Visy Dóri nemrég mutatta be, Ocean Glass névre hallgató kollekcióját, melynek darabjaiban az óceán partján saját kezűleg gyűjtögetett “szemét” és legértékesebb nemesfémünk, az arany feszül egymásnak, hogy felhívja figyelmünket a hihetetlen mértékű környezetszennyezésre. A fiatal tervezővel tudatos életmódról, eddigi pályájáról és a hazai ötvös szakmáról beszélgettem.

A legújabb kollekciód az óceánvédelem jegyében született meg? Honnan jött az Ocean Glass ötlete?

Mindig is nagyon sok időt töltöttem a természetben. Egyrészt egy erdő mellett nőtten fel, másrészt olyan sportokat űzök, amik a természethez kapcsolódnak: freestyle síelek és szörfözök.
Mikor ennek kapcsán Indonéziában jártam, nem tudtam nem észrevenni, hogy mennyire szennyezett a part. Korábban máshol, például Marokkóban is találkoztam már ezzel a jelenséggel, de itt még inkább szembetűnő volt, hogy bármerre nézel, zacskók úsznak melletted a vízben, tele van a part törött üvegekkel.
Ezek a szilánkok könnyen megsebesíthetik az ott élő állatokat, meg persze téged is, ha a vízbe mész. Én is beleléptem egybe. 
Indonéziában éreztem igazán: most jött el az ideje, hogy ennek vége legyen, hogy tényleg elkezdjünk odafigyelni a környezetünkre.

Fotó: Visy Dóri 

Mostanában sok szervezet foglalkozik az óceánok védelmével. Miben más a te kollekciód, mint a többi hasonló témájú projekt?

Valóban sok márka ráállt a környezetszennyezés elleni harcra, így szerencsére, egyre többen hallanak róla, még azok közül is, akik amúgy nem érdeklődnek a téma iránt.

Nagyon jó, hogy elindultak olyan kezdeményezések, mint a Plastic Free July, amik tényleg tömegekhez érnek el. Ugyanakkor azáltal, hogy ez az egész kezd egy divatirányhoz hasonlítani, sokakban ellenérzést vált ki az óceánvédelmet övező fokozott érdeklődés. Ezt valahol meg is tudom érteni, mert velem is megesett, hogy ha valami mindenkinek tetszett, én már kicsit csakazértsem nyitottam.

Éppen ezért egy másik oldalról szerettem volna megközelíteni a témát.

Az a típus vagyok, aki ha elmegy nyaralni valahova, akkor hol tudatosan, hol tudat alatt, elkezd apróságokat gyűjtögetni. Most is így történt. A tengerparton talált üvegszilánkokat látva eszméltem rá, hogy tulajdonképpen ez a mi szemetünk, amiből az óceán kincset alkotott. Elképesztő, ahogy a természet megmutatja, mennyire erős, próbálja visszanyerni az uralmat, és éveken keresztül csiszolja egy finom kis aprósággá az emberek által elszórt üvegdarabokat.

Arra gondoltam, hogy ha ezekből az üvegekből ékszereket készítek, még jobban meg tudom mutatni, hogy micsoda kincsek születtek a mi szemetünkből, és így talán még többen odafigyelnek majd az óceánok védelmére.

Ocean Glass kollekció
Fotó: Glódi Balázs

Hogy fogadták a kollekciót? Nem voltak ellenérzések?

Eddig azt látom, hogy az emberek értik a kollekció üzenetét. Nagyon jók a visszajelzések, és nem elsősorban azért, mert egy szép ékszerrel találkoznak, hanem azért mert belelátják azt, amit szerettem volna megmutatni. Ehhez még hozzátesz az is, hogy a kollekció minden eladott darabjából 5000 Ft egy óceánvédő szervezethez kerül, sőt az ékszerek csomagolása is nagyon tudatos: teljesen színezékmentes, 100%-ig megújuló energiával üzemeltetett gépek által újrahasznosított papírból készül, melyet részben szőlőből, részben hulladékból állítanak elő.
Összességében, ez egy nagyon összeszedett, tudatos kollekció, nagyon remélem, hogy valami olyasmit képvisel, ami nem megszokott, így fel tudja kelteni az emberek érdeklődését.

Ocean Glass kollekció
Fotó: Glódi Balázs

A mindennapokban is közel áll hozzád a környezettudatosság?

A hétköznapi életben is igyekszem a lehető legjobban odafigyelni a környezetvédelemre, bár bevallom, hogy nem a zero waste életmód szerint élek, mert a környezetemben egyszerűen nem adottak hozzá a feltételek. Ettől függetlenül, a saját szintemen törekszem a tudatosságra. Azt látom, hogy a legtöbb ember azzal menti fel magát, hogy egyedül úgysem tud hatást gyakorolni. De ha mindenki így gondolkozik, akkor a változás sosem indul el. A tudatos életmódban és természettel való együttélésben is meg kell találni az arany középutat.

Úgy kellene élni, hogy az ember ne kizsigerelni akarja a természetet, hanem tanulja meg használni azokat az adottságokat, amiket kap tőle. Van egy határ, amit el kell fogadni, és utána nem szabad tovább erőszakoskodni. Az ember kicsit úgy érzi, hogy ő a mindenható. Számomra a szörfözés a legjobb példa arra, hogy ez nem így van: mikor már azt hiszem, hogy minden megy és vagány vagyok, hirtelen jön egy hullám, ami úgy bedarál, hogy azt érzem, mindjárt megfulladok. Olyankor mindig rájövök, hogy a természet nagyon erős és igenis ő irányít. Ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni.

