Tagadhatatlanul negatív diszkriminációban részesülnek az idősebb emberek, akár csak ha a munkaerőpiacot nézzük. Na de mi a helyzet az ellenkezőjével? Kérj elnézést és húzd meg magad, mert fiatal vagy és érvényesülni szeretnél? Ti szembesültetek már negatív bánásmódban, "zsenge" életkorotok miatt? 

Kétségkívül felkapott téma az ageism: avagy az életkor miatti hátrányos megkülönböztetés. Habár az eredeti definíció magába foglalná a fiatalság miatti hátrányos megkülönböztetést, a közbeszédben és a médiában gyakorlatilag az idősebb (vagy idősödő) emberek sztereotip és diszkriminatív megkülönböztetésére használják. Számos cikket és tanulmányt olvashatunk a témában, hogy egyes országokban hogyan is jelenik meg az ageism, mennyiben befolyásolja a munkaerőpiacot, Hollywood-ot vagy akár az egészségügyi ellátást. Mégis, mikortól számít „túl öregnek” az ember? Hisz az életkor csak egy címke – egyre inkább azzal szembesülünk, hogy az számít, mennyinek érzi magát az illető. Az Időtlen szépség – kortalan divat című írásomban már foglalkoztam a divat „életkorrasszizmusával” és az érettebb modellek, stílusikonok előtérbe kerülésével.  Azért is írtam az érettebb jelzőt, mert magának az idősebb szónak van egy – szerintem nagyon – pejoratív fenhangja. Ami és aki idősebb, egyenesen magával vonzza az elavultságot, azt, hogy már rosszabb, csúnyább, mint régen, nemde? A brit Vogue centenáriumi számában pedig a 100 éves Bo Gilbert modellkedett ami a múlt hét nagy híre volt, így ismét előtérbe került az ageism-téma. 

Azonban ennek az ellenkezője is igaz, nyilván nem egy fiatalos (ami alatt azt értem, hogy fiatalok dolgoznak ott) cégnél, amiből egyre több működik sikeresen. Az általam kreált youngism kifejezés alatt a fiatalok életkor szerinti hátrányos megkülönböztetését értem. Egy jó ideje nincs már fent a születésnapom, az életkorom Facebook-on. Akkor döntöttem így, amikor egy szülinapi köszöntés tartalmazta a szokásos Boldog szülinapot!-sablon után a „nahát, te még csak X éves vagy??”-megjegyzést. Akkor ez annyira felháborított és olyan rosszul esett, hogy úgy döntöttem, ezentúl „kortalan” leszek. Aki idősebb, fiatalabb szeretne lenni, aki fiatal pedig öregíti magát. Másfelől hülyeség szégyellnünk a korunkat. Mert nem változtathatunk rajta úgysem. Felvarrathatjuk a ráncainkat, de a személyinkben nem fognak visszafelé pörögni az évek. Viszont rájöttem, hogy én is szégyelltem (és szégyellem?) a koromat, szeretnék már idősebb lenni, a tapasztalat és a tudás miatt. Mi másért tettem volna priváttá ezt az információt, hogy mikor van a szülinapom és pontosan hányadikat is töltöm?

Számtalanszor kerültem olyan helyzetbe és velem hasonló korú ismerősök is megszámlálhatatlan alkalommal panaszkodtak erről: amikor egy nála idősebb féllel tárgyalt/volt megbeszélése, az életkorára terelődött a szó és érezhetően lekezelőbben viselkedett a fél a fiatalabb (tárgyaló)partnerével. Nőknél alapból megfigyelhető az a fajta irigység, ami nagyjából mindenkire irányul, aki nálunk vékonyabb és/vagy fiatalabb és/vagy magasabb és/vagy nagyobbak a mellei és/vagy vékonyabb a dereka... (Persze tisztelet a kivételnek.) Ilyen pedig mindig is volt és mindig is lesz. Én ezt nőkkel szemben tapasztaltam, de vajon így működik ez a férfiaknál is? Számomra az a nem elfogadható, amikor valaki a nála fiatalabbat azért utasítja el, mert fiatalabb. Ugyanúgy, ahogy az idősebbet. Ha pedig az illető nem fogadja el, hogy nem forog vissza az idő kereke, akkor igen, nem fog tudni teljesen elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy a vele szemben ülőnek még nincsenek ráncai és nem nyomta rá a bélyegét például a terhesség a testére. Vajon akkor „ugranak” a hamvas életkorra az érettebbek, ha nem elégedettek azzal, amit ennyi idős korukra elértek? Ha többet szeretnének?

Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ma már a „fiataloké a jövő”, ahogy ezt a párom megjegyezte a cikkem előzetes beharangozása során. És igen. Szexi-trendi huszon-, sőt: tizenévesként startupperkedni , jobb hellyé tenni a világot meg milliárd dollárokat keresni. De vajon egy-egy komoly tárgyalófél ugyanúgy viszonyul egy öltönyös-borostás férfihoz, mint egy szinte pattanásos-pelyhes állú kölyökhöz?

Az életkor előnyére írható a tapasztalat, de miért elképzelhetetlen sok ember számára, hogy akár egy huszonéves is lehet rendkívül céltudatos, magabiztos, tapasztalt és tanult abban a témában, szakmában? Maga a bizonyítás úgyis egyéni felelősség. Miért élik meg sokan egyfajta bosszantásként, a másik orra alá dörgölésként, hogy igen, fiatal vagy és sikeres? Nyilván nem az irreális nagyképűségről beszélek, amikor valaki néhány sikeres dolog, visszajelzés után meg van győződve róla, hogy ő itt az ász a szakmában. Mert a siker és az elismerés soktényezős, mint ahogy a Látszatemberekben is írtam. Viszont ezek az emberek rossz fényt vetnek azokra, akik ugyanúgy fiatalok, de más értékekkel működnek, mint ők. Én most azokról a sorstársaimról beszélek, akikkel kőkeményen dolgozunk, folyamatosan igyekszünk fejlődni, mindent megteszünk, hogy naprakészek legyünk, óriási rálátásra igyekszünk szert tenni, megbízhatóak vagyunk, szorgalmasak és egyébként alázatosak (is).   És mellesleg igen, az 1980-as évek második fele után, vagy akár az 1990-es évek elején születtünk. Kérjünk elnézést ezért?

Nap mint nap, megbeszélésről megbeszélésre szembesülünk azzal, hogy eltérő az életkorunk azzal, mint aki az asztal túlfelén ül, és akkor még egyéb kérdéseket (mint a gender) bele sem kevertem. Miért ne kaphatnának ugyanakkora esélyt a tapasztalt, megfontolt idősebbek és az innovatív, lelkes fiatalok? Sokkal nagyobb lesz a baj a cég szempontjából, ha valaki nem ismeri el, hogy nem tudja a lépést tartani ezzel a változó világgal, mint ha meg kellene békélnie azzal, hogy milyen szemtelenül fiatal vagy éppen tapasztalt és érett is a munkatárs.