Hol vannak már a szórólapok, plakátok sőt a bannerek lassan? Ma már tűpontosan célzott reklámokkal szédít minket a social media, mi pedig bedőlünk ezeknek és a százalékjeleknek. Sok blogger „fillérekért” eladja magát a cégeknek és rengetegen önként, dalolva vállalnak amolyan online kirakatbaba-szerepet. Úgy, hogy még ők fizetnek érte.

Mindössze 10 év telt el azóta, hogy a Facebook megnyitotta a fizetett hirdetési lehetőséget, mint az online reklám egyik új útját. Milyen közel volt, mégis milyen messze 2016 távlatából! Bannerek, hirdetések, online reklámok, nemrégiben pedig már a szerintem sokak által nagyon kedvelt Instagram is reklámeszközzé vált. Arra kell csak nagyon figyelniük, hogy a reklámok ne érjék el a bosszantás ingerküszöbét. A vásárlásösztönzésnek persze számtalan formája van: kuponok, akciók, kedvezmények, leárazások, végkiárusítás, készletkisöprés… Ha csak az „ínycsiklandozó” hívószavakról beszélünk, ami mint pavlovi reflex, elindít bennünk valamit… Persze sokat spórol az, aki tudatosan vásárol és kiszemelt, szükséges (és normális áron drága) termékekre költi így a pénzét, de meg merném kockáztatni, hogy jelentősebb az a réteg, akit csak a százalékjel babonáz meg. Ilyenkor pedig az sem baj (ami alatt azt értem, hogy esetleg fel sem tűnik), ha „akció” előtt még fel is árazzák a terméket vagy végeredményben az eredeti áron jut hozzá a lelkes, sorbanállásban és termékért verekedésben már rutinos és megedzett vevő. A sikeres vételek után pedig örömmel posztoljuk a képet, a kávéról, karóráról, kabátról, cipőről – minden egyes bejelöléssel, hashtaggel és leírással reklámot generálva a cégnek úgy, hogy még ki is fizettük a terméket. Teljes áron. És miért? Mert Azt a bizonyos kávét issza mindenki, Olyan papírpohárból. Így mi is „menők” leszünk? Ki szemében? Számít ez bármennyit is? Jó helyen, jó társaságban vagyunk, ha ez számít?

#atáska #kulcstartók #aszőrme #akalap #arúzs #afodrász #asminkes #gyűrűk; fotó: wmagazine 

A bloggerek és ruhatáruk

Vannak, akik a maguk sokszor unalmas, ötlettelen, sőt, ízléstelen hobbiszintjén űzik követőik outfit-posztokkal való bombázását. (Természetesen tisztelet a kivételnek.) Ők azok, akik kölcsönkérnek innen-onnan, legfőképpen hazai tervezőktől vagy megrohamozzák a fast fashion üzleteket és sűrűn vásárolnak, legfőképpen leárazásokkor. Szerzeményeiket pedig ezután büszkén mutatják, akár videó bejegyzések keretein belül is. A tervezők persze jószívűek és odaadnak darabokat, „legalább van kép meg megjelenés”, bár hogy követőiknek mekkora vásárlóerőt jelentenek számukra, az erősen kérdéses. Ők azok, akik semmit nem keresnek ezen, sőt, ők fizetnek. Most következik egy óriási szakadék: van az a szint, akik  milliomossá nőtték ki magukat – akár a The Blonde Salad Chiara Ferragni-ja, Emily Schuman a Cupcakes & Cashmere-tól vagy a Man Repeller Leandra Medine-je. Ők  komoly üzletszinten űzik a blogolást (és persze ne feledkezzünk meg a „kiegészítő” dolgokról, mint egy-egy kollekció, modellkarrier, egyéb megjelenés, stb). Közöttük pedig vannak azok, akiket azért megáldott az ég valamekkora üzleti szemlélettel: nekik kiváló lehetőség a most már rendkívül elterjedt affiliate-rendszer, vagyis a partnerprogramok. Számos márka és honlap alapozza erre a marketingjét. Hogy csak néhányat említsek – Jessica Buurman, Choices, Sheinside, RewardStyle és a ShopSense. A modell pedig rendkívül egyszerű. Sok cég csupán 1000 Facebook-követőt és rendszeres posztokat nevez meg mint kritériumot – ami valljuk be sem egy mennyiségi, sem egy minőségi mérce, amikor kapásból nekem több ismerősöm van Facebook-on (pedig én aztán nem vagyok ilyen értelemben gyűjtögető). Küldenek neked ruhákat, kiegészítőket (azért kitűnő minőségűekre ne számíts, hisz mi prémium abból, ami ingyen van?), te pedig vállalod, hogy mondjuk egy héten belül posztolsz a kapott darabbal, a képet pedig a cég felhasznál(hat)ja. Te örülsz az ingyenruhának. A márka meg hatalmas összeget megspórolt azzal, hogy eladtad magad egy szoknyáért. Ha pedig a blogodról, oldaladról kattintva vásárolnak is (mivel követőid értelemszerűen egy pontosan behatárolt célközönséget alkotnak jelen esetben), még csordogál is cserébe a bankszámládra X százalék. Win-win, nemde?

A látszal csal, nem Chloe Drew-táskát láttok a képen, ez Jessica Buurman, fotó: ejstyle.co.uk

Játssz velem!

Melyikünkben nem rejtőzik egy gyerek? Aki pedig szeret játszani. A lányok főleg ruhákkal, babákkal – számtalan öltöztetős játék – például a Covet Fashion – épült erre a koncepcióra, ahol is dizájnerdarabokkal állíthatsz össze szuper stylingot, melyet utána társaid értékelhetnek, pontozhatnak. Mellesleg meg is vásárolhatod az adott darabokat. Ki ne osztaná meg a jól sikerültnek érzett Polyvore-boardjait, szettjeit, szintén ingyenreklámot biztosítva ezzel?  Nemrégiben „robbantotta fel az internetet”, legalábbis a divatblogokat követő szcénát (hogy rendkívül trendi kifejezéssel éljek) a CovetMe applikáció. Fotók és linkek megosztásával (és az általad megosztott tartalmakra való kattintásokkal) pontokat gyűjthetsz, amiket utána utalványokra válthatsz be: akár a Zaránál, de az ASOS-nál és a Net-a-Porternál is. Majd a céget elöntötték az elégedetlen kommentek és az üzenetek, mivel a pontszerzés könnyű rendszerét kihasználva temérdek ajándékutalványt nem tudtak (időben) kiküldeni. Azt hiszem ők sem gondolták, hogy azok a pár tízfontos ajándékutalványok (részükről) kezelhetetlen lavinát indítanak majd el. Mondhatni naivan nem számoltak azzal, micsoda őrületet generál a kedvezményes ruhák iránti perzselő vágy.