Kissé kétkedve fogadtam, mikor meghallottam, hogy gyerekekkel közösen indul újra a Sztárban sztár. Megértem persze, hogy a TV2 nehezen engedi el az elmúlt évek talán legsikeresebb saját készítésű műsorát, és szeretne lehúzni róla még egy bőrt, azonban ezzel egyben veszélyes játékot is játszanak, hiszen egy jól működő formátumhoz mindig kockázatos hozzányúlni. Ebben az esetben azért is, mert ennek a műsornak a lényege a profi átalakulás, amibe még a felnőtt előadók közül is láttunk jó néhányat belebukni, kérdés tehát, hogy a gyerekek esetében mennyire lesz elég a cukiság faktor ahhoz, hogy adott esetben feledtessék, ha egy produkció éppen abban gyengélkedik, amiben a show sava-borsa rejlene.

A csatorna persze igyekezett bebiztosítani magát azzal, hogy olyan előadókat hívott vissza, akik már kipróbálták magukat az eredeti műsorban, és nem is voltak rosszak, a gyerekeket pedig többségében az Ének iskolája szereplői közül válogatták (megjegyzem szerintem abban a műsorban több tehetség volt, mint az elmúlt évek többi tehetségkutatójában összesen, és szinte biztos, hogy hallunk még róluk).

A párok elosztásáról annyit, hogy itt lehetetlen igazságosnak lenni: a gyerekek esetében nem lehet összehasonlítani egy 10 éves kislányt egy 17 éves fiúval, aki már 4 éve is elképesztően jó volt. Kicsit úgy éreztem, hogy erre rá is erősítettek, mert a felnőtt műsor legjobbjait összetették az idősebb, bizonyítottan nagyon jól éneklő gyerekekkel, így a műsorban van 4-5 nagyon erős pár, a többi egyelőre töltelék volt. 

Kezdjük Tóth Verával, aki az egyik Ének iskolája nyertest, Farkas Zsoltit (aki már inkább Zsolt, mint Zsolti) kapta maga mellé, és egyelőre úgy tűnik, ő járt a legjobban. Ez volt az egyetlen olyan produkció, ahol nem lehetett különbséget tenni a felnőtt és a gyerek szereplő színvonala között, ugyanis a srác, akinek Elton Johnt kellett utánoznia, olyan magas fokon levett, mindent, amit kellett, hogy simán elment volna az eredeti műsorban is. 

Aztán ott van Pál Dénes, akiből én a Sztárban Sztár előtt nem is néztem volna ki, hogy a szép pofiján és a mélyen búgó hangján kívül más is van benne, és aki Varga Vivient (Varga Miklós lányát) kapta duett partnernek.
Dénes továbbra is nagyon jó, tökéletesen hozta Zorán visszafogottságát, gesztusait és nagyon stabil hátteret adott Viviennek, akiből néha előjött ugyan Rúzsa Magdi, de kérdés, hogy ez tudatos volt, vagy csak nagyon feküdt az amúgy kicsit népdalos hangjának a kapott dal.

És hát itt volt Bereczki. A Bereczkit szerintem valaki vagy nagyon szereti, vagy nagyon utálja. Én bevallottan az első csoporthoz tartozom, így kicsit elfogult is vagyok vele, de szerintem azt el kell ismerni, hogy amit ő tud egy szórakoztató műsor színpadán, azt kevesen tudják.
Most - Tóth Verához hasonlóan - egy Ének iskola győztes partnerrel, Berki Artúrral került össze, így várható volt, hogy jól fognak teljesíteni. Bár amikor kiderült, hogy egy Justin Timberlake dalt kapnak, kicsit megijedtem, mert ez pont egy olyan nagyon "bereczkinekvaló" stílusú nóta, amiben félő volt, hogy a mindig 1000 fokon égő előadó ledominálja partnerét. Ez félig-meddig így is volt. Bár érződött, hogy igyekezett táncban és énekben is visszavenni, dehát ha valaki mindig 150%-ot ad bele, akkor hiába vesz vissza 120-ra, még akkor is sok lesz. A produkció ettől függetlenül jó volt, Berki Artúr nagyon szépen dolgozott, és látszott rajta, hogy mindent beleadott, de kicsit úgy tűnt, mintha még zavarban lenne. Ha ezt le tudja vetkőzni a következő adásra, akkor itt még jöhetnek nagyon érdekes dolgok.

Péter Srámek és Bari Laci(ka) produkciója sem volt rossz, habár Sramek a felnőtt show óta valószínűleg kicsit sokat szerepelt a Kívánságkosár mulatós szekciójában, mert az a-ha Take on me című slágeréből is sikerült egy, a Dáridó hangulatát idéző nótát faragnia. Mindenesetre hosszútávon ők is a potenciális élvonalhoz tartozhatnak, főleg, ha mondjuk jövőhéten a Bulibárót kapják.

