Okostelefon, okosautó, okosotthon. Mind mind olyan dolgok, amik néhány évtizeddel ezelőtt még lehetetlennek tűntek, ma pedig már közel állunk ahhoz, hogy a mindennapjaink részévé váljanak. De vajon mi jön 10 vagy 20 év múlva? MIt jelent a bodyhacking és kik népszerűsítik a kiborgokat? Mit hozhat az életünkbe, ha minden vagyonunkat a bőrünk alatt, egy mikorchipben hordozzuk majd? 

Nem vagyok a jövő digitális technológiájának szakértője. Egy átlag fiatal vagyok, akik egyre több online eszközt használ. Aki felkelés után először a telefonját nézi meg, és ha véletlenül nélküle hagyja el a lakást, szinte meztelennek érzi magát. Ez a kis kütyü az életem egyre több funkciójában válik főszereplővé. Kommunikáció, banki ügyintézés, újságolvasás, álláskeresés, edzésnapló, lépésszámlálás, étterem és programok kiválasztása, sorolhatnám… Mindez totálisan természetesnek tűnik, holott még emlékszem, még nincs 20 éve, hogy az első fekete-fehér mobilomat megkaptam, amin semmi mást nem lehett csinálni, csak telefonálni, sms-ezni, esetleg játszani.

20 év nem nagy idő, egy negyed emberöltő, mégis olyan hihetetlen változásokat hozott az életünkbe a digitális technológia térhódításával, hogy csak kapkodjuk a fejünket.
Olyan dolgokra vagyunk képesek, amiket régen csak a mozivásznon láttunk, és amiket hajlamosak voltunk úgy kezelni, mint egy Harry Potter filmet, mondván, ez úgysem a valóság.
Visszagondolva ezek közül a filmek közül sok már elavult, mégis az ember hajlamos ismételni a történelmet, és a mozivilág mai látomásait is ugyanilyen komolytalan számba venni.

Pedig álljunk meg egy percre, és nézzünk körül a saját házunk táján.
Ma már nem ritka, hogy a munkahelyünkről a telefonunkon keresztül állítjuk be, hány fok legyen, mire hazaérünk, kinyithatjuk a mobilunkkal a garázs- vagy a kapuajtót, hogy mire megérkezünk, egyből begurulhassunk.  Ezeket a példák már egyáltalán nem kirívóak, legtöbbünkben nem okoznak félelmet, inkább úgy éljük meg őket, mint digitális funkciókat, melyek hozzájárulnak a kényelmünkhöz.

De ha azt mondom, hogy 50 év múlva már nem lesz okostelefonunk, hanem egy, a bőrünk alá ültetett mikrochip segítségével tudatátvitellel kommunikálunk majd egymással, akkor valószínűleg mind felkapjuk majd a fejünket, és azt mondjuk, na azt már nem!

Pedig mennyivel tűnik ez hihetetlenebbnek, mint az, ha 50 évvel ezelőtt azt mondtuk volna egy akkor átlagembernek, hogy a telefont bárhová magaddal viheted majd, elfér a tenyeredben, és fizethetsz is vele, hiszen kvázi pénzként is funkcionál.

Vajon tényleg ennyire futurisztikus a fent leírt elképzelésem, vagy egyszerűen a normál emberi természet és az ismeretlentől való félelemmel szembeni védekezési ösztön az, ami megakadályoz bennünket, hogy elhiggyük és elfogadjuk az ilyen típusú elméleteket?

Nos vannak olyan emberek, akik már hisznek ezekben a technológiákban, sőt tesztelik őket, és tudományos szintre emelik. 

Neil Harbisson egy születési rendellenesség miatt színvakként született, de nem volt hajlandó belenyugodni abba, hogy nincs megoldás a bajára. Orvostól orvosig ment, míg végül találkozott Adam Montadon kibernetikus professzorral egy előadáson. Közösen kezdték keresni a megoldást, míg végül - mondhatni - sikerrel nem jártak. Egy antennát integráltal a koponyájába, ami képes rá, hogy a színárnyalatok frekvenciáit hang frekvenciákká alakítsa.
A harcai itt még nem értek véget, hiszen ahhoz, hogy teljes életet élhessen el kellett érni, hogy az útlevelében az antennával együtt szerepelhessen, és külföldre is utazhasson.

