„Az ékszereim pont olyan univerzálisak, mint a 21. századi nők”

Bori Bianka közgazdászból lett ötvös és aranyműves, nevét viselő márkáját immár 3 éve építi sikeresen. Nemrég egy teljes arculatváltáson esett át és megjelent legújabb, VOICE elnevezésű kollekciója: ennek kapcsán beszélgettünk a változásról, flow-élményről és konformitásról, alkotási folyamatról és arról is, milyen modern nőnek lenni. 

unnamed_9.jpg

VOICE

Alapvetően hiszel abban, hogy minden ember kreatív?

Még ha mindenkiben rejlik is kreativitás, nem mindenkiben van meg az a belső késztetés, hogy ezt fejlessze. Számomra nagyon meghatározó emlékek azok, amikor apukámmal hétvégén a garázsban barkácsoltunk, meg amikor titokban előszedtem a forrasztópákát, általánosban origamizni is nagyon szerettem. Egyébként nagyon vizuális típus vagyok, így is jegyzek meg dolgokat.

Hogyan jöttek az ékszerek és az ötvösség?

21078543_10213950280381289_7587774060763633396_n.jpgGyerekkoromban a zsebpénzemből mindig a hobbiboltban gyöngyöket vettem meg fülbevalókhoz alkatrészeket. Anyukám egyik nyakláncát is mindig átalakítottam. Én nem emlékszem már erre, de egy barátnőm mondta, hogy már az általános iskola elején azt mondtam, hogy én ékszereket akarok majd készíteni.

De aztán közgazdász (is) lettél.

Igen, menedzsment szakon végeztem. A fordulópont egyébként akkor következett be, amikor Budapestre felköltöztem és ötvös OKJ után keresgéltem. Rá is találtam a Budai Rajziskolára, de mivel nem jött össze elég jelentkező, így nem indították a képzést csak fél évvel később és az nagyon megviselt, mert már csinálni akartam. Az egyetemet és a képzést párhuzamosan csináltam, közben pedig dolgoztam is.

A legtöbb embernek már egy is elég! Mi az, amit közgázból tanultál meg, de hasznosítasz az ékszermárkád terén is?

Nyilván az üzleti élet alapvető fogalmai már a fejemben vannak, 5 évig tanultam közgazdaságtant. Készítettem üzleti tervet, 3-5 évre előre gondolkodom. Tele vagyok táblázatokkal és függvényekkel! Habár alapjáraton is praktikus gondolkodású vagyok, rendszerben gondolkodom, listát írok és logisztikázom, bár ez személyiségtípus kérdése is szerintem. Két éve csinálom az ékszermárkát főállásban, azóta nyereséges is vagyok.

unnamed_2_2.jpg

VOICE

Mennyire tartod magad konformistának?

Ha ezt a megfelelés kérdésével definiáljuk, akkor egy skálán a konformista és a nonkonformista között valahol középtájt, a nonkonformistához közelebb helyezkedem el. Cseppet sem zavar, ha például két olyan ruhadarabot veszek fel, ami mások szerint nem illik egymáshoz.

Keresem azt a pontot, ami kibillent a komfortzónából.

Van amolyan kedvenc munkafázisod, amivel gyakorlatilag eléred a flow-élményt és teljesen magával ragad?

Nyáron szinte csak karika- és eljegyzési gyűrűket csináltam, a végére már ismétlődő folyamat volt számomra. Ahogy ezekkel kész lettem, akkor kezdtem el a VOICE kollekción dolgozni, akkor éreztem egy olyasfajta teljességélményt, amit a szabad alkotás öröme okoz. Sokszor kísérletezek szabadon és készítek olyan darabokat, amelyeket nem feltétlenül mutatok meg senkinek. Nincsenek korlátok sem követelmények. Amikor azt csinálhatom, amit szeretek, az számomra az igazi flow-élmény!

Elhagytad a rezet és ezüsttel dolgozol a VOICE kollekcióban. Hogy látod a két anyag hátrányait, korlátait és lehetőségeit?

