Eltarthat a hazai piac egy márkát? Milyen színeket szeretnek a japánok? Egyáltalán, milyen kulturális különbségekkel szembesülünk üzletkötés során?  Mit várhat az ember egy trade show-tól? Milyen nehézségekkel szembesül egy hazai kreatívipari vállalkozás? Garamvölgyi Gerda 9 éve aktív szereplője a hazai dizájnszcénának a Bigyó Művek üvegékszereivel. Nemrég egy komplett arculatváltáson esett át a brand és megszületett a kifinomult, nőies, érett Mirumiru, valamint egy erőteljes hazai és külföldi jelenlétet megcélzó stratégia is. Vele beszélgettem trade show-król és a különböző célpiacok stílusairól valamint magában az üvegben rejlő lehetőségekről is.

Hogyan jött Ázsia és az ottani piac?

GG: Három éve jártam először Japánban, akkor egy nyaralás miatt. Él Osakában egy selyemékszer tervező barátnőm, aki igazából „lepasszolt” egy vásári lehetőséget. Gyakorlatilag egy pop up volt, rajtam kívül pedig csak japán dizájnerek voltak, de lett is viszonteladásom. Az itthoniakhoz képest az egy szürreális élmény volt. Célzottan járok trade show-kra, legfőképpen Londonba – azért is, mert oda nagyon sok nemzetközi buyer kijár. Év elején voltam Hongkong-ban, ott is kialakult több lehetőség. Amire nagyon büszke vagyok például, hogy március óta Tokióban egy neves design department store árulja a Mirumiru-t.

Mit értesz azalatt, hogy Japán szürreális élmény volt?

GG: Japánnal kapcsolatban a szürreálist mindenképp pozitív értelemben értem! Nagyon erős ott a vásárlói, a vásározási kultúra. Nagyon komolyan veszik és nagyon tisztelik a vásárlót, illetve egymást, oda-vissza. Rengeteg formaság van, sok dolog, ami itthon simán belefér, kint nagy illetlenségnek számít. Például nem ehetsz, ihatsz a standodnál, sőt: leülni sem tiszteletet sugalló dolog. Maga a vásárlás sem egy egyszerű tranzakció, szeretik kicsit jobban megismerni a terméket, a készítőt, és a vásárlás során is megvannak a különböző formaságok, udvariassági formák. Nagyon nagy tanulság volt, hogy érdemes ezekre a különbségekre előre felkészülni, utána olvasni. Szerencsére a szervezők nagyon kedvesek voltak, próbáltak mindenre felkészíteni. Amikor a legelső reggel a standomnál elkezdtem kávézni, a  főszervező odajött, és kedvesen elmondta, hogy ugyan tudja, hogy nálunk ez egy teljesen bevett szokás, Japánban viszont ez illetlenségnek számít a lehetséges vásárlókkal szemben, igyam meg a kávém a közös pihenőhelyiségben, addig ő vigyáz a standomra. Tudom, hogy sok embernek merevnek, feszengősnek tűnik ez a fajta üzleti kultúra, de nekem kifejezetten tetszett az a fajta figyelmesség, udvariasság és tiszteletadás, ami Japánban általánosan jellemző nem csak ezekre a szituációkra, de a mindennapi életre is. 

Milyen eltéréseket látsz egyébként a japán, kínai meg esetleg a magyar vevőid ízlésvilága közt? Az ázsiaiak ugye az eltérő bőrtónus miatt más színeket preferálnak.

GG: Amit tapasztaltam, hogy a japánok nagyon tartják az szezonokat: ősszel-télen feketét, szürkét, tavasszal-nyáron pedig színeket, türkizt, sárgát, fehéret hordanak. Ott a legkedveltebbek egyébként a pasztellszínek és a klasszikusabb árnyalatok, míg Hongkongban sokkal jobban megy a neon és az erősebb tónusok. De ez lehet persze termékspecifikus, ezek az én meglátásaim. Az itthoni vásárlók nagyon szeretik a szürkét, a pasztell árnyalatokat, a türkizt kiugróan, élénkebb színt akkor választanak inkább, ha kifejezetten egy bizonyos ruhához keresnek kiegészítőt, például egy alkalomra. Az élénkebb színek valahogy magabiztosabb viselőt kívánnak.

Hogyan oszlik meg most a vásárlóid aránya hazaiak és külföldiek között?

GG: Most már jóval kisebb arányban vannak az itthoniak, 30-70 százalékot mondanék, a külföldiek javára. Túl kell lépni a határon. Nagyon sok az ügyes tervező, főleg ékszerekkel is egyre többen foglalkoznak és nincs itthon akkora vásárlóerő, ami önmagában eltartana egy márkát. Nem lehet így elég jól érvényesülni, de szeretnék mindenképpen itthon is jelen lenni, ebben van nagy segítségemre Bóna Kati, a brand marketing menedzsere, aki leginkább a magyar jelenlétre fókuszál.

