Áprilisban indul a fesztiválszezon
Liszt Ferenccel, orosz művészettel és Prince felfedezettjével startol a Budapesti Tavaszi Fesztivál

Magyarország vitathatatlanul a fesztiválok országa: ahogy elmúlik a tél és megérezzük a bőrünkön az első igazán meleg napsugarakat, szinte természetes, hogy hetente más rendezvénysorozat közül válogathatunk. A fesztiválszezon nyitóeseményének általában a PEN-t vagy a Fishing on Orfűt kiáltják ki, pedig messze nem kell addig várnunk. Már áprilisban itt van nekünk egy olyan fesztivál, ami a maga nemében ugyanúgy világhírű, mint például a SZIGET:  április 5-én startol a Budapesti Tavaszi Fesztivál. 

Sokaknak elsőre talán furcsa lehet, miért vonok párhuzamot a kifejezetten könnyűzenére fókuszáló fesztiválok és btf_19_04_09-14_budapest_art_week.jpga közel 40 éves múltra visszatekintő BTF között. Ennek két oka van: egyrészt szeretném hinni, hogy ma már egyre inkább csak sztereotípia, hogy a fiatalokat nem érdekli a kultúra. A 20-as 30-as korosztály egy része legalábbis egyre inkább felismeri, hogy a kultúra igenis cool, és számukra ugyanúgy élményt tud adni egy koncert a Müpában, mint egy teltházas buli a Budapest Parkban. 

A másik fontos dolog, hogy a Budapest Tavaszi Fesztivál valójában korántsem az az eseménysorozat, ahová csak öltönyös-nyakkendős arcok járnak, akik egyébként is minden hétvégéjüket a Zeneakadémián töltik. A programok között persze megtalálhatóak a nagy klasszikusok, de olyan széles a paletta, hogy az is találhat rajta kedvérevalót, aki egyébként kevésbé rajong a komolyabb műfajokért. Igazából csak kell némi nyitottság, meg persze venni kell a fáradtságot, hogy alaposan átnézzük a line up-ot, és megkeressük a hozzánk legközelebb álló programokat.

Na de lássuk, kik azok a nevek, mik azok a programok, amiket már bejelentettek a szervezők.

Orosz tavasz Budapesten

A BTF minden évben fókuszba helyezi egy adott ország művészetét. Idén Oroszországra esett a választás, ami nem csoda, mert ha belegondolunk az orosz művészet elképesztően gazdag. Zene, festészet, tánc, irodalom… btf_19_04_18_dave_liebman_c_ct_konieczny.jpegNincs olyan művészeti ág, ahonnan ne jutna jutna eszembe kapásból legalább egy nagy név, hiszen gondoljunk csak a legismertebbekre: Csajkovszkij Afremov, Baryshnikov, Csehov. Nevek, akiket nem nagyon kell bemutatni.

A BTF nyitókoncertjén, április 5-én Muszorgszkij második és egyben utolsó befejezettnek tekinthető operáját, a
Hovanscsinát hallhatjuk majd. Külön érdekessége lesz a programnak, hogy az eredeti műhöz leginkább hű változatot mutatják be, ami tulajdonképpen világpremiert is jelent egyben.

Ha Muszorgszkij nevét hallom, nekem egyébként azonnal az “Egy kiállítás képei” jutnak eszembe, amit még általános iskolában hallgattunk, és valamiért a mai napig élénken él az emlékezetemben. Az észt származású zongorista, Kristjan Randalu, generációjának egyik legsokoldalúbb művészegyénisége ezt a zongorasorozatot írta át szaxofon-zongora kettősre, partnere a szaxofon világhírű mestere, David Liebman lesz.
A Moszkvai Csajkovszkij Zenekar hazánkba érkezik a fesztiválra, de orosz tematikával és a kortárs orosz képzőművészet legizgalmasabb alkotóival készül a tavaszra a Budapest Art Week is.