Mikor elkezdted a pályádat, volt terved? Ott tartasz most, ahol szeretnél?

Nagyjából igen. Bár azt hittem, sokkal hamarabb ki tudok majd adni munkát a kezemből. Ez nem olyan könnyű, mint gondoltam, nagyon nehezen megy.

Ennek egyik oka az, hogy nincs két egyforma ékszerem, ezért nagyon nehéz megmondanom a segítőmnek, hogy mit is csináljon. Éppen azért különböző minden darab, mert munka közben alakítom őket. Emellett maximalista vagyok: ez ugyanakkora hátrány, mint amekkora áldás, ha azt érzem, hogy a kiadott feladatok nem olyanok lesznek, ahogy elképzeltem, akkor inkább megcsinálom én.

Mostanra viszont már eljött az a pont, mikor nem tudom tovább egyedül csinálni. Hamarosan lesz segítségem. Ebben az a legjobb, hogy sokkal több időm lesz dolgozni: effektíve ékszert készíteni.

Már nem mondhatjuk azt, hogy a pályád elején jársz, évek óta számon tartják a nevedet a hazai ékszertervezők között. Ha visszatekintesz az elmúlt időszakra, hogyan változott a stílusod?

A legeslegelején nem is tudtam igazán, mit szeretnék csinálni. Az egyik nap műgyantával dolgoztam, másnap ezüsttel, harmadik nap eszembe jutott valami papírból. A végén lett 150 különböző termék, amiben semmi közös nem volt. Így első lépésként kollekciókba kellett rendeznem a darabokat. 

A legnehezebb talán mindig az, hogy megtaláljam azt a vékony határvonalat, ami az art és a craft között húzódik. Nagyon szeretek elvont dolgokat alkotni, de figyelembe kell vennem a hordhatòság elvárásait is. Ezért meg kellett keresnem azt a metszetet, ami az én igényeimnek is megfelel, és az emberek szívesen hordják.

Mostanában minden kollekcióhoz készítek egy statement nyakláncot, amiben kiélhetem a kreativitásom, utána pedig megszületnek az apróbb kapcsolódó ékszerek, amik a hétköznapokban is viselhetőek.

Statement nyaklánc - Jade Shelter kollekció
Fotó: Glódi Balázs

Te vagy a PUNCH Store egyik alapítója. Hogy született meg az üzlet?

Kicsit több, mint egy éve indult el a PUNCH. Öten vagyunk itt tervezők, valamelyikünk minden nap bent van a boltban személyesen.Ez nagy felelősség, de sok pozitív oldala is van: ismerjük egymás termékeit, és ugyanolyan lelkesen tudjuk elmondani a tudnivalókat egymás darabjairól, mint a sajátunkról. Azt a lelkületet, ami a kollekcióink egyes darabjait jellemzi, mi tudjuk igazán eladni. Nem azért, mert annyira jó sales-esek vagyunk. Egyszerűen jobban kötődünk a termékekhez, mint egy eladó.

Mi a helyzet a hazai piacon? Van igény a magyar ötvösök termékeire?

Szerencsére egyre többen vásárolnak hazai tervezőktől ékszereket. Ezt az is segíti, hogy egyre több az olyan szervezett esemény, kiállítás, ami teret ad a szakma képviselőinek a bemutatkozásra. Pár éve rendezik meg például az Ékszerek Éjszakáját, ahová az összes magyar kortárs ötvös jelentkezhet. Körülbelül negyven helyszínen szerveznek kiállítást a műveikből. Ami azért jó, mert ha valaki ellátogat egy ötvöshöz, akit már ismer, tőle kap egy katalógust, amiben láthatja a többi résztvevőt is, és rájön, hogy milyen sokan foglalkoznak ezzel a szakmával. Így fejlődik a kortárs ékszer kultúrája: erősítjük, nem pedig veszélyeztetjük egymást.
Az, hogy sokan vannak a piacon, nem baj, sőt. Firenzében az ötvösök hídján sem azért vásárolnak meg egy terméket az emberek, mert éppen azt látták meg előbb, hanem azért, mert az tetszett nekik leginkább.

Fotó: Glódi Balázs

Mi kell ahhoz, hogy hosszú távon versenyképes maradj a piacon?

Szerintem ha van elég ötleted, nem vagy veszélyben. Rengeteg már meglévő szikra van, ami az emberek kéréseivel
pattan ki, tisztul le és alakul belőle szép, új dolog. Emellett mindig szükségem van egy kis utazásra, amikor ki tudom szellőztetni a fejem és teret tudok engedni az ùj formáknak, gondolatoknak.
Sem látványban, sem a kollekciók kijövetelének időzítésében nem követem a trendeket, nem szeretném, ha az emberek már tavasszal azt várnák, hogy milyen lesz az őszi kollekció. Az ékszereknél is van szezonalitás, de nem ez diktálja a ritmust, az időtállóságra törekszem.

Minden ékszeremnek személyisége van. Azért veszed meg, mert meglátsz benne valamit, amitől az a darab az tiéd. És ha ez így van, nem fog érdekelni, hogy kimegy-e a divatból, mert valamilyen módon kapcsolódik hozzád. 

Emiatt jönnek vissza hozzám az emberek. Ez persze nem zárja ki, hogy mástól is vásároljanak ékszert, de ez a kapcsolódás megmarad.