Magyarországon a kóbor és gazdátlan állatokért több mint 100 hivatalosan regisztrált menhely és a 200-at is meghaladó számú egyesület, alapítvány küzd. Az ő munkájuk azonban szinte reménytelen volna, ha nem lennének olyan emberek, akik rövidebb-hosszabb időszakra befogadják az elárvult kutyákat, macskákat az otthonukba, amíg azok gazdára nem találnak.
Az ideiglenes befogadásról a "Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát" oldal alapítójával, Ferenczi Szonival beszélgettünk.

MI HÍVTA ÉLETRE EZT A KEZDEMÉNYEZÉST?

Különösebb indok nem volt amögött, hogy belevágtam.  Volt egy kutya, akit befogadtam, és akinek szerettem volna gazdit találni. Mivel közösségi média menedzserként dolgozom, tudtam, hogy ehhez nem biztos, hogy elég, ha a saját profilomon osztom meg róla az infókat. Ezért hoztam létre a „Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát” oldalt. 
A cél az volt, hogy ez a felület ne legyen ugyanolyan, mint a többi, valami mást akartam belevinni.
Olyan oldalt akartam létrehozni, ahová azért látogatnak el az emberek, mert szeretik látni a posztokat, és nem az „SOS, meg fog halni” típusú kiírásokkal szembesülnek.
Ennek a felületnek az a lényege, hogy pár napig, hónapig, vagy akár egy évig követhetik egy kutya sorsát onnantól kezdve, hogy ideiglenesen hozzánk kerül. Mint amikor az ismerőseinket követjük, olyan kötődés tud kialakulni egy-egy kutya esetében: sokan visszajárnak megnézni hogyan fejlődik, tudják a nevét, követik az életét általunk. Kicsit olyan, mintha ismernék őt. 
Az oldalt egyedül csinálom, amelyben nagy segítségemre van egy kedves barátnőm Zsófi, aki szintén szívén viseli a kutyák sorsát. Nagyon szerencsés vagyok vele, hiszen Ő egy igazi kutyasuttogó!
Mellette a barátom is sokat segít az oldal kreatívjainak tervezésében, ő készíti a grafikákat, amik a felületen láthatóak.
A csapat többi tagja folyamatosan változik. Mindig jönnek olyanok, akik kedvet és erőt éreznek az ideiglenes befogadáshoz. Ha valaki csatlakozik hozzánk, mi azzal tudunk neki segíteni, hogy már van egy olyan felületünk, ahol a kutyák képei és a róluk szóló információ sok emberhez elér. 

HOGY VÁLASZTOD KI AZT A KUTYÁT, AKIT IDEIGLENESEN BEFOGADSZ?

Ez általában egy megérzés. A menhelyek és gyeptelepek fotói szinte elborítják a hírfolyamomat, így tényleg rengeteg kutyát látok a Facebookon. Ennek ellenére valahogy mindig tudom, hogy melyikőjük az, akinek most jönnie kell hozzám. 
Természetesen vannak tényezők, amiket figyelembe kell venni a döntéskor, például nem fogok befogadni egy bernáthegyit, hiszen Ő nem érezné jól magát egy 60 négyzetméteres belvárosi lakásban, de egy pincser mixszel például sokkal könnyebb a helyzet, hiszen ő sokak álomkutyája, akivel talán a menhely oldalán nem találkoznának, de az enyémen igen.
Persze nekem is minden újonnan befogadott kutya előtt vannak félelmeim: benne van a pakliban, hogy megharap, hogy ellenséges lesz, hogy nem tudom kezelni, nem tudom ráadni a pórázt. De a tapasztalat azt mutatja, hogy végül mindegyikőjük megnyílik. Csak ki kell várni.

VAN OLYAN MENHELY VAGY ALAPÍTVÁNY, AKIVEL RENDSZERESEN EGYÜTT DOLGOZTOK?