Liszt Ferenc ezer arca

Liszt Ferenc alakja és művészete minden évben kulcsfontosságú szerepet tölt be a fesztiválon. Ennek jegyében
április 11-én a Faust-szimfóniával áll színpadra Kirill Gerstein, Hamar Zsolt és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Liszt-dalokkal nyűgözi le majd a közönséget Kolonits Klára és Zsoldos Bálint a BMC koncerttermében, és különleges Liszt-koncerttel készül a fesztiválra a Philharmonia Chor Stuttgart is. Április 16-án Liszt Orfeusza és 1. (Esz-dúr) zongoraversenye csendül fel Ránki Fülöp zongoraművész közreműködésével, a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara előadásában.

Világsztárok, könnyűzene és Prince felfedezettje

Az is közös a Budapesti Tavaszi Fesztiválban és a hazai könnyűzenei eseményekben, hogy a világsztárok szívesen mondanak igent, ha ezekre az eseményekre hívják őket. Éppen ezért a BTF-en is találkozhatunk olyan nevekkel, amikkel máshol nem igazán.
Először látogat Budapestre Prince felfedezettje, a káprázatos hangú díva, a lenyűgöző japán–amerikai soulénekesnő, Judith Hill. Hill karrierje kezdetén olyan előadók vokalistája volt mint  Michael Jackson, Stevie Wonder vagy Josh Groban. A This is it! turnén Michael Jackson duettpartnere volt, majd a temetésén is ő énekelte a “Heal the world” című dalt. Az énekesnő egyébként szerepelt egy olyan dokumentumfilmben is, ami azt mutatja be, hogy élik meg a vokalisták, hogy egy-egy világhírű sztár mögött, a háttérbe húzódva élik az életüket. Ezért a filmért és az ebben énekelt dalaiért Grammy-díjat is kapott.
Ezt követően a The Voice-ban is versenybe szállt, és az egyik legnagyobb meglepetés volt, mikor a 8 közül már nem jutott tovább. Első albuma 2015-ben jelent meg, társproducere Prince volt.

Magyarországra érkezik a máltai sztártenor, Joseph Calleja, és a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán ad koncertet a flamenco, a jazz, a roma és a klasszikus zene elemeiből inspirációt merítő kiváló gitárművész, Snétberger Ferenc.

Bach ikonikus művével, a Goldberg-variációkkal érkezik a fiatal és extravagáns dél-koreai zongorazseni, Ji, aki mindössze tízesztendős volt, amikor minden idők legifjabb indulójaként megnyerte a New York-i Filharmonikusok fiatal művészek számára meghirdetett versenyét, és csillaga azóta is egyre magasabbra emelkedik.

Új albumával érkezik az A38 Hajóra a különleges tehetségű, a komolyzenét az elektronikus poppal ötvöző osztrák dalszerző-énekesnő, Anja Plaschg, művésznevén Soap&Skin, szintén lemezbemutatóval örvendezteti meg a közönséget Hrutka Róbert és Nagy Dániel Viktor vadonatúj formációja, a Wigama Lekko, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben pedig az összetéveszthetetlen hangzásvilágú manchesteri trió, a GoGo Penguin mutatja meg, milyen különleges elegyet alkot egy kis rock, jazz és elektronika.

Legyen tánc

A táncművészet szerelmesei szintén megkezdhetik a visszaszámlálást tavaszig, hiszen nekik is igazi különlegességeket ígér a fesztivál. A Theater Basel Balettegyüttese Tevje című darabját hozza el Budapestre, A Szél kapuja címmel új bemutatóra készül a hazai táncszcéna emblematikus alakja, Goda Gábor és az Artus, de premierrel kapcsolódik a fesztiválhoz a fiatalabb koreográfus-táncművész generáció nemzetközi sikereket arató tagja, Góbi Rita is.

Képzőművészet

 Nemrég adták át a megújult Szépművészeti Múzeumot a látogatóknak, így szerencsére, már itt is izgalmas programok valósulnak majd meg a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül: többek között az itáliai reneszánsz géniuszának, Michelangelo rajzművészetének szentel kiállítást az intézmény.



A bejegyzés trackback címe:

https://ydea.blog.hu/api/trackback/id/tr1814361491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

O P E N   H E A R T.
O P E N   M I N D.

Facebook oldaldoboz

ÍRJ NEKÜNK!

Ha lenne egy "ydeád", ami érdekel, vagy a tarsolyodban van, ne tartsd a fiókban: ydeaonline@gmail.com