A nő a középpontban
Marie Claire Filmnapok az Allee-ban

Az elmúlt évek díjnyertes nagyjátékfilmjei, kasszasikerek, de ritkaságszámba menő dokumentumfilmek is: április 29 és 30-a között rendezik meg – idén először – a Marie Claire Filmnapokat az Allee Bevásárlóközpont mozijában.

filmnapokweb.jpg

Közel 30 film, két magyarországi premier, kerekasztal-beszélgetések a hazai filmvilág kiemelkedő alakjaival, különleges fotókiállítás és sminkelés is várja az érdeklődőket az első Marie Claire Filmnapokon.

„A magyar Marie Claire új területre merészkedett, és idén először rendezi meg – nem titkoltan a hagyományteremtés céljával – a Marie Claire Filmnapokat – mondta László Krisztina, a magazin főszerkesztője. – Olyan filmeket válogattunk össze, amelyek a mai modern nő életének különböző területeit érintik – a filmekben magunkra ismerhetünk, de új perspektívákat találni is segítenek a vetített, hangsúlyosan női fókuszú alkotások. A díjnyertes nagyjátékfilmek, hangos kasszasikerek mellett bemutatunk néhány különleges, kevésbé ismert filmet, dokumentumfilmet is, amelyekkel valószínűleg még nem találkozott a nagyközönség. És hogy a filmnapok több legyen közös filmnézésnél, tartalmas és szórakoztató programokat is szerveztünk a vetítések közé. Kerekasztal-beszélgetések, sminkelés, különleges fotókiállítás is várja az érdeklődőket.”

Till Attila Tiszta szívvel c. alkotása kapcsán a kerekasztal beszélgetésen részt vesz a film két főszereplője, valamint Cseke Eszter és S. Takács András, a nagy sikerű On the Spot készítői is mesélnek a Diktátorok gyermekei című dokumentumfilm sorozatukról. De meghallgathatjuk a Női jelenlét a magyar filmiparban és a Tabudöntögetés a filmvásznon, valamint A 21. század szüfrazsettjei témájú beszélgetést is még számos izgalmas topik mellett!

Mindenképpen nézzétek meg a részletes programot, mert sok filmet ekkor láthattok először a hazai mozikban! 

A bejegyzés trackback címe:

https://ydea.blog.hu/api/trackback/id/tr1008660104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

O P E N   H E A R T.
O P E N   M I N D.

Facebook oldaldoboz

ÍRJ NEKÜNK!

Ha lenne egy "ydeád", ami érdekel, vagy a tarsolyodban van, ne tartsd a fiókban: ydeaonline@gmail.com

süti beállítások módosítása