja, mi az. Rengeteg apró részlet beépül az ember tudatába, amiket nem tanulsz meg a főiskolán, bármennyire is lelkes a tanár.

Sok divattervező hiányolja a divat- és művészeti képzésekből pont a gazdasági, üzleti alapokat.

Ágnes: Kicsit elvarázsolt művészeket nevelnek az iskolák. Az is javított a helyzeten, hogy lett a MOMÉ-nak versenytársa, már nem elefántcsont-toronyban alkotó, soha gyárilag ki nem vitelezett dolgokat tervező emberek kerülnek ki onnan. A szakma alapjait meg kell ismerni, anélkül hogy ezek korlátoznák a tervező szabadságát és lehetőségeit. Annak, amit rajzolok, megvalósíthatónak kell lennie, eladhatónak és hordhatónak.

inspiration_boards_konsanszky_aw16-17_d_e_e_p_s_y-page-003.jpg

Azt sem tartom fenntartható modellnek, hogy a legtöbb fiatal tervező az iskolapadból kikerülve saját márkát „kénytelen” elkezdeni annak hiányában, hogy nincs hova menniük nagy céghez dolgozni.

Ágnes: Nagyon érdekes dolog a márkaépítés. Teljesen más szempontokkal kell belefogni, mint ahogy belekezdenek sokan. Nagyon kemény elhatározásnak kell lennie és rengeteg lemondással jár az elején, sokan nem is csinálják végig. Sokszor pedig nem a legtehetségesebb tervezőkből lesznek a legsikeresebbek.

Egyetértesz azzal, hogy a kitartás sokszor fontosabb, mint a tehetség? Milyen tulajdonságokkal rendelkezik egy sikeres divattervező?

Ágnes: Kitartás nélkül valóban semmire nem mész. Én viszont hiszek abban, hogy a tehetség végül megtalálja a saját útját. Aki olyan tehetséget kapott a sorstól, az szerintem olyan kényszert érez a megvalósításra, hogy nem képes feladni ezt a dolgot. Damir Doma nagyon jó példa erre, ő egy horvát származású, Németországban felnőtt, nagyon csendes és szerény fiatal tervező. Olyan ruhái vannak, amik sokat nem mutatnak, férfiruhában nagyon erős, a női vonal nála a második helyre került. Rá mondják, hogy korunk Armanija. Ez elmúlt évek egyik legnagyobb sikersztorija volt az övé, hogy egy szinte pályakezdő fiúból először német befektetőt talált, végül az LVMH felvásárolta. Mindezek mellett nem elég egy tehetséges tervező, kell a háttérgárda aki segíti abban, hogy igenis számokat és eredményeket tudjon produkálni. Konzisztens, egymásra épülő kollekciók kellenek, ugyanazt a tervezői vonalat képviselő, de mégis trendkövető, az eredeti formákat megtartó, az eredeti célközönséget megszólító darabokkal, a megcélzott piacnak megfelelő árazással és alapanyag-használattal. Ez nem megy egyik napról a másikra, csodák pedig nincsenek.

unnamed_1_1.jpg

Milyen nehézségek és hiányosságok vannak az itthoni divatszakmában, amikkel ti is szembesültök?

Ágnes: Egy mintázó műhelyünk van, egyébként a magyar kisüzemekre támaszkodunk. Nagyon jó minőségben dolgoznak, bár néha fogni kell a kezüket. Ami nagyon nagy gond, hogy öregszik a mostani tapasztalt varrónő-gárda, nincs utánpótlás, a mintavarrók utáni kereslet – és ennek megfelelően az áruk is – nagyon megugrott, hónapokig keresel egy igazán jó mintavarrót. Ez az egyik legnagyobb kihívás: a gyártatás. Nyilván minél magasabb darabszámban gyártatsz, annál alacsonyabb áron kapod meg, a cél a növekedés.

Sok magyar varroda 10-20 darabokra szinte irreális árajánlatot ad, miközben nagy tételekben, olcsón varrnak nemzetközi cégeknek, amit gyakorlatilag „visszaélésként” élnek meg a magyar tervezők.

Ágnes: Igen, bár ha belegondolsz abba, hogy azt a terméket szalagra kell tenni, átfűzni a gépeket, megtanulni azt a modellt, annak, aki nagy mennyiségre van berendezkedve… A varrodának is vannak szempontjai és csak akkor lehet hosszú távú egy kapcsolat, ha az mind két félnek megéri. Az árrésbe bele kell kalkulálni mindent. A korábbi tapasztalatimnak köszönhetően nekünk nagy előnyünk származik abból, hogy én már tudom, kihez lehet fordulni, kivel érdemes együtt dolgozni. Ők éjjel-nappal dolgoznak, ha éppen olyan a határidő, nagyon rugalmasak, az én szakmai hitelességem is a garancia és az, hogy utánam soha nem maradt ki nem fizetett számla. Azért ebben a szakmában nagyon sok cégről tudják sokan, hogy ki az, aki vagy késve fizet, vagy hagy kifizetetlen számlákat. Ez egy pici szakma. Magyarország egy pici ország, Budapest szinte falu. Tényleg nagyon sok múlik az emberi kapcsolatokon, hogy mennyire tartod Partnernek, akár a gyártót. Mindenki időben készen lett még akkor is, amikor csúszásban volt például az alapanyag-beszállítónk az anyagok egy kisebb részével. Annyira összetett sokszor egy termék. De pont ez a szép benne, nem lehet leautomatizálni, Kínában vagy Indonéziában gyártatni.

unnamed_6.jpg

Nem is tervezitek, hogy elviszitek külföldre a gyártást?