Neil ezen új és egyedülálló képességét - vagyis, hogy hallja a színeket - több módon is kiaknázza. Elkészítette a Sound Portaits by Neil Harbisson (Neil Harbison hangpotréi) című alkotását, amiben azt örökítette meg, hogy egyes ismert emberek vizuális megjelenése milyen hangokat váltott ki az agyában.
Neil többször előadott már a TED-en is, (itt nézhetitek meg) és társalapítója lett a Kiborg Alapítványnak is, akik a kiborg jogokért harcolnak világszerte. 

Neil saját területék olyan ismert, hogy idén meghívást kapott a Bodyhacking konferenciára is.
A bodyhackinget (ahogy a hacker kifejezést is) nehéz magyarul jól megfogni, de összességében egy olyan hitvallást jelent, melynek követői feszegetik az emberi testbe beültethető technológia határait.
Igen, ők tulajdonképpen kiborgokká akarnak válni. Hisznek benne, hogy túlléptük azt a határt, amikor a technológia csak gyógyíthatja a testünkben azt, ami elromlott, szerintük a tökéletes is tökéletesebbé, jobbá, erősebbé, érdekesebbé tehető.
Jó példa erre Amal Graafstra, a mozgalom egyik úttörőjének mondása, mely szerint egyszer, talán nem is olyan sokára jön majd valaki, aki azt mondja, semmi baj a szemével, csak szeretne, ha zoom-olni tudna vele. (Eléggé terminátor :) )

Nemrégen Texasban kígyózó sor állt azért - éppen Graafstra kezdeményezésére - hogy a bőrük alá személyes információkat hordozó chipet ültessenek be, amivel feloldhatják a mobiljukat, vagy kinyithaják az ajtajukat.

Ez előtt nem sokkal egy olyan videó látott napvilágot, mely során műtéti úton egy férfi kezébe pirosan világító LED “lámpát” építettek. Ennek a kísérleti beavatkozásnak az volt a célja, hogy lássák, meddig életképes egy ilyen implantátum feltöltés nélkül az emberi testben.

A testhackelés rengeteg morális, társadalmi és technológiai kérdést vet fel még nekem laikusnak is.

Az első kérdés, amit sokan megfogalmaznak az, hogy rendben van-e, ha embereket vágnak fel ilyen kísérletek miatt. Őszintén szólva én erről azt gondolom, hogy amíg ezt valaki (tettei tudatában) önként vállalja, addig nem szólhatunk egy szót sem annak ellenére, hogy talán legtöbbünkben ez egyelőre ellenérzést kelt, és nehezen értjük meg, miért vállalkozik erre bárki is.
Azonban más aggályok is léteznek: vajon milyen reakciót vált ki egy belénk ültetett kütyü? Még ha már ki is kísérletezték, nem lehet-e hogy a biológiailag, genetikailag egészen különböző testek teljesen másként reagálnak majd az idegen anyagra?

Vajon, ha ezek a kísérletek valóban eredménnyel járnak, ami elkezd terjedni világszerte, a társadalom képes lesz-e lépést tartani a fejlődés ilyen mértékével és jellegével? Mi történik azokkal, akiknek nincs pénze, vagy lehetősége, hogy erősebbé, okosabbá, különlegesebbé tegye magát?

Mi történik a humán értékekkel, az emberi kapcsolatokkal, ha a technológia segítségével szinte minden megoldható lesz és kiborgok sétálgatnak majd az utcán? 

És persze végül, de nem utolsósorban: mi lesz a privát szféránkkal, ha mindannyian mikrochipekkel a kezünkben vagy agyunkban járkálunk és bárki bármikor tudhatja, merre járunk, vagy éppen ismerheti a gondolatainkat, még akkor is, ha azokat ki sem mondjuk?

Még, ha valamilyen szerv létre is jön az emberek felgyülemlett online “érzés és élmény gyűjteményének” védelmére, mi garantálja azt, hogy ezek az információk biztonságban is maradnak.

Ha egy chip bekerül az agyunkba valamilyen célra, mi a garancia arra, hogy a technológia nem ér el abba a fázisba, hogy a segítségével befolyásolják az akaratunkat, döntéseinket, életünket?

Ha technológiai korlát nincs is, humán határa van az ember technologizálásának?