Nagyon igaz az, amit a tanárok mondanak a suliban a fémekről, hogy melyik mennyire puha, reszelhető, alakítható, „de majd úgyis megtapasztaljuk”. A réz tulajdonságai is – például hogy könnyen oxidálódik – abba az irányba „löktek”, hogy ne dolgozzak vele. A rezet pedig ha aranyoztatjuk, az lekophat, nem célszerű fürdőszobában tartani a pára miatt, sem más ékszerek közé téve. Mindig is prémium irányba akartam vinni a márkát, az pedig ezekkel a tulajdonságokkal nem fér össze. Másfelől az ezüst drágább: ha nincs mögötted egy kezdeti tőke, megfelelő anyagi támogatás, nehéz ezüst ékszerekkel indulni.

unnamed_1_3.jpg

VOICE

Nem csak az eredeti szakterületedről váltottál élesen, de a márka is egy teljes arculatváltáson esett át nemrég. Alapvetően hogy állsz a nagy változásokhoz, mennyire alkalmazkodsz gyorsan és hogy állsz a tiszta laphoz?

Merem és szeretem is elölről kezdeni a dolgokat. Kiskoromban is kéthavonta teljesen átrendeztem a szobámat. Nyilván vannak az életben olyan változások, amelyek megviselik az embert.

Engem előrelendít és erősít az új környezet, éltetően élem meg a változást.

Ilyenkor más szemszögre kell váltanod, nincs meg a napi rutin. Már csak ezért sem éltem meg félelmetesnek két után a szakmaváltást. Az arculatváltás pedig szükségszerű volt: a mostani már a hosszabb távú céljaimat szolgálja, a letisztultabb, filigránabb logó is valamint eltűnt a márkanévből a jewels. Már nem éreztem jelentőségét, az emberek sem használták. Az új arculat tehát egy új kezdet, egy új fázis számomra.

Van kedvenc darabod a munkáid közül?

Nagyon szeretem magát a brosst, mert elegáns és dekoratív. Számomra a szabadszelleműség tárgyiasult formáját jelképezi. Bár ezeket inkább magamnak csinálom, ha már egyet eladok, nagyon boldog vagyok és kíváncsi, hogy ki az, aki vett egyet. Egyébként nagyon „fülbevalós” vagyok, ez látszik a kollekcióimon is.

bc6a9387.jpeg

The Margeret

Ráadásul szerintem a fülbevaló talán az első és/vagy az egyetlen ékszer, amit a legtöbb nő hord. Biztos a mi kultúránkban ennek van a legnagyobb hagyománya, ha arra gondolunk, hogy a kislányok fülét kilyukasztják fiatalon és a fülbevaló az első ékszer, amit hordanak.

A fülbevaló univerzális és öltöztet!

Egyébként nem hiszek abban, hogy alkalomhoz illő ékszerek vannak. Bármikor felvehető ékszerek vannak, a márkával is ezt az üzenetet közvetítem. Egy fülbevalót miért ne vehetnénk fel egy reggel kávéhoz ugyanúgy, mint amikor teniszmeccset nézünk, a gyerekért szaladunk az óvodába vagy éppen az Operába megyünk?

Másfelől a mai nők számos fronton helyt állnak.

Pontosan. Az ékszereim ugyanúgy univerzálisak, mint a 21. századi nők.

bc6a9649.jpeg

The Margeret

Mennyire építed be a piaci trendeket a munkáidba?

Ha elképzelem, mi kell a piacnak, az nem lesz jó és nem is szeretném ezt követni. Nyilván figyelemmel követem, de nem eszerint tervezek. A mostani kollekcióm egyébként teljesen intuitív módon jött, csak leültem dolgozni rajta és később feleltettem meg egy korábbi, építészeti gyűjtésemmel. Legfőképpen az építészet, a természet és az űr inspirálnak. Egyébként itt élek, látom, mi van körülöttem, de nincs meg bennem az, hogy aszerint tervezzek, hogy az mindenkinek tetsszen. A márkában én is benne vagyok, a darabjaim az átlagostól eltérőek, egyediek.

Miért pont a szarvasbogár a logód?