Dér Henit én azóta tisztelem és becsülöm, mióta Kucsera Gábort vért izzadva elcipelte a hátán a Nagy Duett döntőjéig. Most jóval nagyobb szerencséje volt, mert parterébe, Juhos Zsófiba, a harmadik Ének iskolája nyertesébe lényegesen több tehetség szorult, mint a kajakosba. Az átalakulásuk mondjuk szerintem nem volt értékelhető, mert egy rajzfilmzenét kaptak, de szépen elénekelték. Meglátjuk, mi lesz, ha valóban meg kell majd formálniuk egy igazi előadót.

A többi produkció számomra feledhető volt, bár Feke Pálnak és Sipos Petinek volt pár jó pillanata, de például szegény Szandi olyan szinten nem tudott mit kezdeni Nicki Minaj karakterével, hogy már én éreztem roppant kínosan magam a képernyő előtt, és csak azért nem kapcsoltam el, mert akkor nem tudtam volna lelkiismeretesen megírni ezt a posztot.
Király Lindának borzasztó nehéz dolga lesz, mert az ő partnere a legfiatalabb, és egyelőre nagyon nem tudom, hogy miként fogja végigcsinálni a 10 adást.
Azzal a zenei szerkesztővel pedig elbeszélgetnék egy kicsit mélyebben, aki Koós Rékának és a csengő hangú Szabó Bencének egy Pataky Attila dalt bírt választani. 

És akkor beszéljünk a zsűriről. (És itt most egy nagyot sóhajtottam, kár, hogy ez nem jön át a poszton keresztül)

Míg a "hagyományos" Sztárban sztár esetén az ítészek legalább annyit hozzátesznek a műsorhoz, mint a versenyzők, és a Liptai-Bereczki-Majka-Hajós négyes (ha jó napjuk van) sziporkázik az értékelések közben, itt a show talán leggyengébb pontja sajnos egyértelműen a zsűri. Ha optimista akarnék, lenni, akkor azt mondanám, hogy csak az első adás miatt volt ilyen nagyon nehézkes, semmitmondó és humort csak nyomokban tartalmazó a zsűri értékelése, de tartok tőle, hogy eközött a négy ember között egyszerűen nincs kémia. Az, hogy csapatként nem működnek, azért is különösen problémás, mert egyénként is döcögősen teljesítenek.

Pély Barna láthatólag meg van lőve azzal, hogy a gyerekeket nem értékelheti olyan szakmaisággal, ahogy azt a felnőttek esetében valószínűleg tenné, és állandóan a régi szép megasztáros időket emlegeti, ezért - főleg az elején- elég unalmasak voltak a hozzászólásai. Csobot Adél pedig gyakorlatilag a közel három órás műsor alatt 1000 foggal vigyorogva nem mondott semmit, de azt nagyon. A végén néha már kínos is volt, hogy a többiek  is annyira ignorálták, hogy többször félbeszakították, és nem hagyták, hogy befejezze a mondatait. Kicsit olyan érzése volt az embernek, hogy ha Tilla nem szólítja fel, azt sem biztos, hogy észrevesszük. De majd otthon biztos kibeszélik a dolgot, és talán kap pár tippet gyermeke apjától, akinek a hasonló műsorokban sokkal nagyobb rutinja van.
Ábel Anita, aki anno, mikor Liptai helyét átvette a felnőtt műsorban, nagy visszalépésnek érződött elődjéhez képest, itt az erősebbek közé tartozik, volt is néhány értékelhető poénja, ahogy Rákóczi Ferin is érezhető, hogy a második-harmadik adásra teljesen rendben lesz. Hiába, a rutin sokat számít.
Összességében nekem mégis nagyon hiányzik az eredeti show zsűritagjainak cívódása, őszinte kritikái, habár tény, hogy gyerekeket értékelni mindig sokkal nehezebb, hiszen ügyelni kell a lelkivilágukra is.

A műsor végén a zsűri pontozott sűrű szabadkozások közepette, a versenyt pedig a közönség szavazatait és a gyerekek által adható pontokat összesítve, Feke Pál és Kornis Anna Korda-Balázs előadása és ezzel együtt a viccfaktor nyerte, de mivel senki nem fog kiesni, ez igazából csak formaság.

A műsor összességében messze nem annyira izgalmas, mint a klasszikus verzió, számomra a végére már inkább háttérzajjá avanzsált, de összeadva a TV2 profi háttérmunkáját, amit már korábban minden szériában hoztak, a felnőtt előadók személyét és a cuki gyerekeket, valószínűleg így is sokan kapcsolnak majd ide vasárnap esténként.