Sok tervezőtől hallom azt a visszajelzést, hogy évről-évre egyre jobbnak látják az itthoni piac helyzetét, hogy szép lassan szélesedik az a kör, aki hazai dizájnerektől vásárol. Hogy összegeznéd azt a 9 évet, amit már ebben a szakmában töltöttél, látod te is ezt a pozitív előrelépést?

GG: Ez igaz, egyre nagyobb a kereslet a hazai, kézműves termékekre. Sokkal inkább vásárolnak az emberek 1-2 terméket hazai tervezőtől, még ha csak akciósan engedhetik meg maguknak, akkor is. Mintha egyre kevésbé keresnék a fast fashion-t. Ékszerek terén mindenképp, az emberek egyre inkább becsülik, hogy egy-egy fülbevaló igazán tartós, hogy évekig hordhatod és nem megy tönkre egy szezon alatt, én mindenképpen szerencsés vagyok a vásárlóimmal. Ők nagyon értékelik a darabjaimat.

A Bigyó Művek kiejtésével azért gond lehetett külföldön! A Mirumiru pedig már egy érettebb, finomabb, letisztultabb közeget céloz meg.

GG: Egészen két évvel ezelőttig kemencében égetett üveget használtam és már nem tudtam szakmailag továbblépni ezzel a technológiával. Most már a fémkiegészítők legnagyobb része is ezüstből készül, pont azért, hogy minél tovább hordani lehessen azt az ékszert anélkül, hogy mondjuk a fémalkatrész lekopna, elszíneződne és beszínezné a bőrt. Magát a Bigyó Műveket mint nevet gyermetegnek éreztem azokhoz az ékszerekhez képest, amiket készítettem, ezért is jött a váltás.

A Mirumiru-t Budapesten a XIII. kerületben, a Herzen utca 6 szám alatt találjátok meg.

Nemrég voltál a Pulse Londonon. Milyen visszajelzéseket kaptál? Miket tapasztaltál meg az elmúlt évek során az ilyen trade show-kkal kapcsolatban?

GG: A Pulse egy nagyon profi szervezésű és kivitelezésű trade show. Minden berendezési tárgy, dizájnelem nagyon a „helyén van” és az esztétikai egységen túl például a szakmaiságra is figyelnek. Szuper szakmai programokkal van megspékelve a show, ami nekünk tervezőknek is nagyon hasznos. Neves brit divat és dizájn szakértők szoktak beszélgetéseket, workshop-okat tartani. A különböző kiállítási területeken kívül fashion, ajándék, papír-írószer – különböző, kurátorok által összeállított –  válogatások is vannak, ahol leginkább friss, új tehetségek mutatkoznak be. A kiállítók is nagyon jófejek általában, sokat beszélgetünk, ismerkedünk az együtt töltött napok alatt. Könnyen alakulnak ki barátságok is, nagyon segítőkész mindenki a másikkal, sok hasznos információt cserélünk ilyenkor. Rögtön az első alkalommal azt tapasztaltam, hogy nagyon fontos a saját, önálló stand. Nem elég kitenni 2-3 terméket, egy nagyon sajátos, komplett, teljes hangulatot kell árasztania a standnak, ugyanakkor a dekorációnak nem szabad elnyomnia a termékeket, sőt. Másokkal együtt nem biztos, hogy működik, hacsak nincsenek nagyon nagy összhangban egymással a termékek. Hónapokat készülök egy-egy ilyen eseményre, nagy munka van egy szép stand mögött. Nem csak „kimész” és kipakolsz, sokkal komplexebb maga a felkészülés is.

Hogy látod, a magyar tervezők milyen esélyekkel indulhatnának az ilyen eseményeken?

GG: Sok az igényes tervező itthon, abszolút megállnák a helyüket. Mindezek mellett fontos, hogy új legyen a terméked, hogy jól ki legyen dolgozva a termékskála, átgondolt árpolitikára van szükség és arra, hogy pontos határidőkkel tudj dolgozni, profinak kell lennie a csomagolásnak és tárgyalni is profin kell. Azzal is számolni kell, hogy egy-egy trade show nem hoz azonnali sikert meg előrelépést.

Ha jól tudom, úgy tartják, hogy 2-3 szezonon keresztül legalább jelen kell lenni, hogy „észrevegyenek”.

GG: Igen, az hogy szezonok óta jelen vagy, egy megalapozott, működő márkát sugall. Utána látják azt, hogy nem csak kitaláltál valamit azután pedig lehet, hogy fél év múlva eltűnsz a süllyesztőben. Nagyon fontosak a személyes kapcsolatok és a kapcsolattartás, ha már előző évben elment a standod mellett valaki, később már odajön és beszédbe elegyedtek, mert emlékszik rád. Ehhez türelem kell és persze anyagi befektetés. Ez egy nehéz rész, önmagában csak egy kreatív bizniszt fenntartani is nagyon nehéz, ezek a trade show-k pedig húzósak anyagilag. Ausztriában, ha jól tudom, működik erre egy alap amit megpályázhatsz, ha ilyen jellegű rendezvényre mennél ki kreatívként, itthon viszont nehézkes már maga  a pályázati rendszer is.

Ezt több esetben hallottam már. Mit tartasz még nehézségnek abban, ha valaki Magyarországon, Magyarországról működtet egy kreatívipari vállalkozást?