Először a Mindent Az Állatokért Alapítvánnyal kezdtem el dolgozni. Hozzájuk azért kötődtem személyesen, mert a saját, Perec névre hallgató kutyám tőlük került hozzám. Ők az oroszlányi sintértelepet segítő 3 fős önkéntes csapat, akik évek óta mentik onnan a kutyákat, és nekik köszönhetően hosszú ideje nem volt a telepen altatás. Nagyon sokat segítettek az induláskor, sőt amikor az egyik ideiglenesen nálam lévő kutyának, Bocinak eltörött a lába, és műteni kellett, segítettek egy gyűjtés megszervezésében, amire nekem magánemberként nem lett volna módom.
Mellettük a Füzesabonyi Állatvédő Alapítvánnyal is szoktam együtt dolgozni, akiket azért szeretek, mert egy hihetetlenül kidolgozott rendszer áll mögöttük. Borzasztó körülmények közül mentenek kutyákat, Budapesten és országszerte pedig több, mint 150 ideiglenes befogadó segít a kutyusok elhelyezésében, amíg végleges gazdára nem találnak. A magyarok mellett orvosnak vagy állatorvosnak tanuló külföldi cserediákok fogadják be a kutyákat, akik emellett profi fotózással, adományokkal, kisebb állatorvosi vagy kozmetikai „beavatkozásokkal” (pl. körömvágás, bűzmirigy kinyomása, stb.) segítik az alapítványt.
Azért is szeretek velük dolgozni, mert nagyon stabil hátteret biztosítanak minden ideiglenes befogadónak, ha valami történik a nálam lévő kutyával, tudom, hogy rájuk mindenben számíthatok.

HA HOZZÁD KERÜL EGY OLYAN KUTYA, AKINEK NEM ISMERED A MÚLTJÁT, ÉS SOKSZOR TESTI, MÉG TÖBBSZÖR LELKI SÉRÜLÉSEKKEL ÉRKEZIK, MI A LEGJOBB MÓDSZER, HOGY MEGNYÍLJON?

A legfontosabb a türelem. Nem szabad attól megijedni, ha az első egy-két napban, de akár hétben a kutya nem tud feloldódni, nem szobatiszta, nem tanulja meg az alap vezényszavakat. Biztosítani kell őt a bizalmadról.
Ha érzi, és tudja, hogy te is bizonytalan vagy, és félsz, akkor ő is félni fog. Pedig egy ilyen felállásban, ahol őt bántották, neked kell okosnak lenni, és biztosítani a szeretetedről.

HOGYAN EGYEZTETED ÖSSZE A MUNKÁDAT ÉS A BEFOGADOTT KUTYÁKKAL VALÓ TÖRŐDÉST?

Bár szerencsére megtehetném, de általában nem viszem magammal a kutyákat a munkahelyemre. A saját kutyámon is azt látom, hogy kialakult egy bioritmusa, ami 4 hónapos kora óta ugyanaz. A reggeli és esti séta, a vacsora mellett ehhez az is hozzátartozik, hogy én nap közben nem vagyok otthon.
Nagy szerencsém, hogy Perec rengeteget segít a másik kutyáknak a beilleszkedésben és abban, hogy megszokják, hogy egy teljesen új helyen vannak.

HOGY ÉLED MEG, MIKOR EL KELL VÁLNOD EGY KUTYÁTÓL, AKI TÖBB HÓNAPIG VELED ÉL?

A leghosszabb ideig – fél évig - Boci volt velem.  Nála éreztem, hogy nem is az a gond, hogy kevesen jelentkeznek érte, hanem az, hogy annyira megszerettem őt, hogy csak olyan helyre tudom adni, ahol tényleg teljesen biztosan tudom, hogy jól érzi majd magát. Nem akartam olyannak adni, akivel kapcsolatban bármilyen szempontból bizonytalan voltam.
Az ő távozása után úgy döntöttünk, hogy legalább feleannyi ideig, mint amíg nálunk volt, nem jöhet új kutya. Az elengedése engem is megviselt és Perecet is, pedig ő nem szokott ennyire kötődni az ideiglenes testvéreihez.
Boci nagy tanítómester volt. Ha őt el tudtam engedni, lényegében bármire képes vagyok.

HOGY LÁTOD AZ ÁLLATOK VÉDELMÉT MA MAGYARORSZÁGON?

Őszintén szólva ezt az egészet kicsit szélmalomharcként élem meg. Éppen ezért azt vallom, hogy fel kell mérnem, saját kereteimen belül mennyit tudok segíteni.
Ez a második tél, hogy ilyen szinten foglalkoztam kutyákkal. Voltak álmatlan éjszakáim, amikor nem tudtam másra gondolni, mint arra, hogy vannak állatok, akik az emberi mulasztás és felelőtlenség miatt kint remegnek egy bokor alatt a -12 fokban.
De egyszerűen tudatosítani kellett, hogy nem tudok mindenkit megmenteni.
Szerencsére nagyon sok jó ember van az országban, akinek munkája értékes és nagy nyilvánosságot kap.
Ilyen például Tornóczky Anita, akit rengetegen követnek, és aki képes lebontani azokat a sztereotípiákat, amik az emberek fejében például a pitbullokról vagy a nem fajtiszta kutyákról kialakultak.