Ágnes: Nyilván van egy olyan méret, egy akkora növekedési szint, amikor kénytelenek leszünk, hiszen a mostani partnereinkkel is csak egy bizonyos határig tudunk növekedni. Kivétel ez alól a bőr, az szinte mindig kézimunkával készül, minden egyes állatbőr különbözik az előtte lévőtől, ott minden egyes darab egyedi szabást igényel, viszont a textilkonfekció az szabás terén elég jól automatizálható.  Ami nagyon hiányzik Magyarországról, az egy olyan automata szabászati rendszer, amit teljesen számítógép vezérel. Milliméter pontosan szab két réteg muszlint, de akár ötven réteg szövetet is. Ha megadod a paramétereket, tud szériázni, automatikusan csinál terítékrajzot, automatikusan kezeli a csíkot, a kockát, a virágmintát, elképesztő, miket tud ez a 20 méter hosszú gép. Pont az egyik partnerünk szeretne egy ilyet venni és épp befektetőt vagy támogatót keres ehhez. Óriási dolog lenne, hisz ez a sokfelé szabdalt folyamat egy helyre koncentrálódhatna, iszonyatosan felgyorsulhatna az egész folyamat.

Nem venné el ez a nagyfokú automatizálás sok ember munkáját?

Ágnes: Őket át lehetne csoportosítani. Alap szabásmintát úgyis kell szerkeszteni, a modellező tudna erre koncentrálni, nem pedig a szériára. Ezzel kis tervezők darabjait is jól lehetne szabni. Még S. Hegyi Luciával ötleteltünk régebben, hogy létre kellene hozni egy olyan kis üzemet, többféle tudású varrónővel, sokféle gép lenne és kifejezetten arra állnánk rá, hogy magyar, pályakezdő tervezőknek készítenénk a kollekcióit. A szabadidejükben pedig ezeket a kollekciókat lehetne gyártani, kapacitást lehetne foglalni, kapna a tervező egy korrekt árat, nem lenne a piacnak egyik fél sem kiszolgáltatva, ezt nyilván állami támogatással lehetne csak megcsinálni.

inspiration_boards_konsanszky_aw16-17_d_e_e_p_s_y-page-001.jpg

Nagyon sok külföldi márkának dolgoztál most pedig egy magyar brand-et menedzselsz. Nem mondhatjuk, hogy a könnyebbik végét fogtad meg a dolgoknak. Kaptál olyan ajánlatot, ami külföldre szólított volna?

Ágnes: Két gyerek miatt ezt nem működhetett volna és nem is bántam meg. Az ember egy idő után olyasmit akar csinálni, amire komolyabb ráhatása van. Amikor csak tervezőként dolgozol egy cégnek, akkor igazából egy vonalat viszel. Néha a te vonalad nem biztos, hogy találkozik a cégvezetéssel. Többször volt olyan, hogy azt éreztem, nem az az irány a jó, amit éppen velem csináltatnak. Nyilván ha van rajtad kívül még legalább egy, vagy akár öt másik tervező, egy részfeladatot kapsz, nagyon ritkán viheted te az egészet. Még ha egyedüli tervező is vagy, akkor is meghatároznak egy vonalat, ami rendben is van, de néha érzed a visszajelzésekből, hogy nem biztos, hogy ez jó és ez engem sokszor zavart. Nyilván több szezon után az eladások már téged igazolnak és jobban is hallgatnak rád, de sokszor a javaslatod el se jut a megfelelő fórumig. Külföldön más a rendszer. Évekig dolgoztam osztrák cégnek, akik rajzokat vettek tőlem, itt készültek az első mintadarabok Magyarországon és ez biztosíték is arra, hogy az készül a rajzomból, amit kitaláltam. Dolgoztam úgy egy francia cégnek, hogy ott készítették a mintadarabokat, a modellező csak franciául beszélt, nem tudtunk kommunikálni. Olyan modellezővel is találkoztam, aki azt mondta, hogy látja, hogy így rajzoltam, de arra gondolt másképpen jobb lenne. Nem ez a dolga.

Mi lesz a következő lépésetek a Konsanszky-nál?

Ágnes: A nemzetközi jelenlétet építjük. Van egy kínai ügynökségünk, a párizsit szeretnénk másikra cserélni, kellene még egy harmadik is és persze rengeteg direkt kapcsolat. Azok a concept store-ok, amikbe szeretnénk bekerülni, azok „A” concept store-ok a legfontosabb nagyvárosokban.   Az alapanyag-használatra, kivitelezésre nagyon igényes vásárlóréteget kell megtalálnunk. 

 fotók: Barna Bálint, Konsanszky

A bejegyzés trackback címe:

https://ydea.blog.hu/api/trackback/id/tr228521554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

O P E N   H E A R T.
O P E N   M I N D.

Facebook oldaldoboz

ÍRJ NEKÜNK!

Ha lenne egy "ydeád", ami érdekel, vagy a tarsolyodban van, ne tartsd a fiókban: ydeaonline@gmail.com