GG: Nagyon macerás tud lenni a megfelelő alapanyag, kiegészítő megrendelése, de egyáltalán nem lehetetlen, mert a világ minden tájáról lehet már rendelgetni, csak nagyon hosszadalmas és sok kutakodást, próbálgatást, tesztelést igényel. Van, hogy napokat eltöltesz böngészéssel, mire találsz egy olyan beszállítót, kereskedőt, aki forgalmazza azt, amire szükséged van. A vámolás például agyrém: míg itthon 20 dollár érték felett fizetned kell, ez Amerikában 800 dollár felett van csak. Az engedélyek és az adminisztráció nehézkesek. Én abból a szempontból szerencsés vagyok, hogy az ékszer eléggé méretfüggetlen és az anyagbefektetés is jobb emiatt.

Sokan egyedül próbálnak egy márkát vinni. Meddig működhet ez szerinted?

GG: Ha már a megrendelések teljesítése teszi ki az idő nagy részét, akkor már lépni kell. De persze előtte sem árt gondolkodni, hogy kivel, milyen formában lehetne együtt működni. Az én oldalam a tervezés, a készítés, fotózásokra a styling, a vizuális dolgok, de mellette próbálom tuningolni magamat marketingtéren is. Muszájnak éreztem, de nem élvezem, ha pedig másnak ez jól és könnyen megy, azt be kell látni.

Maradandó, éveken keresztül hordható darabokat tervezel, de mennyire veszed figyelembe a trendeket?

GG: Nem függetlenítem el magamat a nemzetközi trendektől, a folyamatos eladáshoz nem lehet kiiktatni. Mindemellett törekszem a klasszikusra. A színtrendek azok, amiket mindig követek – még ha a divatban kevésbé is követi valaki a ruhatárával ezeket a változásokat, 1-2 olyan apróságot, mint például egy fülbevaló, azért mindig beújítanak az emberek.

Terveznél egyébként ékszerkollekciót ruhákhoz? Mennyire vagy nyitott együttműködésekre?

GG: Roskó Mária selyemfestővel dolgoztunk már együtt és ezt folytatjuk is az őszi szezonra. Szeretek másokkal együttműködni, szóval bármire nyitott vagyok!

Üvegékszerkészítő workshopokat is tartasz.

GG: Igen, legalább havonta egyet. Nagyon jó hangulatúak szoktak lenni. Karácsonykor többet is, mert többen jelentkeznek, hogy készítenének ékszereket ajándékba. Viszont általában inkább megtartják és eljönnek még egyszer!

Hogyan tervezel? Az anyagból indulsz ki, vagy van egy ötlet a fejedben és ahhoz keresed meg azt a technológiát és anyagot, amiből kivitelezhető? Elképzelhetőnek tartod egyébként, hogy más alapanyagot is kipróbálsz, mint az üveg?

GG: Nem sokkal ezelőttig az anyagból indultam ki, mostanában érzem azt, hogy más anyagok is vonzanak. Maga az üveg bizonyos méret felett lehet nehéz és kényelmetlen – ez pedig nem célom, emiatt ötleteket kell félreraknom. Egyébként maga az üveg megfelelő kiképzés esetén meglepően strapabíró, nem karcolódik, nem törik egykönnyen. Minden új darabnál konzultálok egy tapasztalt üvegtechnikussal, ő elránt azonnal az elszállttól a praktikus felé, nem engedi, hogy egy gondolatnál több legyen az az ötlet, ha nem tökéletesen biztonságos. Ha törékenynek bizonyulna, pláne bőrrel érintkezve, az veszélyes lehetne. Most kacérkodom a plexivel, a textillel és régebben tervbe vettem a műgyantát is.

Milyen korlátai vannak magának az üvegnek mint alapanyagnak?

GG: Egy ponton természetesen nehéz. Egy nyaklánc nem húzhatja a nyakunkat egy idő után. A formálhatósága is kötött: szögletes formákat például sokkal nehezebb precízen elkészíteni azzal a technikával, amivel én dolgozom.  Magának az üvegnek a fényét nagyon szeretem, ezért is kezdtem el ezzel az anyaggal dolgozni. Sok típusú üvegből rengeteg színt be lehet szerezni, azonban a fújt üveg esetében ez már máshogy van: egy német oldalon találtam például 6 színt, egy amerikain pedig tízet, az pedig nem elég.

Korlát vagy szépség ez a fajta kötöttség?

GG: Kihívás. Ez el is bizonytalanít időnként, másrészt magának a kreativitásnak nagyon jót tesz.

Milyen terveket tűztél ki magad elé?

GG: Hamarosan megyek Párizsba egy trade show-ra, egy hét London majd egy hét Párizs. Természetesen készülnek az új ékszerek, már megkezdődött a prototípusgyártás. Az itthoni jelenlétet szeretnénk még erősíteni, ezért is örülök nagyon Katinak, aki ennek viszi a marketing oldalát, vele nagyon jól húzzuk egymást előre.

A fotókat Kőfaragó Zsuzsi készítette.