A magánélet- és a karriertengelyek közti pont vagy ebben a rendszerben. Megmaradnak életünk végéig a gyermekkori, egyetemi, fiatalkori barátságok? Átalakul a kapcsolatotok, ha egyszerűen nem ugyanabban az életszakaszban jártok? Ha te haladsz, a legjobb barátnőd pedig más térfélen stagnál?

Számomra a húszas éveimet taposni olyan, mint pontocskának lenni egy koordináta-rendszerben. Két tengely van. X tengely a magánélet. Itt a féktelen bulizástól és az egyéjszakás kalandoktól, a csapodár, kaotikus magánélettől húzódik az egyenes a komoly párkapcsolatig, a házasságig és a családalapításig. Y tengely pedig a munka. A céltalan lébecolástól, a szülőknél való csövezéstől jutunk el a továbbtanuláson át a kőkemény karrierépítésig, a munkavállalásig. Azt hiszem, ebben az életkorban a legeslegszembetűnőbbek a különbségek. Kinek ne lenne ismerős az a helyzet, amikor az üzenőfalát elárasztják a volt osztálytársak, évfolyamtársak, egyidős ismerősök eljegyzési, esküvői és babafotói? Sóhajtasz vagy éppen felhördülsz, hogy „na, már ő is”, közben két dologra gondolhatsz. Hogy mennyire de mennyire távol van ettől a te életed és „lenézed” ezt az ismerősödet, vagy vágyakozó sóhajt hallatsz, mert te is ott szeretnél már tartani. Egy pont vagy ebben a koordináta-rendszerben. Ez a négy „végpont” a preferenciád, a tengelyek kezdőpontjai közt helyezkedsz el, aszerint: mit tartasz fontosnak?  Háromféle mozgási irányt vehetsz fel. Egy helyben rostokolsz, bolyongsz, vagy felveszel egy irányt és tartasz afelé. Én legalábbis így élem meg ezt. Hogy éppen hol tartok? Akik ismernek, tudják. Tartok a céljaim felé. De kétségkívül ezek a gondolatok foglalkoztatnak. Néha ledöbbenek azon, hogy velem egyidősen, vagy pár év korkülönbséggel, mennyire távol is van az életünk a másikétól. Néha szinte sokkol mások céltalansága, byroni spleenje és óriási sikere, irigylésre méltó karrier/életútja. De vajon mennyiben befolyásolja ez a barátságainkat? Mi történik, ha másik térfélre kerülsz, mozgásba lendülsz, legjobb barátnőd pedig bolyong vagy stagnál?

Olvastam nemrég néhány érdekes, tudományos kutatást a barátságokról. A New York-i University of Rochester kutatója, Paul Duberstein és társai megállapították, hogy minél több barátunk van a húszas éveinkben és minél mélyebb, minőségibb baráti kapcsolatokat ápolunk a harmincasban, annál megalapozottabb idősebb korunkra a mentális jólétünk. Eszerint a 20-as életszakasz a temérdek, felszínes barátról szól, a nagy társaságokról, akik együtt buliznak? Nekem néhány legjobb barátnőm van és volt is, őket pedig vegyes, hogy mióta ismerem. De ők azok, akikkel ha van is egy kis szabadidőm, találkozom vagy beszélek, akkor viszont nem a felszínes témák kerülnek előtérbe, hanem az „élet nagy dolgai”. Mentálisan harmincas lennék?

