Nemrég zajlott az ország legnagyobb karrier expoja, a HVG Állásbörze. Bár ezeknek a rendezvényeknek a látogatottsága évről-évre csökken, még mindig sok olyan álláskereső van, aki a személyes benyomást preferálja, ha munkahely választásról van szó, a cégek pedig bizony harcolnak a tehetségekért, igyekeznek egyedi, kreatív megjelenéssel ott lenni a HVG legnagyobb rendezvényén.
A látogatók épp olyan sokszínűek, mint a kiállítók, de van egy két típus, akivel minden évben találkozhat, aki face-to-face álláshirdetésre adja a fejét.

A gyakornok

Szerencsére évről-évre rengeteg olyan hallgató jön el ezekre a rendezvényekre, akinek fontos a jövője, és aki már az egyetemi/főiskolai évek alatt szeretné elindítani a karrierjét. (A "Z" generációra egyébként még jobban jellemző, hogy a lehető leghamarabb szeretne elkezdeni dolgozni, erről korábbi cikkünkben olvashatsz) 
Ez abszolút egybevág a cégek többségének érdekével, hiszen a legtöbb vállalat ma már a felsőoktatásban töltött évek alatt, sőt bizonyos esetekben a gimnáziumi évek során szeretné levadászni a legjobbakat. Éppen ezért a munkáltatók többsége kínál valamilyen lehetőséget a hallgatóknak. Ez lehet gyakornoki program, diákmunka vagy akár duális képzés. Persze ezek között a lehetőségek között is vannak különbségek, így a fiataloknak érdemes nyitott szemmel járni, és azt a céget választani, ahol valóban szakmai tapasztalatot szerezhet, nem pedig kávéfőző tudást járathaja csúcsra.
Persze más szempontokat is mérlegelhetnek a diákok: a gyakornoknak fizetett bért, az adott cég hírnevét, azt, hogy az intézmény, ahol tanulnak milyen feltételekkel fogad el egy gyakorlatot és persze azt is, hogy a munka hogyan egyeztethető össze a tanulmányaikkal.
Ez utóbbi egyébként igencsak megosztja a felsőoktatásban tanító professzorokat. Sokan még ma is abban hisznek, hogy egy hallgató az egyetemi/főiskolai évei alatt ne dolgozzon, csak a tanulásra koncentráljon. Ez természetesen bizonyos szempontból érthető, azonban, sok diák anyagilag sem engedheti meg magának azt, hogy akár 5-6 évig csak az iskolának éljen, ráadásul, aki mégis így dönt, az könnyen nehéz helyzetbe kerülhet majd, mikor diplomával a kezében el akar helyezkedni.

A pályakezdő

El is érkeztünk a következő kategóriához: Ők azok, akik már rendelkeznek valamilyen végzettséggel és pályakezdő, vagy divatos szóval éve junior pozíciót keresnek. Azt gondolom, hogy talán nekik van a legnehezebb dolguk.
Hogy miért?
A korábbiakban leírtam, hogy sok cég üzemeltet gyakornoki programot, melynek keretében az iskola mellett akár több évig is foglalkoztat diákokat. Ezeknek a cégeknek természetesen érdeke az, hogy a junior pozíciókat a diplomázó gyakornokaikkal töltsék be, hiszen egyrészt ezzel karrier lehetőséget adnak a náluk dolgozó fiataloknak, másrészt megspórolják azt az időt és energiát, amit egy olyan pályakezdő betanítására kell fordítaniuk, aki "csak úgy beesett az utcáról". 

Ha mégis kívülről vesznek fel embert, szinte biztos, hogy legalább egy éves tapasztalatot elvárnak. Itt ismét azok a hallgatók kerülnek előnybe, akik az egyetemi éveik alatt már dolgoztak egy kicsit. 
Mondhatjuk, hogy ez nem szép dolog, viszont azt is látnunk kell, hogy ha egy cég megteheti, hogy már munkatapasztalattal rendelkező embert vesz fel, akkor miért is ne tenné?

Két jó hírem viszont van a pályakezdők számára:
vannak vállalatok, akik már felismerték ezt a problémát, és igyekeznek segíteni azoknak, akik valamilyen oknál fogva úgy döntöttek, nem vetik bele magukat a munka világába tanulmányaik alatt. Ők indítják az úgynevezett frissdiplomás programokat, amik a pályakezdők elhelyezkedését segítik.

A másik jó hír, hogy mindez nem vonatkozik azokra, akik jól képzett IT-sok. Értük valószínűleg sok cég fog kapkodni, akkor is, ha korábban még sehol sem dolgoztak. Ez a szomorú igazság, sajnos míg IT-sból hiány van, gazdasági szakemberből nem tud annyit felvenni a piac, ahányan végeznek a felsőoktatási intézményekben.

Egy személyes tapasztalatot még had osszak meg a pályakezdők kapcsán. Úgy látom, hogy vannak olyan egyetemek, akik arra tréningelik a hallgatóikat, hogy azok mindenki másnál jobbnak gondolják magukat. A minap odajött hozzá egy fiú, aki pályakezdő volt, nulla tapasztalattal, és megkérdezte, mit tudok ajánlani neki. Átnéztük együtt a lehetőségeket, majd jött a kérdés, amire nem számítottam: "Milyen extra juttatást kapok én Önöknél, azért, mert az XY egyetemen végeztem?" Először azt hittem, valamit rosszul értettem, ezért visszakérdeztem, mire is gondol pontosan. Kiderült, hogy nem volt félreértés. Magasabb fizetésre, fontosabb beosztásra, céges autóra számított azért, mert egy adott iskolában végzett.
Láthatóan nem igazán szerette volna elfogadni, mikor jeleztem neki, hogy nálunk az adott egyén alkalmassága, tudása és kompetenciái döntenek, nem pedig az, hogy milyen pecsét van a diplomáján. 
A dologban nem az jelenti a bajt, hogy valószínűleg ő már soha nem fog hozzánk jönni dolgozni, mert negatívan könyvelt el minket. Valószínűleg nem is passzolna közénk.
A probléma az, hogy egy egyetem, akinek éppen az lenne a feladata, hogy felkészítse a hallgatókat a való életre, és a lehető legjobb esélyekkel ruházza fel őket az elhelyezkedéshez, úgy tűnik egyáltalán nem képes megfelelni ennek a szerepének szimplán az intézmények közti rivalizálás és az ego miatt.