A szarvasbogár kiskorom óta közel áll a szívemhez, végigkísérte az eddigi életemet. Így egyértelmű volt számomra, hogy ez lesz a logóm. Csodálatos és gyönyörű lény. Azt képviseli, ami számomra a szabadságot jelenti, a kötöttségek nélküli alkotást, valami létrehozását.

bc6a9730.jpeg

The Margeret

Egyébként érdekes kérdés az, hogy kinek a szemszögéből mainstream vagy éppen egyedi valami.

Érdekes élmény, hogy én mennyire máshogy látom az ékszereimet. A VOICE darabjait betűkről neveztem el, olyan betűkről, amire formájukból kifolyólag a legjobban hasonlítanak. Egy H-fülbevalóban például nem látok semmi különlegeset, hogy máshogy kell a fülön átdugni. És semmi sem hordhatatlan!

Törhetetlen, kocka alakú hematitot használsz a legújabb kollekciódban. Mit testesít meg számodra ez a kő?

A hematit nagyon strapabíró, olyan követ kerestem a kollekcióhoz, ami bírja a forrasztást és nem lesz baja. Hasonlóan viselkedik a fémmel abban a tekintetben, hogy felizzik, nem reped és a színe sem változik. Olyan ásványt kerestem, ami színben és formavilágában is harmonizál az ezüsttel, így esett a választásom a hematitra. A törhetetlenség egy „catchy phrase”. :)

lene_sten_laura_x_laila_nyaklanc_1_modified.jpg

Lene Sten

Mennyire tervezed meg előre a kollekcióidat?

Tele vagyok ötletekkel, a következő kollekcióm egy Bauhaus inspirálta kapszula gyűrűkollekció lesz. Egyébként ha leülök, hogy „most akkor tervezek”, akkor sosem jön úgy az ihlet. Ezért is telt el egy év a korábbi The Margeret és a mostani kollekció között. Szóval nagyon sok elképzelésem van, az ásványok és gyöngy valamint a fémek közti harmónia is nagyon foglalkoztatnak.

Milyen szakmai végcél lebeg a szemed előtt?

Nagyon szeretnék még tanulni, fejlődni! Az aranyműves képzés után közvetlenül azt éreztem, hogy többet már nem tanulok, de nagyon szívesen elmennék egy nemzetközi céghez is gyakornoknak, akár csak néhány hónapra. Sokkal inkább azt látom magam előtt, hogy életem végéig tanulni fogok, szakmailag olyan sok fejődési lehetőség van! Mint cég és márka 3-5 éves tervem van: mindenképpen meg szeretnék maradni azon a prémium vonalon, amit az arculatváltás is tükröz, ez még lehet még kifinomultabb még pontosabb. A terjeszkedéssel kapcsolatban itthon két üzletben találhatóak meg az ékszereim és nem is szeretnék túl sok helyen jelen lenni.

lene_sten_lora_x_lorin_bross_1_modified.jpg

Lene Sten

Mi volt a leghasznosabb tanács, amit valaha kaptál?

Apukám mondta, hogy „lányom, 40 év tapasztalat az 40 év tapasztalat, egy nappal se több se kevesebb.”  Rájöttem, hogy nem szabad siettetni, átugrani a dolgokat. Minden úgy működik, hogy leülök és elkezdek dolgozni, legyen az akár egy tárgy vagy akár egy vállalkozás működtetése. Ha végigcsinálom, akkor látom ténylegesen, hogy működik, akkor értjük meg és tapasztaljuk meg legjobban a dolgokat.

Itt találod a BORIBIANKÁT Facebook-on és Instagramon!

Az ékszereket keresd a wonderLAB-ben és a Zun Store-ban.

VOICE kollekció, fotók: Halász Jácint

The Margeret és Lene Sten kollekció, fotók: Kárász Karolina

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ydea.blog.hu/api/trackback/id/tr3513481299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

O P E N   H E A R T.
O P E N   M I N D.

Facebook oldaldoboz

ÍRJ NEKÜNK!

Ha lenne egy "ydeád", ami érdekel, vagy a tarsolyodban van, ne tartsd a fiókban: ydeaonline@gmail.com