MIT TEHET EGY „ÁTLAGEMBER”, HOGY SEGÍTSEN?

Azt gondolom, amit én csinálok, azt bárki elkezdheti. Ha csak annyira van valakinek kapacitása, hogy körülnéz a lakásában, és azt mondja, itt még van hely egy kutyának, akkor azzal már hatalmasat segít. Hozzánk bármikor lehet csatlakozni ideiglenes befogadóként!
Ezzel együtt abszolút felelősnek tartom azokat az embereket is, akik látják, hogy nekik ez most nem fér bele.

Divatból senki ne fogadjon örökbe kutyát.

Ha felmerül a lehetőség, először olvasson utána, és értse meg azt a folyamatot, tudatosuljon, hogy az ideiglenes befogadás eleinte nem egy leányálom.
Egy ilyen helyzetben te küzdesz meg vele addig, amíg jön a gazdi, aki majd átveszi az általad már szocializált, „rendbe rakott” kutyát.
Szerintem ez egy mindset: ha azt érzed, hogy azért csinálnád, hogy annak a kutyának jó legyen, és nem azért hogy kirakhasd az Instagramra, akkor sokkal jobban elbírsz majd mindent, ami ezzel jár. Könnyebben nézed el a baleseteket, ajtókaparást, az esetleges szeparációs szorongást.
Nálam a kutyák prioritást élveznek. Nyilván nem megy az életem rovására, de ha döntenem kell, hogy este moziba megyek, iszom a barátaimmal két sört, vagy leviszem a kutyát sétálni, akkor nem kérdés, hogy melyikhez igazítom a többi tevékenységet.

És persze azt fontos hozzátenni, hogy az hogy mennyi munka van velük, az eltörpül amellett, hogy mennyi örömet kapsz tőlük.Jelenleg egyébként egy kétlábú kutyus társaságát élvezém lassan két hónapja. Őt nagy eséllyel elütötte a vonat – többet sajnos nem tudunk róla -, ráadásul egy hátsó és egy első láb maradt meg, ugyanazon az oldalon. Amikor először láttam, hogy a Füzesabonyi Alapítvány a műtétjére gyűjt, nem voltam biztos benne, hogy jó döntés megmenteni őt, hiszen hogy fog tudni járni ez a szegény kutya? Amiatt mentik meg, hogy a saját lelkület nyugtassák meg, vagy amiatt hogy a kutyának jobb legyen?
Eltelt körülbelül három hét, amikor láttam egy videón Azimot szaladni a Városligetben. Alig hittem a szememnek, hihetetlenül ügyesen egyensúlyozott a két lábán! Kicsit szégyenkeztem amiatt, hogy én már temettem őt az elején és reménykedtem, hogy egyszer találkozhatok majd ezzel a kis csodával. Szerencsém volt, mert karácsonykor másik ideiglenes gazdit kerestek neki két hétre, aztán végül úgy alakult, hogy nálam is maradhatott.
Most az oldalon az Ő fejlődését láthatják a követők, bár őszintén, soha nem volt nála jobb ideiglenes kutyám – az elejétől kezdve szobatiszta, bújós, kedves kutyus. Most épp a protézisével gyakorolunk, amire a Füzesabonyi Alapítvány szervezett gyűjtést és a szuper Facebook közösség pedig összerakta a pénzt. Reméljük, hogy hamarosan már három lábon száguldozik tovább!
Sokan csak megbámulják, sokan jönnek és megsimogatják, de sokan vannak akiknek ez nem befogadható: egészséges kutyákhoz viszonyítják őt, miközben Ő is egészséges, egy apró szépséghibával. Ezzel foglalkozni kell, hogy a jövőben ne okozzon problémát, de azt gondolom mindannyian sokat tanulhatunk a kitartásából, életrevalóságából és optimizmusából.

 A "Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát" csapatának munkáját és az aktuális gazdikereső, ideiglenes védencek életét itt követheted nyomon.

Fotó: Bernadett V Photography
Helyszín: Stika Budapest