A húszas évek hozzák talán a legnagyobb döntéseket, a legnagyobb változásokat az életünkben. Elköltözés a szülői fészekből, felsőoktatás, komolyodó párkapcsolatok, diploma, munkába állás. Míg a húszas éveid derekán a barátaiddal, barátnőiddel együtt készültök a vizsgaidőszakra, majd együtt engeditek ki a gőzt, nagyon rövid idő leforgása alatt ez a berögzült viszony radikálisan megváltozhat. Később temérdek bombázó tényező gyengítheti meg a fiatalkori, gyermekkori barátságokat. Már az is elég, ha bármelyikőtök teljes munkaidős állást vállal, összejön valakivel, netalán össze is költöznek… Jönnek a sikerek és a kudarcok, a párkapcsolat, ti pedig már nem egy köldökzsinóron csüngtök. Már közel sem tudtok annyi időt eltölteni együtt, mint korábban.  Bőven elég, ha nem kedveled barátnőd új pasiját és nem erőlteted a közös találkozásokat, ő pedig értelemszerűen választottjával szeretné tölteni a lehető legtöbb időt. Te pedig hanyagolva leszel. Vagy fordítva. Az életünk fenekestül felfordul és megváltozik. És ne is tagadd, te is megváltozol. Hiába az ígéret, hogy „semmi sem fog változni”.

Vannak céljaim, amik felé tartok, amikért teszek és boldog párkapcsolatban élek. Be is jelölhetjük pozíciómat a rendszerünkben. És míg egyre közelebb kerülök a céljaimhoz, egyre távolabb azoktól a barátnőktől, akik stagnálnak és önmagukat keresik. Sosem akartam olyan barát lenni, aki bármi miatt is hanyagolja a legjobb barátnőid, de ez lehet, hogy így alakult. Egy ausztrál tanulmány szerint többet érnek jövőnk szempontjából a barátságaink, mint az intelligencia vagy az iskolai eredmények – ennyire determinálna ez minket? Inkább a kapcsolatokra érthető ez. Egy ismeretség, egy felszínes „jóban vagyunk” viszont nem egyenlő a barátsággal. Ezek szerint diktáló és követő fél lehetsz egy barátságban? Hisz ezt szerintem mindenki érzi – a fel- és lehúzást. Már csak az a kérdés, mennyire „függsz” a barátnőd helyzetétől. Elhagyod és egyedül tart pontocskád a vágyott tengely végpontja felé? Kockáztatva azt, hogy egyedül leszel, barátmagányosan? Közben bűntudatot érzel. Mert kezd idegesíteni a barátnőd egzisztenciális válsága, hogy azt sem tudja, mit akar az életétől, miközben te már megtaláltad az utadat. És kezdesz belefáradni a tanácsosztásba, amit utána nem fogad meg. Kifejezed rosszallásod az új párkapcsolatát illetően, ami érezhetően megingatja a barátságotokat. Közben azon gondolkodsz, mégis, milyen jogon mond meg neki, hogy élje az életét? Egyszerűen csak ki kellene zárnod az életedből a panaszkodását, nyavalygását? El kellene engedned ezeket – egyik füleden be, a másikon ki?

A barátság is, mint minden emberi kapcsolat, két féltől függ. Ha mindketten ugyanannyira akarjátok, akkor működni fog, bárhol is tartsatok abban a koordináta rendszerben. Kölcsönösen tudomásul kell vennetek és el kell fogadnotok a másik helyzetét. És ez bármekkora távolságot át tud hidalni. Sokszor többet ér pár hetente egy jó beszélgetés ebéd közben, mint 0-24-ben matricákkal, meg „mizujs”-típusú üzenetekkel bombázni a másikat. Másfelől egy új élethelyzet hozhat új barátokat is. Közben figyelni kell arra, hogy ne tegyünk terhet a másikra, pláne olyan terhet, amivel nem tud azonosulni, mert önzőség lenne visszahúzni a másikat. Anyukám mondta még pár éve, hogy ne akarjak olyat megmenteni, aki nem akarja. Csernus pedig azt, hogy mindenkinek joga van elcseszni az életét, úgy ahogy szeretné. És rájöttem, hogy nem kell a megmentőt játszanom.  Ezek is fontos gondolatok. Hisz a jó barátság is olyan, mint egy jó párkapcsolat: nem béklyóz meg, hanem szárnyakat ad.