A külföldi

Az idei börzén minden eddiginél több külföldivel találkoztam. Volt köztük olyan, aki Erasmus programmal jött Magyarországra, de annyira megszerette Budapestet, hogy már nem akar visszamenni. Olyan, aki dolgozni jött ide, aztán nálunk találta meg a szerelmet, ami hazánkhoz köti. 
Meg kell mondjam, ők nincsenek egyszerű helyzetben. Sok köztük a nagyon jó képességű, kiváló CV-ket láttam náluk, és értékes szakmai beszélgetések folytattam velük.
Azonban nem vagyunk multi-kulti ország. A cégek jelentős részénél feltétel a magyar nyelv ismerete, hiszen az átlag dolgozó sajnos egyelőre nincsen olyan szinten angol tudásból, hogy 100%-ban ezen a nyelven kommunikáljon egy kollégával. Így a külföldiek nem vezetői szinten való elhelyezkedési esélyei sajnos viszonylag alacsonyak.

Ezen pedig érdemes lenne dolgozni, mert én hiszek abban, hogy egy-két külföldi munkatárs olyan szemléleletet tud behozni egy cégbe, ami teljesen más, mint a miénk, ezért hozzájárulhat a komplex üzleti gondolkodáshoz és végső soron a vállalat sikeréhez is.

A szakember

Talán belőlük van a legkevesebb egy ilyen típusú eseményen. Ők általában inkább online keresnek állást, valamiért nem annyira szeretnek személyesen kijönni a börzékre. Sokszor kevésbé is van rá szükségük, mint pályakezdő társaiknak. Ők azok, akik már rutinosnak számítanak a maguk területén, de valamiért a váltáson gondolkodnak, új kihívásokat keresnek, esetleg egy leépítésben elveszítették a munkájukat, és ez késztette őket arra, hogy új irányt vegyenek.

A szülő

Egy szó: cukiság.

Mikor egy anyuka, apuka, sőt olykor nagyszülő látszólag olyan területen keres az egyetlen gyermekének állást, amiről fogalma sincsen, az mindig megérinti a lelkemet. Begyűjtik az összes szórólapot, felírnak minden honlap és Facebook oldal címet, minden helyen ott hagynak egy CV-t ahol lehet. És persze elképesztő lelkesedéssel mesélik, hogy az ő csemetéjük a legokosabb, legtehetségesebb, legtöbb nyelvet beszélő ember a világon. A jövő csúcsvezetője. De hogy is csodálkozhatnánk ezen, azt hiszem én éppen ugyanezt tenném a helyükben.
Az egy másik kérdés, hogy sosem küldeném anyukámat magam helyett karrier expora, hiszen az én jövőmről van szó. De persze mindenki másként gondolkodik.

A gyűjtögető

 Végül, de nem utolsó sorban jöjjön a kedvenc kategóriám, amit mindenki ismer, aki már valaha bármilyen börzén dolgozott. Az a típus, aki az összes szóróajándékot összegyűjti, ha kell, ha nem, vagyis kb. 25 tollal, 5 stressz labdával, 2 bögrével és 1 post it tömbbel biztosan gazdagabb lesz minden eseményen. 
De ez a típus még ennél is tovább megy. A szervezők által a kiállítók asztalára helyezett pogácsára is szemet vet, és nem is rest megkérdezni, vehet-e. Ha a kiállító azt mondja, persze (ami az esetek legnagyobb részében így történik, hiszen az udvariasság alapvető), akkor pedig azonnal szól a társainak, és egy kellemes baráti csevej közepette elfogyasztja a teljes tányér ételt.
Ezt követően a stand összes mozdítható eleméről érdeklődik, hiszen úgy gondolja, minden, amit egy cég kihoz, az elvihető. Az egyik típus mosolyogva konstatálja, ha közlöd vele, hogy az asztalon található, apró, világító kocka sajnos nem elérhető ajándékként, a másik típus felháborodott szitkok között hagy faképnél a visszautasítás után.

Az állásbörzék tehát nemcsak munkaerő-piaci szempontból, de pszichológiailag és szociológiailag is izgalmasak, elképesztő wow-élményt jelentenek, ha az ember kiállítóként van jelen, hiszen, ha sokáig dolgozunk egy cégnél, hajlamosak lehetünk egy kicsit elszakadni a valóságtól. Elfelejtjük azt, hogy ma itthon nagyon nehéz igazán jó állást találni. Egy ilyen esemény után sokkal jobban megbecsüljük munkahelyünket, és azt, hogy életünkben stabil pontot jelent az állásunk. 

Az Állásbörzék szerintem egyébként szépen lassan kimennek majd a divatból. A Z generáció térhódításával azok az expok lesznek majd képesek életben maradni, melyek a rendezvényt egy virtuális eseménnyé tudják alakítani és azzal bevonzani az embereket.
Ez pedig már a nem is olyan távoli jövőben be is következhet.