Biztonságban?

Közös biztonságunk, közös felelősségünk. Ez a mondat rengeteg terméknek vagy szolgáltatásnak lehetne a nem kicsit elcsépelt szlogenje, egy nemrég velem megtörtént eset alapján azonban számomra mégis teljesen új értelmet nyert.
Egyenként mind egy közösség részei vagyunk, akik bizonyos kimondott és ki nem mondott szabályok alapján éljük azt az életet, ami minket leginkább boldoggá tesz. De vajon mi történik, ha az alapvető normák egyensúlya felborul?

Utazol a metrón. Leül melled egy kb. 16 éves fiú es szemrebbenés nélkül teszi a kezet a combodra. Reflexből pattannak fel, amikor kiveszi a füléből a fülhallgatót és mosolyogva azt mondja, ne pattogj, “mer’ kés van nálam”.
Miután túltetted magad azon, hogy a veled szemben ülő három férfi, akiknek az arcáról leolvasható, hogy pontosan hallottak mi történik, semmit nem tesz, három megállón keresztül ülsz (kezével a lábadon) és gondolkodsz, hogy vajon most mi legyen.
Aztán lépsz, mert ez mégsem mehet így tovább. A Deák téren az ajtó becsukódása előtt egy tized másodperccel felpattansz es kivágódsz az ajtón. Soha nem látott lendülettel verekeded át magad a tömegen, felmész a mozgólépcsőn. Mikor épp kiérsz az aluljáróba hátranézel és realizálod, hogy “újdonsült barátod” meg mindig mögötted mosolyog, bar kissé lemaradva.

Gyorsítod a lépteidet és a felszínre lépve rohansz a pár méterrel odébb várakozó barátnőd féle, akit berántasz az OTP-be, hogy végignézd, ahogy a fiú, akinek leginkább meg iskolában lenne a helye, elveszti a nyomodat.

Soha nem fogod megtudni, hogy tényleg volt-e nála kés. Szerencsére.

Mindez megtörtént Budapesten, a piros metrón, este 9-kor. Velem.

Miután magamhoz tértem az élményből, elgondolkodtam. Mitől is vagyunk biztonságban az utcán, egy szórakozóhelyen, a bevásárlóközpontban vagy éppen a munkahelyünkön?
Attól, hogy feltételezzük, hogy ahogy nekünk nem jut eszünkbe bántani senkit, úgy másnak sem jut eszébe, hogy minket bántson.
Hiszen a rendfenntartók nem lehetnek minden percben mindenhol ott, hogy szemmel tartsák az eseményeket, az pedig, hogy egyre több kamera kerül fel egyes környékekre, maximum abban segíthet, hogy egy már elkövetett eseményt könnyebben felderíthessenek. 
Ez pedig valljuk be, ha mi vagyunk a sértett fél, vajmi kevés vigaszt nyújt.
A biztonság igenis közös felelősségünk kellene, hogy legyen. Nekünk, akik együtt élünk.

Vajon a közös normák - például a biztonsághoz való jog - amik nemzetiségtől, kortól, nemtől fogva megteremtik az emberek békés együttélését, tényleg közös normák, és valóban mindenki számára egyértelműek? 
Sulykoljuk őket eleget, és büntetjük elég határozottan, ha valaki megszegi őket?

Nekem valamiért úgy tűnik, hogy ezek az értékek kezdenek fellazulni. Hogy a sokak szamara a szabadság, ami valami egész mást hivatott szolgálni, azt jelenti, hogy bármit megtehetnek mások alapvető jogait teljesen figyelmen kívül hagyva.

Az pedig, hogy - végignézve a médiumokban olvasható híreket, egyre több a fiatal bűnelkövető, még inkább aggodalomra ad okot. Egyre több gyerek van, aki úgy érzi rá, nem vonatkoznak a szabályok, és akiket a szüleik sem motiválnak erre.

o-juvenile-justice-facebook.jpg
Amikor fent a szankcionálás kérdését érintettem, nemcsak arra gondoltam, hogy a gyilkosokat vagy betörőket kell felelősségre vonni. Ugyanilyen fontos lenne, hogy a gyerekek is megtanulják, igenis vannak szabályok, amiket nem lehet áthágni. Mar az iskolában, a lehető legkorábban.
De valljuk be, sokszor a tanároknak nagyon nehéz dolga van, hiszen, ha szankcionálnak egy csínyt (nyilván nem fizikai büntetésre gondolok), akkor sok esetben azonnal az iskolába berohanó szülővel találják szemben magukat. Így a gyerekek sokszor úgy érzik, valaki mindig a segítségükre siet, és nem kell vállalniuk a következményeket a tetteikért. Márpedig, ha gyerekkorukban ez így van, miért is változna később?

De vajon hova vezet mindez? Eljuthatunk-e a filmekben látott zavargásokig, tömeg bűncselekményekig, anarchiáig? Kell-e félnünk, ha kilépünk az utcára, es ha igen, mit tehetünk, hogy megvédjük magunkat.

Ma, szerencsére már megtehetem, hogy éjszaka taxizzak hazafelé, és ne a különböző éjszakai járatokat válasszam, de nem mindenkinek van erre lehetősége, és hogy őszinte legyek, nem szabadna, hogy az emberek biztonsága a pénzen múljon.

Mert mindannyiunknak jogunk van ahhoz, hogy ne kelljen félnünk.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ydea.blog.hu/api/trackback/id/tr528812738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

O P E N   H E A R T.
O P E N   M I N D.

Facebook oldaldoboz

ÍRJ NEKÜNK!

Ha lenne egy "ydeád", ami érdekel, vagy a tarsolyodban van, ne tartsd a fiókban: ydeaonline@gmail.com